Breathe- Hófehér lélegzet

Álom csupán vagy valóság

                                                                            -Jonathan-

Halkan becsuktam az ajtót, remélve, hogy senki nem hallotta meg a zajt. Minden ugyanúgy néz ki mint mikor elmentem, nem történt sok változás, mindennek tökéletesnek kellett lennie ha nem, nos... nem igazán kell taglalnom „apám" mit tenne ha, nem a rendje szerint folyna minden. A holdsugár bevilágított az ablakon, körvonalt adva az előttem lévő tökéletlen tárgyaknak, ebben a pillanatban átkozom a holdat, hogy megmutatja nekem egykori börtönömet. Egyre beljebb haladtam a fehér falhoz tapadva, első számú szabály a falnak támaszkodva haladj, hogy ne lephessen meg senki hátulról. Ekkor megtorpantam egy képet pillantottam meg, amin egykor én is szerepeltem, hogy a boldog család látszatát keltsük ha valaki petoppan a szomszédságból, mindig is utáltam ezt a képet, a kényszer mosolyt, de most egyenesen gyűlölöm, le lettem vágva róla csak egy nyissz volt neki, semmire nincs ideje de ha a kínzásomról van szó akkor inkább meghalna , mintsem kihagyja ezt a lehetőséget.

Ökölbe fogtam a kezem ,ebben a pillanatban szét tudtam volna verni bármit, gyűlöltem s ez egy enyhe kifejezés arra amit most érzek iránta. Az eredeti tervem az volt, hogy eljuttatom Sarah rejtekhelyére a levelet, de most jobb ötletem támadt, mikor megláttam a kést a konyhapulton, Álmában megölöm a rohadékot, persze olyan sebet hagyok a nyakán, hogy órákig szenvedjen, érezze azt a fájdalmat amit nekem és Sarahnak okozott minden egyes nap. Most minden egyes átkozott lelki és testi terrorért megfizet a mocsok. Felkaptam a konyhakést, gyilkos lassúsággal megindultam a hálószoba felé, folyamatosan az élét piszkálgattam az ujjaimmal, féltem, hogy túl tompa egy vágáshoz, de mikor a saját kezemet elvágtam , egy másodpercre megtorpantam, talán túlságosan is éles. A vér vigigfolyt a kezemen...

- Ez nem én vagyok akkor olyan lennék mint ő!- majd ismét a verések sorozata jutott eszembe, megráztam magam és ekkor már határozottabb léptekkel indultam el a helyszín felé, azzal nyugtattam magam, hogy lehet, börtönbe kerülök lehet, de a börtön nem akkora büntetés mint ezt az embert elviselni egy egész életen át, Sarah szomorú lesz emiatt de ő is szabad lesz, ezt értünk teszem, legfőbbképen érte.

Ott voltam az ágya fölött, az éjjeli lámpa halványan megvilágította a szobát, néztem ahogy szuszog, undorodtam attól, hogy egy ilyen ember lélegzik, undorodtam az egész helyzettől , tőle, de leginkább magamtól, milyen mélyre süllyedhet egy ember. Sarah a szemét mellett békésen szunyókált, közelebb hajoltam s akkor megláttam, hogy egy hatalmas varrat van a fején a rohadék megint összeverte. Harag járta át az egész testem, felemeltem a késem nem sok hiányzott, a hirtelen jött ötlet véghezviteléhez , ám ekkor Sarah felsikoltott, ijedtemben leejtettem a kést. Sarah a szája elé tartotta a kezét, ekkor eszmélt rá, hogy ki vagyok s mit akarok.

Dühöngő vadállatból egy félős kiskutyává váltam, ahogy láttam, hogy a takaró emelkedik s a végzetem szépen lassan felemeli a leejtett kést,  felém közeledik, vadból lett préda szituációja történt meg velem, magyarul fordult a kocka. Olyan gyorsan hátráltam amilyen gyorsan csak tudtam. Habzott a szája, szemei vérben voltak a hirtelen jött dühtől, s annyira örült ennek a váratlan fordulatnak, hogy vigyorgott mint egy elmebeteg sorozatgyilkos, összeszedtem minden bátorságomat, nem akarok gyáván meghalni, pedig most itt a vég, inkább én mint Sarah, édes jó ég mit tettem, engednem kell, hogy engem öljön meg, ha most elfutok akkor nagy valószínűséggel Sarah jut az én sorsomra. Felém ugrott felemelte a vakítóan éles tárgyat, épp lesújtani készült, ám ekkor egy kéz megragadta a karját ,olyan erősen, amennyire csak tudta.

- Ne tedd ezt, kérlek ha megölöd, börtönbe jutsz!- visított és sírt Sarah.

- Megtámadott minket, önvédelem volt, te is jól láttad!- vicsorgott rá.

- Ezt nem engedhetem, akkor engem is meg kell ölnöd!- tett egy határozott lépést s elállta az útját engem védve.

- Sarah ne! Nem kell.....

- Csönd legyen Jonathan- ordította határozottabban- Jól hallottad!- fordult vissza felé- Nem engedem!- ezúttal nema félelem tükröződött  a szemeiben hanem a mérhetetlen harag amit eziránt a szörnyeteg iránt érzett, az elszántság szikrája előbujt egész lényéből.

Pár másodperces csönd ülepedett közénk. Elgondolkodó arccal lerakta a kést.

- Rendben- felelte mosolyogva- akkor tűnjön úgy, hogy te is összejátszottál a szarházival!

Csak egy pillanatnak tűnt mikor Sarah repült a fal felé és hatalmas koppanással ért földet, sikítani se volt ideje olyan gyorsan történt minden.

- Végig fogod nézni, ahogy agyonütöm ezt a rohadékot!- orditotta- végignézitek egymás halálát!

Azzal hatalmasat rúgott felém, ám én kitértem az útjából , a kés felé vetettem magam, sikerült elérnem ám ekkor megfogta a lábam,maga felé húzott keservesen lassan, súrolta a föld a ruhámat, majd lenyomott a földre és a kezemet ami a kést tartotta a nyakam felé irányította, minden erőmmel azon voltam, hogy távol tartsam magamtól, reszkettem, tehetetlen voltam. Sarah nyöszörgésére lettem figyelmes, észhez tért de a landolás okozta fájdalom miatt nem tudott felkelni, folytak a könnyei. Egymás szemébe néztünk, itt a vég, beletörődtünk sorsunkba.

- Minden rendben!- suttogtam. Sarah bólintott s lehajtotta a fejét, hogy ne lássa ami az ő végzete is lesz. Vettem egy utolsó mély lélegzetet, s mosolyogva elengedtem a kezét. Meglepődöt , ő is ráhagyta az erőlködést, tudtam, hogy nem fogja meggondolni magát, kiprovokáltam magamnak ezt az egészet, vállalom a következményeket. Magasba emelte a kezét, a fényes tárgy felém lendült félúton volt, lassított felvételben láttam mindent. Elfordítottam a fejem nem akartam az elégedett arckifejezését látni, nem akartam, hogy lássa a szenvedésemet. Éreztem a hegyét , majd egy hatalmas csörömpölés szakította félbe a kínomat, a kés csupán karcolta a bőrömet, a súly ami rám nehezedett hirtelen eltűnt, kétségbeesett ordibálásra lettem figyelmes ami nem az én várva várt hangom volt hanem az övé. 

       Egy hófehér lány marcangolta a puszta kezével ahol csak érte, majd egy reccsenés szakította félbe a fülsüketítő sikolyokat, eltörte a nyakát. Felém fordult, babarózsaszín ruhája csupa vér volt. Lenéztem az áldozatára akinek nekem kellett volna a helyében lennem. A lány végignézett magán, s undorodva fintorgott, felemelte a kezét zavarodottan nézte a rajta lefolyó bordó zuhatagot. Reszketett.... Végre felemelte a fejét s hollófekete haján kívül láttam hatalmas kék szemeit ami csak úgy vakított, egész testét cikkcakkban tetoválások fedték. Hozzá hasonlót nem láttam soha életemben, olyan más... Csodálva néztem törékeny alakját ami egyáltalán nem illett ehhez az erőhöz amit most mutatott. Lassan felém indult, nem tudom milyen szándékkal csak vártam, nem bírtam megmoccanni annyira hihetetlen volt ez az egész, menekülhettem volna ismét ám nem éreztem magam veszélyben azt akartam, hogy közelebb jöjjön, hogy megérinthessem, hogy kiderítsem ez nem csak álom ,ez valóság, a jó Isten egy angyalt küldött, hogy megmentsem.

Pár lépés volt hátra, számoltam kecses lépteit, annyira el voltam varázsolva, hogy nem vettem észre, Sarah neki rontott a késsel ami egykori férje kezei között nyugodott. A lány időben észrevette elugrott, éppen, hogy megsebesítette a bőrét, gyilkos tekintet váltotta át bájos vonásait ami kicsit megrémített, láttam mit tett ezzel a rohadékkal Sarah csak egy kisebb falat lenne neki.

- Hagyd kérlek!- megállt, mintha magához tért volna, s lassan hátrálni kezdett a betört ablak felé mit sem törődve azzal, hogy mezítláb van, ráállt a párkányra az üvegdarabok csak úgy csikorogtak a talpa alatt, rám nézett szemei könnyesek voltak, a testre, majd rám nézett. Egész alakját megvilágította a kinti lámpa fénye, furcsa tetkói hol eltűntek, hol előbukkantak. Zavarodott volt a tekintete.

- Sajnálom!- mondta.

Kényelmetlenül bólintottam egyet s már el is tűnt.