Breathe- Hófehér lélegzet

Éjsötét árnyék

   - Annelise-

Nem tudtam aludni, ezért az ablakban ültem és bámultam a messzi sötétségbe, hiányzott az eldugott helyem, a fák illetve a madarak de legfőbbképpen a baglyok vígasztaló hangjai, itt ebben a betonépületben olyan bezártságérzetem van, nem bírtam tovább ezért halkan kiosontam a kijárati ajtón, szerencsére nem ébresztettem fel se csontost se pedig Jonathant. Ha jól hallom egy kis patak van a közelben benne pedig kacsák hápognak , odamentem és azt kívántam, hogy bárcsak lenne egy kis kenyerem belemorzsolnám a vízbe hátha közelebb merészkednének. Leültem a padra és a távolból csodáltam őket, ahogy a hold megvilágítja törékeny alakukat illetve a víztükröt amely csak úgy csillogott mint ezernyi gyémánt. 

- Tudok ennél sokkal szebbet mutatni ha gondolod?

Egy mély de mégis lágy hang törte meg a csendet, Caleb volt az, nem tudom mióta álhatott ott de zavarba jöttem, hisz úgy bambultam a tavat mint egy holdkóros.  Folyamatosan fürkésztem, próbáltam rajta valami hibát találni, valamit ami arra ösztönözne, hogy tartsam magam távol tőle de nem találtam benne semmi kivetnivalót, semmi veszélyeset kivéve azt a sötét tekintetét amitől olyan tehetetlenek érzem magam, mégis inkább hívogat, nem taszít, vonz az egész lénye. Mintha érezte volna, hogy milyen hatással van rám, villantott rám egy őrjítően vadító mosolyt. Zavaromban lehajtottam a fejem nem akartam, hogy lássa milyen hatással van rám az egész lénye. Jonathan teljesen más, erős képek villantak át az agyamon, gyorsan el is hesegettem az ide nem illő gondolatokat, hirtelen nagyon rosszul éreztem magam, hogy hagytam, Jonathannak azt az érintést.

- Mióta állsz itt?-  kérdeztem halkan, magamhoz húztam a lábam, hirtelen olyan hideg lett, érzem a gerincemen.

- Nem olyan régóta mint gondolod.- nézett komolyabban rám, furcsáltam a hirtelen hangulatváltozását ezért felé fordultam és valami átsuhant a tekintetén. És reszketett pont ahogy én.

- Te is érzed, mintha nem is tudom valami erős ösztönöm azt súgná, hogy.....- ráncoltam a homlokomat. Nem tudtam elmagyarázni de a legszívesebben elfutnék a világ végére.

- Menekülj....! fejezte be a mondatomat.

Kérdő pillantást vetettem rá és akkor egy árny jelent meg az erdőben Caleb mögött, reszkettem mint a kocsonya felém mutatott, nem kaptam levegőt.

SOHA NEM SZABADULTOK MEG TŐLEM!!!

Hirtelen leestem a padról és négykézlábon levegőért kapkodtam olyan érzés volt mintha zuhannék, elsötétült minden és éreztem, ahogy magába szív a sötétség, magányosnak és elveszettnek tűnt minden, egyedül vagyok. Sikerült felemelnem a fejem, és azt láttam, hogy az árny egy pillanat alatt eltűnt. Minden olyan gyorsan történt az egyik pillanatban még egyedül küzdöttem a pokolnál is rosszabb helyen, most meg Caleb ölelő karjai között vagyok.

- Te, reszketsz!- mondtam neki és próbáltam  támaszt nyújtani , ahogy ő is tette mióta összehozott minket a sors.

- Semmiség, ne foglalkozz vele, Anne visszatért a sötétség el kell mennünk ha megtalál minket akkor.....

Elhúzódtam és vádló tekintettel meredtem rá.

- Te, te is hallotad? Mégis, hogyan? Ki vagy te?

- Anne én hazudtam neked, mindenre emlékszem, mindenre csak téged akartalak kímélni, megvédeni! Ne kérlek ne hagyj itt, régóta kereslek, segíteni akarok ha most nem hagysz itt, elmondok illetve megmutatok mindent, ígérem.

Az ajánlata túlságosan csábító volt ahhoz, hogy nemet mondjak ezért csak bólintottam, hogy benne vagyok de a gombóc megint a torkomat kínozta így van ez akárhányszor a múltamról van szó, de most végre tiszta vízet öntünk a pohárba.

- Ez akkor sem változtat semmin hazudtál nekem, soha nem bízok meg benned te is csak egy hazudós ember vagy!- a tetkók a kezemen égették a bőrömet de most ettől nem féltem hisz ez most nem a gyilkos ösztönöm hanem a csalódottságom amit Caleb keltett bennem.

- Majd ezt akkor döntsd el ha már láttál mindent!- tekintete ismét vad volt és elszánt.