Beteljesülő álmok ~1D

Hatodik fejezet

Javítatlan:

A híres nevezetes Niall Horan itt áll előttem, feje pár centire az enyémtől. Érzem, hogy nem tudja mit csináljon, gondolkodik, hogy megcsókoljon-e, vagy sem.

Elfordítottam a fejem, jelezve, hogy 'most meg ne próbálja', ezért arrébb lépett tőlem, majd a kezemért nyúlt, de én elhúztam és összefontam magam előtt. Meg kell tanulnia, hogy nem kaphat meg akármit attól, hogy híres, meg jóképű, aranyos, stb. Nem!
-Jó figyelj- próbált belenézni a szemembe, de én elkaptam a fejem róla- Csak hallgass végig. Ennyit kérek, semmi mást.
-Azért hallgassalak meg, hogy még több hazugságot elhitess velem?- fakadtam ki.
Leültem a földre, hátamat a limónak döntöttem, és könnyes szemekkel néztem a tájat. Niall letelepedett mellém, karjával magához húzott, és belepuszilt a hajamba:
-Ne sírj. Én... Nem akartam, hogy ez legyen. Csak meg akartalak védeni a sok hülye embertől.
Felé fordultam, és belenéztem gyönyörű, kék, könnyes szemeibe:
-Akkor elmondhattad volna, mikor megcsókoltál. Miért nem? Mert én is csak egy játékszer voltam a sok közül? Olvastam mit mondtál a sajtónak- sírtam mégjobban.
-Ezt nem értheted. Csak ne sírj, kérlek. Csak ezt ne.
-De igen, érthetem- töröltem le a könnyeimet egy mozdulattal az arcomról.
-Jó, akkor most csak hallgass végig- nézett rám komolyan.
Bólintottam egy aprót, ő pedig belekezdett:
-Sosem szerettem tanulni. Egyszerűen nem ment bele az agyamba a lecke, mert egy percig nem bírtam elülni a seggemen. Előre sejtettem, hogy nem lesz érettségim, így mint egy utolsó reményként, jelentkeztem az X-factorba. Összeraktak 4 másik sráccal, ugye az egyik Harry volt. Egyre jobbak és jobbak lettünk, egyre több ember nézett fel ránk. Mikor kiestünk a döntőből, én nagyon elvoltam keseredve, féltem, hogy itt vége, nem folytatjuk, utcaseprő leszek. De megváltozott minden, dalokat írtunk más emberekkel, kijött az első lemezünk, koncerteket adtunk, videoklippeket forgattunk, és interjúkon vettünk részt. Egy év elteltével akkora rajongótáborunk lett, hogy még mi, saját magunk sem hittük el. Na ennyit a zenés történetemről- mosolygott rám- most mondom a lényeget. Szóval... Sok hírességgel összeboronáltak már engem, amikről nyilatkoznom kellett a számba rágott szavakkal, mert így jött a pénz. Nagyon sok lánnyal lefotóztak már titokban, de ők mind tudták, hogy ki vagyok. Őket csak úgy kihasználtam, vagy a szüleik miatt randiztam velük, akik ugye befolyásos emberek voltak többségében. De te nem tudtad ki vagyok, nem ismerted a múltam, a sok ügyemet, amiket a sajtó egytől-egyig eltúlzott. Te akkora rejtély voltál számomra, és én is neked, hogy még azt a mókust is annak neveztem el a parkban. Én csak meg akartalak védeni a sajtótól, és az őrült rajongók támadásától. Féltettelek, ezért nem mondtam el. Nem akartalak kitenni annak a borzadálynak ami várt volna rád. És ami azt illeti... Senki másnak nem nyíltam még meg ennyire, mint neked. És tényleg csak ebben hazudtam. Minden más igaz volt. Minden amiket beszélgettünk, amiket tettem. Miri... Én rohadtul sajnálom- hajtotta le a fejét.

-Miri?- kérdeztem mosolyogva.
-Aha. Tetszik?- nézett fel.

-És mivan, ha ezt is csak kitaláltad?
-Hogyan bizonyítsam be, hogy nem?
-Nem tudom. Találd ki.
Igazából már most megbocsátottam neki, de még élveztem nézni egy kicsit, ahogy mindent meg akar tenni miattam.
-Elmondjam mindenkinek, hogy te vagy a barátnőm, és, hogy szeretlek?
-Hát. Ha fel mersz vállalni. De...
-Akkor megindul a sajtó, kérdezgetni fognak, és a rajongók üzenetei is jönnek majd- folytatta, amit én el akartam kezdeni.
-Azt hiszem, kibírom. Mert nem akarlak elveszteni- néztem rá komolyan.
-Megvédelek, akármi is legyen- suttogta, majd felém húzódott, kezét az arcomra helyezte, én pedig átkaroltam a nyakát, és gyengéden, hosszan megcsókolt.
-Holnap kapcsold be a tévét, a BBC News-ra 16:00-kor- aztán beszállt a limuzinba, ami elhajtott.

És már megint itt hagyott csak úgy, kérdésekkel a fejemben. Mindig, de mindig a legrosszabb pillanatban lép le ő is. Hát kösz.

Gondoltam egyet, és elindultam megkeresni Anne-t, Harryt, Amigot, és Lassiet, mivel a fiút még úgy is meg kell ismernem.
A kutyák az udvaron szaladgáltak, Anne-éket pedig az istállóban találtam meg. Már készen voltak a lovak, épp nekiálltak kivezetni őket, ezért én is bekapcsolódtam, és kihúztam onnan Pompejt magamnak.
-Na, figyelj!- mondta Anne Harrynek- most asszem' kapsz egy csizmát, ha nem akarod bepiszkítani a cipődet.
-De ne már! Hova készülünk mi? Sártengerbe?
-Majdnem.
Miután átvette a csizmát, jöhetett a felülés a lóra.
Mikor a lány megmutatta neki, eléggé furcsa fejet vágott, de negyed óra küszködés után sikerült neki felülni.