Beteljesülő álmok ~1D

Huszonnyolcadik fejezet

Javítatlan:

-Szerinted merjünk pezsgőt venni?- kérdeztem Nialltől, miközben az alkoholokat vizslattam.

Ő eközben már végigfutott az egész áruházon, és beszerzett mindent amit felírtam neki a listára. Én pedig összesen annyit tettem, hogy itt álltam, és gondolkodtam, kellene-e ilyen.

-Hát...-vakargatta meg a tarkóját mélyen gondolkodva- Megpróbálhatjuk... De ha fegyvernek használnák, az... Nem lenne jó- mosolyodott el halványan- Mert tudod, tőlük minden kitelik.

Elnevettem magam, és beraktam egy nem túl olcsó, de nem is drága pezsgősüveget a kosárba.

-Akkor szerintem készen is vagyunk- mondtam, és elindultunk a kasszához, nem törődve azzal, hogy egy csomóan minket bámulnak. Plusz kipróbálás szempontjából a limó is a parkolóban állt (természetesen hosszában, 5-6 helyen).

***

Este már csak annyi volt a dolgunk, hogy vártunk. Először Sophia futott be, akiről messziről lerítt, hogy sejt valamit, mert eléggé kiöltözött. Mármint elég szexis ruha volt rajta.

-Mit keres a házatok előtt egy limuzin?- tette csípőre kezeit, és már csak a konyharuha hiányzott a markából, hogy úgy nézzen ki, mint egy háziasszony.

-Ülj be- terelgettem az autó felé. Szerencsére nem állt ellen.

Mikor Liam is megérkezett, Niall beültette, majd, mielőtt szabadulhattak volna, lenyomtuk a gyerekzárat.

-Úgy gondoltuk, nem árt ha átbeszélitek a dolgokat. Pezsgő is van- szóltam nekik hátra az anyósülésről, majd a barátom megnyomott egy gombot, így vastag válaszfal ereszkedett közénk.

Kikanyarodtunk az utcánkból, és ismeretlen cél felé vettük az irányt. Néztem, ahogy elhagytuk mély csendbe burkolózó utcánkat, és elgondolkodtam azon, hogy mi lesz, ha egyszer véglegesen hagyom itt. Ha elköltözök. Ami valószínűleg nemsokára eljön. A motor halkan búgott, a légkondi szele megcsapta az arcom, de különben hatalmas nyugalom volt. Lassan Niall felé fordítottam a fejem, aki valamin nagyon mosolygott, miközben két kezével a bőrkormányt szorongatta.

-Min vigyorogsz?- törtem meg a nagy nesztelenséget, ami nagyjából 3 percig uralkodott a légtérben.

-Elképzeltem magunkat a jövőben- válaszolta, majd egyik karját levette a kormányról, és a combomra helyezte. Beleborzongtam- És te miért fázol?- húzta az agyam, tekintetéből pedig sütött a pimaszság. Azon nyomban 3 évesnek éreztem magam, aki azt tehet amit akar, akinek mindent elnéznek, és akinek nincs semmi bánata. Aki csak spontán boldog. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy játék az életem.

-És mit láttál a jövőben?- kérdeztem fülig érő szájjal. Kezemet combomon pihenő karjára helyeztem, és nyugodtan, mégis dübörgő szívvel hátradőltem a kényelmes ülésben.

-Egy házat medencével, konditeremmel. Téged, ahogy a konyhában eteted a fiunkat, magamat, ahogy a lányunkkal videojátékozok a nappaliban, és egy nagyon cuki, bolyhos fehér kutyust.

-De a gyerekek előtt még össze is kéne házasodni- jegyeztem meg, majd elképzeltem magam menyasszonyként egy templomban miközben kimondom azt a sokat jelentő igent, aztán a férjem megcsókol. Hatalmasat dobbant a szívem a férjem szóra. A gondolatra. Hogy ő az enyém, hogy ő hozzám kötötte le magát.

-Hát igen- tűnődött- Hol szeretnéd az esküvőnket?- nézett hirtelen rám, mire mosolyogva megráztam a fejem.

-Valami eldugott helyen, kevés vendéggel- válaszoltam kedvesen, miközben a fejemben tovább pörgettem az eseményeket- De szerinted...

-Igen?

-Szerinted együtt leszünk még? Szerinted mennyi közös jövőnk van?- bámultam bele gyönyörű kék íriszeibe, amikkel ő az utat vizslatta. Láttam, ahogy karja megfeszül a kormányon, combomon éreztem, hogy keze megmerevedik. Kinyitotta a száját, majd visszacsukta és megrázta a fejét. Egy örökkévalóságnak tűnt. És mikor kiejtette a száján az első szót, annyira megkönnyebbültem, de annyira, hogy azt el sem lehet mondani. Nem lehet leírni, sem szavakba önteni.

-Nem tudom. Nem tudhatjuk mit hoz a jövő, de nagyon remélem. Ne ezen gondolkodj, édes- mosolyodott el keserűen, én pedig odahajoltam hozzá, és nyomtam egy puszit a szája sarkára- Megnéztem a repülőutat, és pár szállást is már. Két hét múlva indulhatunk, de még választhatnál ideiglenes lakhelyet egy hónapra. Tudod, Hawaii.

-Rád bízom- válaszoltam halkan- Legyen meglepetés- vigyorogtam kajánul, de aztán megint ráfagyott az arcomra a mosoly. Ugyanis hallottunk valamit. Valami nagyon nem ideillő hangot- Te is...?- kérdeztem, de nem tudtam befejezni a mondatot, mert Niall lepisszegett, majd nyomkodott valamit a kocsiban. A rádió felett elhelyezkedő miniatűr tévében a kocsi hátrésze tűnt fel. A pár perccel ezelőtti események futottak rajta- Kamera is van- segített ki a barátom, mert látta, hogy nagyon nem jutok szóhoz.

Csendben néztük végig azt a pár perc felvételt. Sophia nyugodtan üldögélt a Liamtól legtávolabb eső részen, kezében a pezsgőspoharával. Liam (mint említettem) tőle legtávolabb a sarokban gesztikulált hevesen, de sajnos hangot nem tartalmazott a felvétel. Aztán váratlanul, hatalmas lendülettel felugrott az ülésről, és Sophiához kezdett közelíteni. A nő viszont erre eléggé hevesen reagált, mert a poharát a sráchoz hajította, és az említett tárgy a testbe ütközve levágódott a földre, ahol darabjaira törött. Ez még nem is lenne alapjáraton baj. De mi mégis hogyan hallottuk meg?

Mielőtt azonban megnyilvánulhattam volna bármilyen formában is, megcsörrent a mobilom. Azonnal a kijelzőre meredtem, amin Anne neve virított.

-Úristen!- kaptam a szám elé a kezem. El sem hittem- Állj már meg! Állj meg, Niall! Kérlek!- kiáltottam szinte eszemet vesztve- Minden apró kis zörejt hallani akarok a vonal túlvégéről- jelentettem ki, majd fogadtam a hívást- Szia, Anne!-üdvözöltem izgatottan, remegő hangon.

-Szia!- köszönt halkan, erőtlenül- Oké, figyelj...- kezdett bele óvatosan. Ha ő ilyen hangszínen beszél, az nem jelent semmi jót.

-Mi történt?- ijedtem meg, és biccentettem Niallnek megköszönve, hogy megállt.

-Délután kiengedtek a kórházból, mert már nem volt miért maradnom. Legalábbis azt mondták, hogy felépültem- mondta- Aha, felépültem- jegyezte meg csípősen, szomorkásan- Anyáéknak el kellett menniük, én meg azt hittem, boldogulok. De...- csuklott el a hangja.

-Azonnal ott vagyunk- válaszoltam, és bontottam a hívást- Anne-ékhez megyünk- jelentettem ki. Nagyon imádtam Niallben, hogy ilyenkor egy rossz szava nincs, és csöndben teszi azt, amit mondok.

A fekete limuzinból kiugorva megcsapott a friss levegő, amit jó mélyen beszívtam.

-Mi legyen velük?- intett a barátom a kocsi felé, miközben megnyomott egy gombot, és az autó bezárt.

-Maradjanak ott- legyintettem hanyagul, és kifújtam a levegőt. Semmi ok az aggodalomra. Itt állok a leges legjobb barátnőm lakhelye küszöbén, miért ne mernék bemenni? Léptem egy lépést előre, de meginogtam. Reszketni kezdtem. Niall azonnal mellettem termett.

-Semmi baj nem lesz- súgott bele édesen a fülembe. Leheletétől melegség áradt szét a testemben, emiatt pedig beborított a bátorság. Azonban csak pár pillanatig. Ráhelyeztem kezem az ajtókilincsre, viszont akkor megint visszaköltözött belém a félelem. Nem lesz semmi baj! Nem lesz semmi! Nyugtattam magam, és benyitottam.