Beteljesülő álmok ~1D

Tizenhetedik fejezet

Javítatlan:

Egy vasalt, barna hajú nő sétált a boxhoz rózsaszín kabátban, és fekete magassarkúban, sminkje tökéletesnek tűnt. Hogy lehet valaki ilyen pofátlanul szép egy szakítás után? Végignéztem magamon: fekete leggings fekete balerinacipővel, fehér és halvány rózsaszín tunika. Hát, nem a legmegnyerőbb viselet. A nő levette a kabátot, majd kezet nyújtott:

-Sophia Smith. Tegeződjünk, jó?

-Rendben- mosolyogtam- Miranda Brown- ráztam meg a felém nyújtott kart, aztán hátradobtam göndör hajam a vállamon- Sajnálom, hogy iderángattalak, de úgy éreztem, muszáj.

-Ezt hogyan érted?- ült le velem szemben, és az itallapot kezdte böngészni.

-Mennyi időd van?- kérdeztem az órámra pillantva.

-A délutánom szabad- vonta meg a vállát. Oké, azért nekem is van időm- Miért?

-Akkor elmesélek mindent- bólintott, de közben idejött egy pincér, bemondtuk a rendelést, aztán belevágtam- Egy átlagos napon kezdődött minden. A barátnőmmel vásároltunk, aztán elgázolt valaki. Niall volt- és elmondtam neki mindent. Minden eseményt a kapcsolatunkban, a váltakozó érzéseimet, felvezetve a Liames témát. Amit direkt a végére hagytam- Egyik nap, mikor felvitt a bandaházba, megismerkedtem az expasiddal. Bunkózott mindenkivel, rossz kedve volt. Aztán beszélgettünk és elmondta, hogy dobta a barátnője, meg bedöglött a kocsija. Bár szerintem a legkevésbé érdekli a Porsche, melletted- mosolyodtam el, de Sophia nem reagált, ugyanolyan komoly arccal fürkészett- Azt hiszem hiányzol neki. Nagyon. Nagy nehezen elmondta a neved, én pedig nyomozni kezdtem. És most itt vagyok- tártam szét a karom.

Sophia pedig hallgatott. Kifürkészhetetlen tekintetét vizslattam egy ideig, aztán meguntam:

-Figyelj, én csak segíteni szeretnék. Kibékülni nektek. Liamnek szüksége van rád.

-És nekem is szükségem van rá- emelte a plafonnak a tekintetét, de mikor rájött, hogy mit mondott, rácsapott a szájára- Ó, a francba! Ezt most kimondtam hangosan?

Széles mosollyal bólintottam a forrócsokimat kavargatva. Kezdtem egyre biztosabb lenni magamban.

-És elmeséled, hogy miért is szakítottatok?

-Liam nem mondta?- megráztam a fejem- Jó, hát az úgy kezdődött, hogy ugye én modell vagyok. Ő meg énekes. Mindegyikünknek vannak rajongói az ellenkező nemből, és Liam féltékeny volt minden egyes pasira aki a közelemben tartózkodott. És én is a sok lányra- nézett rám, én meg bólintottam, hogy eddig értem- Egy nagyobb veszekedés alkalmával elhidegültünk egymástól egy-két hétre. Utána pedig jött egy még nagyobb veszekedés, amikor is kimondtam, hogy nem folytatom vele. Ő pedig egyetértett. És elmentem. Azt hittem, hogy ez is csak egy olyan vita, mint a többi, tudod. Összeveszünk, utáljuk egymást, kibékülünk, és minden happy end. Ez ilyen körforgásszerű nálunk. De hát nem keresett, a sajtó is a szakításunkkal foglalkozott, úgyhogy lepecsételtem magamban, hogy akkor vége, ennyi volt- kortyolt bele a kávéjába.

-Értem. És hogy bírod nélküle?

-Eleinte azt hittem, könnyű lesz. Pasizni nem bírtam, mert mindig ő jutott eszembe, hozzá hasonlítottam az összes férfit, aki közel került hozzám. Később elkezdett hiányozni. Egy picit üresnek éreztem magam. Most meg...- sóhajtott- Most meg már lassan belepusztulok a hiányába- tárta szét unottan a karjait- Nem gondoltam volna, hogy ennyire szeretem azt a hülyét.

-Ezen tudunk segíteni. Mármint újra akarod kezdeni vele, nem?

-Nem- szólt határozottan- Én ott akarom folytatni, ahol abbahagytuk.

Őszintén elmosolyodtam, és most már tényleg segíteni akartam nekik. Hogy újra egymásra találjanak. Nagyon megkedveltem Sophiát, pedig még csak most ismertem meg.

-Oké, ezen tudunk segíteni- mondtam, aztán felvázoltam neki a tervet.

***

A délutáni programunkra igyekeztem a kávézóból. Eredetileg Niall jött volna értem, de lemerült a telefonom, így nem tudtam felhívni. Tudtam, hogy ott lesz a tanyán Harryvel és Anne-nel, ezért nagyjából nyugodt szívvel szálltam fel a piros buszra, amivel egészen a város széléig haladtam.

Odaérve egyből a lovakhoz mentem, ahol mindegyikőjüket megtaláltam, Mr Clarkkal kiegészülve. Niall, amint meglátott megindult felém, majd haragos tekintettel megállt előttem:

-Nem vetted fel a telefont.

-Nem, mert lemerült.

-Aggódtam- fürkészett bosszúsan.

-Én meg siettem, hogy ne aggódj- vágtam rá, ő pedig megenyhült tekintettel átölelt.

Felkantároztuk a lovakat, aztán elindultunk terepre. Mint kiderült, Niall tud lovagolni, mert Írországban a szomszédjaik tartanak lovakat, és sokat járkált át hozzájuk még kisgyermekként. Én természetesen megint Pompejt választottam, Anne Árnyékot, Harry ismételten a legvadabb szépséget találta meg magának-Kacért-, Niall pedig... Niall pedig azt mondta, hogy válasszak neki én. Rúfuszhoz sétáltam. A hófehér musztánghoz. A legkecsesebb, legokosabb, legkiegyensúlyozottabb lóhoz, mert úgy gondoltam, hogy teljes mértékben megérdemli.

Elindultunk ki a rétekre erdőkön, folyókon keresztül. Úgy éreztem, repülök. Teljesen szabaddá váltam, a gondjaim felszívódtak, mint a köd. A lovaglás mindig boldoggá tesz. De ha azokkal tehetem, akiket a legjobban szeretek, akkor egyenesen kiugrok a bőrömből boldogságomban. Niall ott vágtatott mellettem tartva a lépést, Anne-ék egy picit lemaradtak. A hófehér musztáng sörényét lobogtatta a szél, kecses mozgása még tökéletesebbé tette a látványt, miközben Niall előredőlve ült a barna nyeregben. Imádtam a látványt. Egyszerűen nem tudtam betelni vele. De aztán egy kereszteződéshez értünk, ezért muszáj volt megállnunk.

-Merre tovább?- kérdezte az eleve félistennek kinéző barátom, akiért most azonnal egyenesen ölni tudtam volna, mert homlokába hulló vizes tincsei csak még szexisebbé varázsolták- Hahó! Mirus! Föld hívja Mirandát.

-Ööö bocsi, itt vagyok, csak... Gondolkodtam.

-Azt láttam. Merre tovább?

-Válassz- mosolyogtam rá szelíden, de belül csak úgy tomboltak bennem a boldogsághormonok.

-Melyik merre vezet?

-Hát... Ha balra megyünk, akkor át kell ugratnunk egy folyót, aztán egy gyönyörű, virágokkal teli tisztásra érünk. Ha jobbra, akkor pedig idővel véget ér az ösvény, és az erdőben mész arra amerre akarsz. Áll egy kilátó is valamerre- paskoltam meg Pompej nyakát, majd követtem Niallt, aki balra kanyarodott.

A tisztásra érve letelepedtünk a fűbe, a lovakat pedig kikötöttük egy fához, megszabadítva őket a felesleges súlyoktól. Nemsokára Anne-ék is megérkeztek, de Harry arcvonásai kissé engem is idegessé varázsoltak. Éreztem, hogy valami nincs rendben. Sejtésem be is igazolódott, mikor a göndör hajú srác felém lépett:

-Miranda, beszélhetnénk?

-Persze- mondtam cseppet sem határozottan, és Harry után sétáltam.

-Ezt természetesen Niall is tudhatja, csak az Anne-ben gyanút keltett volna, ha így félrevonulunk tőle.

-Szóval róla lesz szó. Mi a baj?

-Mostanában nagyon furcsa. Vett egy bakancsot, holnap fodrászhoz megy, amiről csak annyit mondott, hogy változtat ezt-azt, ne ijedjek meg. És...- akadt meg- Mutatott egy képet, miszerint akar egy olyat.

-Mi volt rajta?

-Egy piercing- hajtotta le a fejét.

-Harry én... Nem tudom, ha tőlem várod a választ. Anne soha sem szerette az ilyen dolgokat, sőt. Egyenesen undorodott tőlük.

-De látod! Látod, hogy most mégis.