Beteljesülő álmok ~1D

Tizenhatodik fejezet

Javítatlan:

-Én is rohadtul szeretlek- húzott magához, majd száját az enyémre tapasztotta.

Mégis éreztem benne valami furcsát. Mintha valamit eltitkolna előlem. Megsimítottam állkapcsát, aztán állánál fogva óvatosan felemeltem a fejét.

-Mit titkolsz?- fúrtam bele tekintetem kiolvashatatlan, kék íriszeibe.

Éreztem, hogy teste hirtelen megfeszül, ezért én is még inkább idegesebb lettem. Valamit nem mond el. Valamit, ami nagyon fontos.

-Semmit.

Hatalmasat sóhajtottam, tekintetemet az égre emeltem. Abban a pillanatban nem éreztem romantikusnak azt, hogy csupán ketten vagyunk a természet lágy ölén, gyönyörű naplementével, és lágy szellővel fűszerezve, esőillattal.

-Érzem, sőt tudom, hogy van valami.

Hatalmasat nyelt, de aztán válaszolt:

-Csak nem bírom azt a fazont. Tudod, eléggé szar érzés, hogy már voltak előttem. Hogy mást is szerettél már, nem csak engem- fújta ki a levegőt, és rám meredt valami reakciót várva.

-Ez kölcsönös. Gondolom neked is voltak lányok akiket már szerettél. Előttem- hajtottam le a fejem.

Most rajta volt a sor, hogy karját államhoz irányítsa, majd óvatosan megemelje.

-De senkit sem szerettem úgy mint téged.

-Én sem- suttogtam megkönnyebbülve, ő pedig lágyan megcsókolt.

Mégsem voltam száz százalékig biztos abban, hogy csak ennyi volt a mondandója, de megelégedtem annyival, hogy csak én képzelem be, én gondolom túl ezt az egészet, szóval én vagyok a hülye.

-Niall- szólítottam meg lágyan, mikor már hazafele sétáltunk kézen fogva. Igen, emberek között, és nem egy vaku villant ránk. De igyekeztem nem észre venni. Felém fordította fejét ezért folytattam- Neked van olyan álmod ami még nem vált valóra?

-Mindenkinek van- mosolyodott el halványan- Tudod attól, hogy van pénze valakinek, nem azt jelenti, hogy boldog is. Persze ez nem azt jelenti, hogy te nem jelentesz nekem rohadt nagy boldogságot. Te is tudod, hogy egy kibaszott csoda vagy- nevetett fel, miközben szorított egybefonódott kezeink szorításán, én pedig elpirultam.

-És... Mit szeretnél?- kérdeztem még mindig lángoló arccal, mire hatalmasat sóhajtott.

-Egy kicsit átlagosnak lenni.

Igazából én sem tudom honnét, de eszembe jutott még régebbről a "kutya kérdés". Mert eléggé furán viselkedett, mikor arról volt szó, a skype-ozáskor, még kapcsolatunk kezdetekor.

-Volt már kutyád?- bukott ki belőlem azonnal.

-Volt- szólt feszülten.

-Mi történt?- sajnos előre sejtettem a választ, de azért reménykedtem, hogy mégsem az, amire gondolok.

-Tudod, a hírnév- vonta meg a vállát hanyagul, de kiéreztem hangjából a mélységes szomorúságot, és megvetést.

-Pontosabban?

-Szerettem meg minden, szinte ő volt a legjobb barátom. Aztán jött a 1D, rá pedig nem maradt időm. A szüleim elajándékozták- mondta ki, én pedig összeszorítottam a szemeimet.

De nem kellett volna. Mivel nem láttam az utat, csak sötétséget, valamint a gondolataimba voltam merülve, elvágódtam a járdán. Nem is tudom pontosan hogyan, de arra eszméltem fel, hogy valami "fujj" dologhoz ér a nyelvem. Kinyitottam zöld íriszeim, majd megtapasztaltam, hogy az a beton volt. Dupla fujj. Hajam eltakarta a külvilágot, csakis azzal a drágaságos járdával szemeztem, mikor éreztem, hogy valaki hozzámér.

-Miri jól vagy? Hívjam a mentőt? Minden rendben?- szólongatott az én aggódó félistenem, én pedig röhögni kezdtem- Úristen, mi a baj? Ez... Ez sírás?

Nem bírtam tovább, átfordultam a hátamra. Kezeim még mindig 90 fokban pihentek a talajon, lábaimmal is terpeszkedtem. Először a fölém tornyosuló barátomat pillantottam meg, aki immár mosolyogva nyújtotta felém a kezét, amit megragadtam. Viszont nem álltam fel, inkább egy hirtelen mozdulattal lerántottam magamhoz.

-Annyira édes vagy ilyenkor- nevetett mellettem, szintúgy kiterülve, mint én.

-Hogy estem el?- röhögtem egyre jobban.

-Hátömm. Van itt egy kicsi bucka, aztán... Nem emelted eléggé a lábad.

-Ohh- fordultam felé, de nem kellett volna- Upsz...- húztam el kínosan a számat- Most tuti azt hiszik, hogy beszívtunk, vagy nem tudom.

Niall is megfordult, és azt hiszem ő is észrevette. Bár, hogy ne vette volna észre? Körülöttünk csoportosultak az emberek, villogtak a vakuk, már riporterek ezrei álltak toporzékolva, a mikrofonjukat, vagy telefonjukat tolva felénk, hátha adunk nekik egy interjút. Niall azonnal talpra ugrott, és nyújtotta felém a kezét, amiben ezúttal rendesen megkapaszkodtam. A gravitációnak megfelelő pozícióban már teljesen másnak tűnt a csoportosulás körülöttünk. Még nagyobbnak. A londoni nép már az úton is állt, és körülbelül mindenki arra várt, hogy akkor most mit fogunk csinálni, árgus szemekkel bámultak. De volt ott köztük minden. Az elején, hozzánk legközelebb sorakoztak a fotósok és riporterek, tartva a hülye kütyüiket. A fényképezőgépek lencséin megcsillant egy-egy aranysárga napsugár, de hiba volt oda néznem, kattantak, belevakuzva a szemembe. Lefogadom, készült 5000 kép ugyanabban a pozícióban. Mögöttük a csodálkozók. Legfőképpen tinik, pláne lányok, akik mind olvadozva figyeltek minket, vagyis elsősorban Niallt, és komolyan kezdtem félni, hogy valamelyik mindjárt elájul, mert, hogy 'jajj, élőben láthatja Niall Horant'. De akadtak idős nénik is akik nem tudtak parancsolni kíváncsiságuknak, ezért ott lökdösődtek botjaikkal, egyesek járókereteikkel a tömegben. Hátul pedig a bámészkodók, akik gondolom a tömeg hatására álltak meg, majd folytatták útjukat. De akadtak anyukák is gyermekeikkel, akik vagy az óvodából, vagy az általános iskola alsó tagozatából jöhettek, mivel a csöppségeknél vagy iskolatáska, vagy színes lufi volt.

-Na most mit csináljunk?- szegeztem barátomnak a kérdést, aki csak megragadta a karomat, és húzni kezdett. Keresztül az emberáradaton. Útközben válaszolgatott egy-két kérdésre, aztán mikor már éreztem a friss levegőt, és a szabadságot, futni kezdtünk. Mármint csak Niall. Mert én bevertem a lábam, kicsit fájt, meg sebes is lett, ezért felkapott az ölébe.

***

Másnap pedig Sophia Smith-szel volt egy találkozóm. Már fél kettőkor harcidíszben álltam az ajtónkban, pedig Niall csak kettőre jött értem. Nem hagyta, hogy buszozzak, és őt a részletekbe is beavattam, hogy mit miért teszek.

-Mikor érsz haza?- szólt ki anya a konyhából, mikor már a pasim is mellettem álldogált.

-Háát... Este.

-Pontosabban?

-Nem tudom, még benézek a bandaházba, aztán utána egyből jövök. Miért?

-Csak mostanában egyre kevesebbet látunk- érződött a hangján, hogy szomorú.

-Este beszélgetünk?- kiáltottam be még az ajtóból mosolyogva-bár ezt anya nem láthatta-aztán beültem a fekete autóba.

A Kaffeinebe belépve hatalmasat szippantottam a finom, kávéillatú levegőből. Örültem, hogy ide beszéltük le a találkát, mert imádtam ezt a helyet. Balra a téglából kirakott márványpult, jobbra a mellékhelyiségek, hátul bőrüléses boxok, középen pedig a normál asztalok és székek sorakoztak. A kávézó végébe sétáltam, nem törődve a figyelő szempárokkal- akik gondolom felismertek Niall révén-, és beültem az egyik eldugott boxba, de előbb szóltam a pultosnak, hogy hova irányítsa Sophia Smith-et. Természetesen csodálkozott, hogy egy "hírességtalálkát" rendezünk "szerény" kis kávézójukban, ezért extra kedvesek voltak, jóval több figyelmet szenteltek rám, mint másokra. Aztán mikor az itallapot böngésztem, befutott Liam exbarátnője is.