Beteljesülő álmok ~1D

Második fejezet

Javítatlan:

Nem telt el nap, hogy nem látnám magam előtt. Azt mondták, szeretnének még találkozni velünk, megadtuk egymásnak a telefonszámainkat, úgyhogy várom, hogy hívjon. Nagyon szeretném megint látni azt a különös, tökéletes fazont.

-Min gondolkodsz ennyire?- mosolygott rám Anne.

Ja, igen. Azt elfelejtettem, hogy éppen leckét írunk. Mármint úgy volt, hogy segít nekem megcsinálni a kémiát, de az lett belőle, hogy amíg ő magyarázott, addig én természetesen Niallön gondolkodtam. Istenem. Annyira idióta vagyok. Percenként bámulom a telóm, hogy esetleg üzent, vagy hívott, de egy hete már hiába. Jó, gondolom csak egy vagyok a sok közül. Fel kéne adnom.

-Anne...-néztem komolyan rá, mire lefagyott arcáról a mosoly- szerinted Niall és Harry akarnak még látni minket?

Kicsit elgondolkodott, de válaszolt:

-Tudod... Nem telt el olyan nap, inkább óra; hogy ne gondolnék Göndörkére. Nagyon megtetszett, és nagyon szeretném látni. Szeretném megismerni. De nem hív- mondta szomorúan, de beletörődően.

Hátradőltem a széken, majd megszorítottam a kezét:

-Én is így vagyok. Menjünk ki a tanyára. Viszem Amigot- erőltettem magamra egy mosolyt.

Egy órával később már Mr. Clark mellett álltunk az istállóban és kantároztuk fel a lovakat, hogy kicsit kimenjünk Anne-nel terepre lovagolni. Én Pompejt választottam amerikai nyeregalátéttel, míg Anne a szégyenlős Árnyékot, sima barna pokróccal.

Voltunk mindenfelé, lenéztünk a patakhoz, majd beügettünk a kiserdőbe, vegűl a réten vágtáztunk. Iszonyat jól éreztük magunkat. A tanyán még szórakoztunk kicsit, játszottunk a kutyákkal, hintáztunk, miközben beszélgettünk (azokhoz a hintákhoz sok emlék köt), aztán eljött a nap vége.

Otthon újra azon a rejtélyes fiún kezdtem el gondolkodni... Emésztett a kíváncsiság, hogy ki is ő, hogy mitől ilyen szép kék a szeme, és, hogy mégis miért nem hív, miért nem ír üzenetet.
Kíváncsiságból rákerestem Facebookon. Háát... Elég sok Niall Cartert találtam, összesen egy londonit de az erősen nem ő volt.
Aztán megnéztem még Instagrammon, Twitteren, Snapchaten, Tumblrön, de sehol semmi. Nincs fent sehol. Pedig az kizárt, hogy egy ilyen helyes fiú egy közösségin sincs regisztrálva. És.. Megcsörrent a telóm. Istenem! Végre hív!!! Ugrándozva, gyors tempóban rohantam a telefonom után, kihalásztam a táskámból, és a kijelzőre meredtem:

-Szia, anya!- szóltam bele csalódottan a készülékbe.

-Édesem! Minden rendben?

-Persze. Csak...

-Csak?

-Hát, más hívását vártam.

Feszülten vártam, mit válaszol anya, miközben a neten szörföztem, hátha találok valamit róla. Vagyis... Rákerestem Harry Lewisre is.

-Oh, én már nem is vagyok jó?- tettetett csalódottságot- Na mindegy, azért hívlak, hogy este későn érek haza, mert akadt még munka, és az egyik ügyfelem eléggé agresszív, szóval nem tudom mennyi idő mire meg tudom győzni.

Facebookon és Instán semmi.

-És kb mikor érsz haza?

-Nem tudhatom. Lehet, hogy csak este 10-kor. Kaja a hűtőben, apád 8-kor hazaér. Szeretlek- és bontotta is a vonalat.

Hű, hát igen fontos dolga lehet, ha ennyire sietett.

De erről a Harryről sem találtam semmi érdekeset. Mivan ha mindkettejük fake? Ha nem is az a nevük? Hanem csak csajoztak? Aztán gondolom találtak jobb prédát.