Végjátszma (Befejezett)

Veszteség

Nos, alábecsültem Dantet. Két perc kellett és máris ott állt előttem és még csak nem is vette szaporábban a levegőt. Fene egye a szuper kondícióját. Ráadásul bizonyára nyomkövetőt tett rám, vagy van valami belső Nissa radarja. Közben beszéltem a többiekkel is, de ők nem találkoztak senkivel.

Dante fenyegetőn magasodott a szöszi fölé. Szöszi pedig úgy nézett vissza rá, mintha unatkozna.

- Szóval ki a barátunk? - kérdezte a kék szemű rám nézve.

- Valami Coren – mondtam. - Azt állítja, hogy a tesójával van itt. Fegyver nélkül...

- Óh, haver. Ha ez igaz, akkor vagy te vagy a legbátrabb ember a világon, vagy a leghülyébb – nevetett Dante.

- Először is nem vagyok haverod – mosolyodott el a szöszi. Erre a barátom összébb húzta a szemöldökét. Nem szerette a feleselést. - És igen, zseniális vagyok. Köszönöm a bókot.

- Szerintem meg marha – morogtam, mire rám emelte a szemeit. Morcosan néztem vissza rá. Legszívesebben gyerekesen még a nyelvemet is kiöltöttem volna rá. - Dante, tovább kell haladnunk! Ez kis malőr nem befolyásolhat.

A kék szemű nem is kérdezett semmit, felrántotta Corent a földről és nagyot taszítva rajta kifelé terelgette.

- Na és mi lesz a barátocskánk testvérével? Már, ha tényleg a testévre és tényleg létezik – húzta össze a szemöldökét és szinte rávicsorgott a szőkére. A srác a szemeit forgatta és próbált távolabb húzódni a barátomtól. Húztam egyet a copfomon és megrántottam a vállamat.

- Nincs kedvem körbe szaladgálni és keresgélni.

Aztán mindannyian összerezzentünk. A pláza kihaltságába villámcsapásként hasított a vinnyogó hang. Egy riasztó? Ezeknek a vacakoknak nem kellene már régen a halálukon lenniük? Az egész helyiségben végig visszhangozott a hang. Beleszóltam a rádióba.

- Ti indítottátok be?

Soren hangja válaszolt vissza elsőként.

- Bocsi. Próbáljuk leállítani.

- Próbálkozzatok jobban! - kiáltottam dühösen. A frusztráció egy szempillantás alatt az uralma alá kerített. A fenébe! Az összes zombit ide fogja csődíteni a hang. A korláthoz siettünk, magunkkal rángatva Corent is. Maiat pillantottam meg, ahogy rohan, mintha üldöznék. Ijedten indultam meg lefelé a mozgólépcsőn, hogy a segítségére siessek, de csak Lilla kiáltozott utána, úgyhogy megtorpantam. Észrevettem, hogy a másik irányból Ray és Soren is felbukkan egy kis idő múlva Nathaniel is. De a riasztó még mindig szólt. Szóval valami történhetett. Hamarosan megpillantottam, hogy hátúról egy kisebb falkányi zombi közeledett. Lilla ijedten kapta kezét a szájai elé. Az ajtó irányába fordultam, de már láttam is a pláza felé áramló hullákat.

- Azonnal gyertek fel! - kiáltottam, mire rögtön megindultak az irányomba. - Maia! - kiáltottam a lány után, de az meg sem hallott. Semmi sem érdekelte a kijáraton kívül. De ha arra veszi az irányt nincs semmi esélye. A kint látott csordányi élőholt már erre tartott. Fogtam a fegyverem és felé célozva lőttem. Éppen a lába mellett fúródott a golyó a padlóba. A lány ijedten állt meg és hátranézett rám. A fejemmel intettem, hogy forduljon vissza, de ő csak a fejét rázta.

- A fenébe – szitkozódtam, de nem indultam utána. Nathaniel viszont utána iramodott, de az ajtóhoz érve megállt. A testvére után kiáltozott, de valószínűleg nem hallgatott rá sem, mivel homlok ráncolva inkább visszafordult a mozgólépcső felé . A csapat maradék tagjai végre mind felsiettek az emeletre. Az élőholtaknak nehezükre esett a lépcsőzés- nem volt számukra lehetetlen, de időbe telt - szóval nyertünk pár percet.