Végjátszma (Befejezett)

Vallomás

Dante után szaladtam. Hamar utolértem. A nevét kiáltoztam, de nem állt meg. Dühösen gyorsítottam a lépteimen. Megragadtam a karját és magam felé fordítottam.

- Mégis mit műveltél? - kiáltottam rá.

- Te mit műveltél? Majdnem megcsókolt! És, ha nem húzok be neki, te hagytad volna - üvöltötte az arcomban. Összerezzentem. Még sohasem emelte fel velem szemben a hangját. Soha.

- Ez nem igaz – mondtam kissé megszeppenve.

- Persze, akkor biztos a szemedbe ment valami, igaz?

- Nem akart megcsókolni! - kiabáltam visszanyerve az önbizalmamat. - De ha így is lett volna mit érdekel? Neked ott van Sam!

Összehúzta a szemöldökét és kirántotta a karját a szorításomból. Teljesen felém fordult, közelebb lépett és fölém magasodott.

- Sam és köztem nincs semmi – mondta fagyos hangon.

- Láttam, amikor kijött a házadból! Legalább ne hazudj! - kiáltottam dühösen. Ennyi. Kimondtam. Igenis zavart a dolog! Még ha magamnak először nem is akartam bevallni. Nem akartam Samet abban a házban látni. Nem akartam, hogy a kék szemű körül legyeskedjen!

- Igen! Mivel egész éjszaka nálam bömbölt, amiért elutasítottam. De egy ujjal sem értem hozzá. Nekem nem ő kell! - kihangsúlyozta minden egyes szavát. - Nem hagyom, hogy ez a piperkőc elvegyen tőlem – szűrte a fogai között. A szemeim elkerekedtek. Hirtelen semmit sem tudtam mondani, csak bámultam rá.

- Mégis miről beszélsz? - suttogtam és inkább lehajtottam a fejem. De ő nem hagyta ezt. Az ujjit az állam alá helyezte és erővel kényszerített, hogy újra a sötétkék szemeibe nézzek. A düh lángjai már teljesen kialudtak bennük, helyüket vad szenvedély vette át.

- Engedtem, hogy figyelmen kívül hagyj. Mivel másokkal sem törődtél. Nem érdekelt a táborban senki a családodon kívül. Nem szerepelt a terveid között a szerelem – megdermedtem már a szó puszta kimondásától is. - Direkt a szemed láttára flörtöltem a nőkkel, kikezdtem szinte mindenkivel. Gondoltam előbb utóbb féltékeny leszel, de nem. Viszont azt mondogattam magamnak, hogy nincs semmi baj. Ráérünk – Ezen kissé keserűen felnevetett. - Úgyis észreveszed előbb utóbb, hogy érzek... Erre jön ez a nyomorult és hirtelen mindent elront – A végét már kiabálta. Könnyek kezdték szúrni a szemem.

Ez nekem hirtelen túl sok volt. Elakadt a lélegzetem. Mikor változott meg ennyire az életem? Mikor változott meg minden? Mióta gondol Dante rám másként, mint szimpla barátra? Mindig is azt hittem, hogy ez számunkra lehetetlen. Sose gondoltam volna, hogy éppen engem szeretne. Titkon néha reménykedtem benne, de mindig mélyen elástam magamban ezeket a gondolatokat.

- Semmit sem mondasz? - suttogta.

Kinyitottam a számat, de nem jött ki rajta hang. Úgy tátogtam ott, mint valami partra vetett hal. Mit mondhatnék? Dante olyan régóta mellettem volt. Annyira jó barát. Ha elveszíteném az rettenetesen fájna. Ha más lánnyal látnám... Mármint komolyan és nem csak futólag. Azt hiszem az is fájt volna. Óh, kit akarok becsapni? Rettenetesen fájna. Olyan lenne, mintha kitépnék a helyéről a szívemet. Hiszen most is mennyire kiakadtam attól, hogy Sam kijött a házából!

Egész eddig bele sem gondoltam, mivel ő egy biztos pont volt az életemben és sosem maradt túl sokáig egyik lánnyal sem. Szeretem őt, de a szerelem lehet, hogy mindent elrontana.

- Szeretlek, Nissa – folytatta. Ahogy kimondta ezt az egyszerű szót, úgy éreztem, hogy a szívem menten kirobban a helyéről. - Olyan régóta szeretlek. Magam sem tudom, hogy történt - Végig simította érdes tenyerét az arcomon. Nem bírtam tovább visszatartani a könnyeimet. Vékony csíkban folytak le egészen az államig. - Nem azért szeretlek, mert gyönyörű vagy. Bár az is sokat hozzá ad a dologhoz – viccelődött és kicsit felnevetett. Ezúttal a nevetése szívből jövő volt - Szeretlek, mert erős vagy, határozott, bátor és még sorolhatnám. De ismerem a gyengeségeidet is. Tudom, hogy nem szeretet a sötétséget. Tudom, hogy ki nem állhatod a paradicsomot. Tudom, hogy mennyire utálsz futni – újra nevetett. - Imádom, hogy amikor zavarban vagy az egész arcod elvörösödik. Szeretem, hogy amikor koncentrálsz minden mást kizársz a tudatodból. Ismerlek téged. Talán még magamnál is jobban. Az életemet is rád bíznám. Mi több, dalolva rohannék a halálba, ha azzal megmenthetnélek. Már a kezdetek óta legyőzhetetlen párost alkotunk. Nem tudnám elképzelni nélküled ezt a világot.