Végjátszma (Befejezett)

Veszély

Egy távcsővel pásztáztam a terepet. Semmi mozgás, csak a távolban pár zombi.

A tábor felé fordítottam a fejem. Láttam Noaht, ahogy fát vág. Dallas éppen körbejárta a kerítést. Nick és Chris egy csomó hulladékot cipelt a kezükben. (Bár, ahogy Christopher szokta mondani; Ez mind csodás alapanyag. És ahogy én szoktam mondani; Csak kacat.)

Tovább siklott a tekintetem. Dante a házának ajtajában támaszkodott és Samanthaval beszélt. A srác félreállt és a lány bement. BEMENT! El tudom képzelni, hogy mit művelnek... Komolyan, hát Dantenak semmi jó ízlése nincs?

- Mit bámulsz ilyen dühösen?

Ijedtemben megugrottam és kiesett a kezemből a távcső. Basszus. Ugye nem tört el? Gyorsan leguggoltam, hogy szemügyre vegyem. Látszólag nem volt baja. Belenéztem és működött.

- Ne ijesztgess! - förmedtem rá Corenre, aki a létrán ácsorgott.

- Már ne is haragudj, de kétszer is megszólítottalak, de nagyon lefoglalt, amit bámultál – mosolyodott el gúnyosan. Elfintorodtam.

- Mit akarsz? - érzékeltem, hogy kissé undok vagyok, de akkor épp nem ment a kedvesség. Az egésznek persze semmi köze nem volt az előtte látott jelenthez.

- Csak szerény társaságomat szerettem volna felajánlani. De látom, hogy éppen harapós kedvedben vagy.

Fejét az épület oldalának döntötte.

- Nem vagyok harapós kedvemben – mondtam és leraktam a távcsövet a földre. Coren bemászott és leült a fal mellé.

- Szerintem te mindig harapós kedvedben vagy – vigyorodott el. - De nem baj. Bírom ezt benned.

Felvontam a szemöldököm és kérdőn néztem rá, ám ő továbbra is csak mosolygott.

- Te most bókolsz nekem? - kérdeztem hitetlenkedve.

- Lehet – nevetett és előrébb hajtotta fejét, mire szőke tincsei a szemébe hullottak.

- Elég bénán csinálod – vigyorodtam el. Kissé elpirult, ami aranyos volt. Felkelt és mellém állt.

- Van valami érdekes?

- Semmi különös – vontam vállat. - Csak a szokásos kihaltság.

Nem bírtam nem észrevenni, hogy a könyökeink összeértek. Nem húzódtam arrébb. A vállam felett hátrapillantottam Dante házára. Tompa fájdalmat éreztem a mellkasomban. Visszafordultam Corenhez. Mondott valamit és én mosolyogtam.

Aznap nem találkoztam a kék szeművel. Nem jött át. Ez rosszul esett. De nem is voltam benne biztos, hogy ma egyáltalán szerettem-e volna látni.

Úgy döntöttem, hogy áthívom Corent vacsorázni. Lehet, hogy egy ici-picit motivált az a tény, hogy ez a Dantet nagyon fogja bosszantani, ha tudomást szerez róla. A szöszit nagyon meglepte az ajánlat, de úgy vettem észre, hogy örült neki.

Jorden először nagyon merev volt vele és szinte egy szót sem szólt hozzá. De aztán Coren elkezdett neki különböző kártyázási praktikákról magyarázni. A tesóm nagyon vevő volt a dologra és itta minden szavát.

Anyu megmelegítette marhapörköltet. Természetesen az undi konzerv változatban. A hús rágós volt és íztelen. Nyami. Miközben egy mócsingos falatot rágcsáltam, elkalandoztak a gondolataim. Már ezer éve nem vadásztunk... Lehet, hogy nem ártana szerencsét próbálni. Szívesen ettem volna valami friss húst. Őzet vagy vaddisznót, esetleg nyulat. A tábor melletti erdős terület egész biztonságosnak bizonyult az ilyesfajta vadászathoz. Viszont csak ritkán akadtak vadak, ezért is nem szokásunk kijárni. Lehet, hogy holnap körbejárok. Veszteni valója nincs az embernek.