Végjátszma (Befejezett)

Extra fejezet: Coren és Nick

Egy kis betekintést nyerhettek Coren és Nick szörnyű gyerekkorába. 

Szomorúan hajtottam le a fejem, amikor a gondozó néni nemmel felelt a kérdésemre. Nem értettem, hogy miért nem lehet nekünk is olyan játékunk, mint az iskolában a nagyfiúnak. Ezt meg is kérdeztem, mire a gondozó néni azt felelte, hogy az árváknak ilyesmi nem jár. Mindezt mogorván közölte.

Nem tudtam, hogy mit jelent az, hogy árva... De nem mertem megkérdezni. Tudtam, hogy butának tartana és kiabálna velem. A gondozó néni nem szerette a kérdéseket. Egész délután ezen gondolkodtam és arra jutottam, hogy meg kell kérdeznem Nicktől – mivel Nick nagyon okos és ő szinte mindent tud.

- Nick, mi az, hogy árva? - néztem rá nagy szemekkel. Ő nagyfiúsan sóhajtott egyet. Mindig csodáltam, hogy ilyen nagyfiúsan tud viselkedni. Sokan tiszteltük ezért.

- Azt jelenti, hogy nincs családja – mondta. Összehúztam a szemöldököm.

- De hát akkor én nem vagyok árva – csattantam fel sértetten. - Hiszen nekem te vagy a családom.

Nick morcosan felfújta az arcát.

- Apuka és anyuka is kell a családba.

- Minek? - fontam össze a karjaimat.

- Mert ők szeretnek és mindent megadnak neked.

Lebiggyedt az ajkam.

- A mi anyukánk és apukánk hol van?

- Honnan tudjam? - vonta meg a vállát és leült a kis asztalhoz rajzolgatni. Amióta csak az eszemet tudom csak Nick volt meg én. Nem volt anyu vagy apu, se nagyszülők. Mindig is az otthonban éltünk. Ebben a kis komor házban. Néha voltak gyerekek akiket elvittek. A gondozó néni azt mondta, hogy örökbe fogadták őket. Azt mondta egyszer minket is örökbe fognak fogadni és akkor lehet, hogy külön választanak. Éppen ezért, ha nénik és bácsik jöttek a házba, Nick és én mindig elbújtunk. Ha pedig mégis összetalálkoztunk a gonosz emberekkel, akkor rosszak voltunk, hogy még véletlenül se akarjanak minket. Minket nem választhatnak el. Mi összetartozunk.

Azon a napon egy bácsi érkezett. Hirtelen jött, bejelentés nélkül. Nem tudtunk elbújni. A mosolyát kedvesnek szánta, de engem a hideg rázott tőle. Nagyon magas volt és ijesztő. Egy hatalmas szörnyre emlékeztet. Akkora volt a pocakja, hogy arra gondoltam megesz minket vacsorára. Én szorosan Nick kezét markoltam. Féltem.

Nézegetett minket egy ideig, aztán elvonult a gondozó nénivel egy külön szobába. Miután visszajöttek a néni összeterelt párunkat egy külön szobába és elmagyarázta, hogy össze kell pakolnunk és elfogunk költözni. Nem bántam, mivel Nick is velem jöhetett. Nem volt túl sok holmink, ezért nem tartott sokáig a pakolás. Természetesen elraktam a kedvenc és egyetlen plüss medvémet is. Mondjuk majdnem az ágyon felejtettem, de Nick rám szólt még épp idejében.

Egy nagy fekete autó várt minket. Sokáig utaztunk és én elaludtam, amikor végre megálltunk egy erdőben voltunk. Botladozva követtem a többieket a hepehupás úton.

- Üdv, az új otthonotokban! - fordult felénk a kopaszodó bácsi. Én semmit sem láttam, így nagyon összezavarodtam. De nem csak én, hanem mindenki más is. A nagyobb gyerekek sugdolózásba kezdtek és olyasmiket mormoltak, hogy ennek nincs ki a négy kereke. Én nem voltam biztos benne, hogy mit jelenthet mindez. Suttogva meg is érdeklődtem Nicktől, aki azt felelte, hogy annyit jelent, hogy bolond. Határozottan egyet értettem a nagyobbakkal. Mindannyian félénken toporogtunk egy helyben. Ám meglepődtem, amikor a földből kiemelkedett egy nagy négyzet alakú doboz. Eltátottam a számat.

- Wow, tisztára, mint a Star Wars-ban – ámuldoztam. Nick bólogatott és mosolyogva összenéztünk. A Star Wars volt a kedvenc filmem. Bár még csak az első részét láttam. Szerettem volna olyan lenni, mint Anakin. Én is versenyezni szerettem volna az űrjárművekkel. Vajon az új otthonunkban megnézhetem a többi részt is?