Végjátszma (Befejezett)

Veternus

Végig sétáltam a folyosón. Az egyik lámpa zümmögött és pislákolt. Az a tipikus idegesítő neonzümmögő hang. Gyűlöltem ezt a hangot.

Mély levegőt vettem. Az őrök mellettem szorosan az oldalamhoz tapadtak. Semmi sem tudta elnyomni az őket körüllengő halál szagát. Elhaladtunk az étkező mellett. Nagy padlótól-plafonig erő ablakokból állt az egyik oldal fala, így be lehetett látni. Minden sarokban őrök álltak. Az emberek többsége ott volt. Csak és kizárólag délben ehettek ebédet, ha lemaradtak, akkor így jártak. Mindezt természetesen Corentől és Nicktől tudtam.

Páran rám pillantottak. Minden szem ugyanolyan színűen villant, igéző lila árnyalatban. Kissé ijesztő volt és rögtön eszembe jutott, hogy mi mindent kellett ezeknek a szerencsétleneknek kiállniuk. Voltak nálam fiatalabbak is... Elkaptam a fejem és inkább a padlót kezdtem bámulni.

Az előttem haladó Dr. Roberts egy szót sem szólt azóta a kis megjegyzése óta. Pedig nekem lettek volna kérdéseim. Ám én is inkább a némaságot választottam.

Az orvosi szobák felé mentünk. Megszaporáztam a lépteimet, hogy gyorsan eltűnhessek a kíváncsi szemek elől. Végighaladtunk a C-blokk hálótermei mellett, aztán befordultunk egy másik folyosóra. Minden folyosó egyforma volt. A falak szürkére voltak festve, neoncsőlámpák égtek mindenhol és egy csomó vezeték is kanyargott mindenfelé. A padló pedig sima beton. A cipőm nagyokat koppan és visszhangot vert. Szóval puszi a lakberendezőnek, tök otthonosan éreztem magam.

Végre az orvosi szobákhoz értünk.

Vettem egy nagy levegőt és lélekben mindenre felkészítettem magam. Jöhet bármi! Az ajtó kinyílt és a férfi előre engedett engem. Undorodva elhúzom a számat. Micsoda udvariasság egy őrülthöz képest.

A helyiség apró és furcsa koporsóhoz hasonlatos üvegezett gépezetekkel van tele. Illetve bal oldalt a fal mellett egy nő ült. Haja szoros kontyba volt fogva és a monitorokat bámulta, miközben jegyzetelt. Felemelte a fejét és kissé elkerekedtek a szemei a megdöbbenéstől.

- Arabella, kedvesem! - szólal meg negédesen a doktor és kezét a hátamra csúsztatta. Rögtön arrébb léptem, ugyanis képtelen voltam elviselni, hogy hozzám érjen. - Ez a lány az új alanyunk. Tegyük be az egyik kapszulába.

- Nem végezzük el előtte a szükséges vizsgálatokat? - kérdezte kissé félénk hangon a nő. A doki megrázta a fejét. A barna hajú aprót biccent.

- Viszlát kis hölgy! Remélem még találkozunk – mosolygott rám a férfi. A hideg rázott tőle. Vajon mi a fenék ezek a kapszulák? Azt láttam, hogy emberek vannak benne, de látszólag csak aludtak. Mindnyájuk arca nyugodt volt. Szinte már boldog. Az egyikük még mosolygott is – halvány mosoly volt ugyan, de határozottan felfelé görbült az ajka. A mellkasuk fel és le mozgott, szóval éltek... A doki kiment a szobából, ám a katonái maradtak. Kérdőn néztem a nőre, aki időközben az egyik üres üvegburához lépett és az érintő modulján állítgatásba kezdett. A fény megvilágította sápadt arcát.

- Mi ez? - kérdezem. A nő rám emelte szürke szemeit, kissé gondterheltnek tűnik. Látszott rajta, hogy azon rágódik válaszoljon-e nekem. Gondolom nem tudta, hogy szóba elegyedhet-e egy fogollyal. Végül halkan választ adott;

- A neve, Veternus kapszula.

Kissé összeráncoltam a homlokomat.

- Mire jó?

Erre már nem válaszolt, csak folytatta a munkálatokat. Amikor befejezte egy szekrényhez lépett, ahonnan kivett egy fehér pólót és térdnadrágot.

- Ezeket vedd fel! - utasított. Fintorogva néztem a ruhákra. A fejével egy ponyva felé bökött, hogy az mögött majd nem lát. Engedelmeskedtem, pedig semmi kedvem nem volt hozzá. Bár éreztem, hogy hiába is verném ki a hisztit, ha nem azt teszem amit mondanak, akkor valószínűleg kényszerítenének. Amint átöltöztem és elő léptem a nő kinyitotta az üvegkoporsót. Ijedten néztem a béléses fekhelyre. Remegő lábakkal közeledtem felé, majd leültem a szélére. Aggodalmasan néztem a zombik irányába, akik azóta sem mozdultak meg. Arabella elkezdett a homlokomra ragasztani pár tapaszt. Néhányat tett a mellkasomra és a hátamra is. A kezemre egy érszorítót húzott és kicsit megütögette a könyökhajlatomban található fő eret. Aztán előhúzott egy lila folyadékkal teli fecskendőt. Elkaptam a kezem.