Végjátszma (Befejezett)

Titkok

Másnap anya és Jorden korán reggel megjelentek. Igazából még aludtam, amikor jöttek, de az öcsém olyan hangos volt, hogy felébredtem rá. Amikor morcosan közöltem vele, hogy fogja be, kész szökőkúttá változott. Természetesen anya is sírva fakadt és vállon vágta Dantet, hogy miért nem szólt. Meg kellett ismételnem ezerszer, hogy soha többé nem csinálok ilyen örült dolgot és mielőtt mérgesen elviharzok tájékoztatom őt, hogy hova megyek.

Erre azt válaszoltam, hogy akkor oda a drámai hatás. Természetesen nem tetszett neki a feleletem.

A nagy családi összeborulásunk után megérkezett Papi is.

Papi... Akire utána úgy kellett gondolnom, mint életem megkínzójára. Jó, igazából csak megvizsgált, de akkor is fájt.

- Mondjuk úgy, hogy hatalmas mázlid volt kicsi lány – nézett rám gondterhelten az ősz hajú férfi. Kicsit elnevettem magam.

- Mit mondhatnék? Mázlista vagyok.

Erre Papi a szemeit forgatta.

- Szóval, van egy lábtörésed. Szerencsére csak egy helyen tört el és tiszta, szép törés volt. - Ekkor arra gondoltam, hogy egy törés miképpen lehet szép? Ám az idős férfi folytatta. - A bordáid nem törtek el, csak megrepedtek – nézett rám komoly arccal. Bólintottam. - Ezen kívül, valószínűleg agyrázkódásod is van és a fejeden volt egy szép kis repedés, amit össze kellett öltenünk. Néhány zúzódás és vágás, de ezek nem voltak túl komolyak. Kitisztítottuk őket és bekentük fertőtlenítővel, aztán bekötöztük – fejezte be és becsukta a kis noteszét. Elém nyújtott pár tablettát és egy pohár vizet. Mindig bizalmatlanul méregettem a gyógyszereket. Főleg azokat, amik akkorák voltak, mint a hüvelykujjam.

- Ezek mik?

- Antibiotikum, véralvadásgátló, vastabletta, fájdalomcsillapító és vitamin.

- Minden nap ezeket kell szednem? - döbbentem le.

- A véralvadásgátlót csak heti háromszor.

Sóhajtottam és kinyújtottam a tenyeremet, hogy Papi beleejthesse a különböző színű tablettákat. Elhatároztam, hogy soha többé nem mászok sziklákra. Mi több, még csak sziklák közelébe se megyek! Nem szeretem a gyógyszereket. Ahogy a nyelvemhez ért az első kapszula, máris kirázott a hideg az undorító keserű ízétől. Fintorogva megráztam a fejem.

Miután Papi megbizonyosodott róla, hogy mindent bevettem, utasított, hogy aludjak egy kicsit.

Nos, ez nem volt nehéz. Valamelyik gyógyszer nagyon elálmosított, szóval hamar bevágtam a szunyát.

Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el, de pusmogásra ébredtem. Jobban mondva, már ébren voltam, de a pusmogás volt az, ami igazán átzökkentett az álmok világából a valóságba. Összeráncoltam a homlokomat és próbáltam kizárni a hangokat.

- Nem tartom jó ötletnek. Keresnek minket? - A beszélgetésből csak ennyit hallottam, de ez bőven elég volt, hogy kíváncsi legyek. Főleg mivel a hang tulajdonosa Nick...

Kicsit feljebb tornáztam magamat. Odakint még világos volt, de a Nap már magasan járt. A hangok az ajtóm elől jöttek. Coren válaszból sem értettem mindent.

- Egy hónap... Nem félhetünk örökké.

Na jó. Mégis mi a fenéről beszélhetnek? Ki keresi őket? Biztos megint csak a paranoia. Nem kell kombinálni, Nissa. Tuti van rá épkézláb magyarázat. Megmozdult a kilincs én pedig gyorsan lehunytam a szemeimet.

- Ébresztő Miss. Szadista! – hallottam meg Coren vidám hangját. Lassan kinyitottam a szemeimet és ránéztem a két vendégemre. Próbáltam nem nem úgy nézni rájuk, mint aki gyanakvó és kutakodó.