Végjátszma (Befejezett)

Ébredés

Azt hiszem elájulhattam, mert amikor kinyitottam a szemem már nem esett az eső. Felettem az égen csillagok milliónyi terültek el. Gyönyörű látványt nyújtottak.

Körülöttem pedig sötétség. Csupán a Hold sápadt derengése nyújtott némi fényforrást.

Nyugodt voltam. De azt kívántam bár újra elájulnék, mert nem bírom ezt a fájdalmat. Nagy nehézségek árán ülő helyzetbe tornásztam magam.

Csupa mocsok volt mindenem a sártól és mindez összekeveredett a rászáradt vörösséggel. Észrevettem, hogy a lábam természetellenesen kifacsarodott állapotban áll. Ám amikor rá pillantottam, akkor sajnos már láttam is, hogy rettenetesen néz ki. Lihegve vetettem hátra a fejem és összeszorítottam a szemeimet, meg a fogaimat.

Esélytelen, hogy én innen magamtól felkelek. Vajon meddig lehettem eszméletlen? Amikor eljöttem négy óra körül járhatott. A Hold magasan az ég tetején volt, de én sose voltam jó abban, hogy az égitestek által meghatározzam a pontos időt. Az biztos, hogy már későre járt. Vajon keresnek már? Vagy még mindig nem? Mindenki tudja, hogy jobb békén hagyni ha zaklatott vagyok. De azt is tudják, hogy napokra nem tűnnék el. Szóval ha ma még nem is, holnap biztos elindulnak megkeresni. Viszont mi lesz, ha rám talál egy zombi? Felállni sem tudok, nemhogy megvédeni magam. Ráadásul annyira gyorsan elviharoztam, hogy csak a késeim vannak nálam.

Felkaptam a fejemet, amikor zörgést hallottam meg a bokor mögül.

Óh, kérlek! Ne már! - gondoltam. Hörgés. Pedig, de... Lehunytam a szemeimet és éreztem, ahogy könnyek folynak végig az arcomon. Nem akarok így meghalni. Előre dőltem, hogy kihúzzam a késemet a cipőmből. Nos, ez nem volt túl egyszerű művelet. A lábam feldagadt a kés nem akart kicsúszni. Beszorult a bőröm és a bakancs közé. Nyöszörögve feszegettem. Ahogy a lábamhoz ért leírhatatlan fájdalom cikázott végig a testemen. Muszáj volt újra felegyenesednem, mert egyszerűen nem kaptam levegőt. Bár így egyenesen is nehézkes volt a minden lélegzetvétel. Mindet tűszúrásként éltem meg. A hátam és a gerincem sajgott. Ahogy az előbb előre hajoltam, rájöttem, hogy tuti a bordáimmal is van valami. Teljesen leizzadtam a nagy erőlködéstől. Az ocsmány élőhalott elővánszorgott a növényzet mögül.

Egy nagydarab férfi. A szemei üveges fehérek voltak és ijesztően villogtak a félhomályban. A nyakából hiányzott egy hatalmas darab. Egyre gyorsabban vert a szívem. Újra előredőltem, újra hatalmas fájdalom hasított mindenembe. Megint nem sikerült. A zombi észrevett és egy ingatag lépéssel elindult felém.

- Ne, ne, ne – suttogtam, ahogy újra előrevetettem magam. Gyerünk már! A járkáló hulla nyöszörögve hegyezte a fülét, a mozdulatai kissé akadoztak. Nagyot nyeltem. Záporoztak a könnyeim és már szipogtam, mert az orrom is folyni kezdett. Végre kirántottam a késemet. Remegett a kezem, ahogy kihúztam a tokból. Azon is csodálkoztam, hogy egyáltalán képes voltam megtartani. Az élőholt újabb lépést tett felém. Kínzó lassúsággal közeledett. Összecsattant az állkapcsa. Még mindig remegett a kezem. Megtámaszkodva a hátam mögött megpróbáltam hátrébb csúszni. Először is rettenetes fájdalommal járt, másodszor túl lassú volt. Megragadtam egy követ magam mellett és hozzávágtam a testhez.

- Menj innen! - sikítottam. Mit művelek? Ez nem egy állat, amire rá lehetne ijeszteni. Kitartóan bicegett felém. A lábfeje hiányzott. Szinte majdnem felnevettem, ahogy elképzeltem, hogy útközben elhagyta.

Nevetés helyett azonban valami fura visítás szerű hang jött ki a torkomon. A zombi tett egy újabb lépést felém, aztán hirtelen elkezdett dőlni. Megint próbáltam eliszkolni, de nem ment. A test teljes súlyával nekem vágódott. Először nem kaptam levegőt, aztán megint hallottam valami reccsenést. De most túlbuzgott bennem a túlélési ösztön és mielőtt az élőhalott felemelhette volna a fejét - ami most éppen a sárba nyomódott - én beleszúrtam a késemet. A vére rám ömlött és még mocskosabbnak éreztem magam. Felzokogtam a megkönnyebbüléstől. Élek. Nem haltam meg. Alig hiszem el. Megpróbáltam letuszkolni magamról a zombi tetemet, de túl gyenge voltam hozzá. Csak apró lélegzetvételeket tudtam venni. Felnéztem az égre. Orrfacsaró bűz áradt a rothadó testből. Próbáltam nem öklendezni és próbáltam minél távolabb fordítani tőle a fejem.