Bízz Bennem!

6. fejezet

Másnap reggel nem tudtam Dóriánnal a telefonról beszélni, mert sietett. Bár én sem erőltettem a dolgot. Nem is tudtam, hogyan hozzam szóba a témát. Így elhalasztottam. Még indulás előtt szólt Dórián, hogy ma jön a bejárónője, Erzsike, de mi ne zavartassuk magunkat. 

Erzsike pontban kilenc órakor meg is érkezett. Vékony, magas ötvenes nő volt. Haja festett szőke volt, vállig érő, dauerolt. Szeretett szépen öltözködni. Barátságosan bemutatkozott és Petivel is váltott jó néhány szót. 

- Jó, hogy végre ilyen fiatal lány van Petivel - mondta nekem, miközben Peti egy mesét nézett, ő pedig a port törölte körülötte. Esős, borús idő volt, így nem mentünk ma a játszótérre, és megengedtem Petinek, hogy kicsit tévézzen. - Az előző dadus, Marika, elég öregecske volt. Tőlem is idősebb volt. Peti egy kis izgőmozgó gyerkőc, nem bírta vele Marika az iramot. De őt még akkor vették fel Oroszék, amikor a feleséggel együtt voltak, és Dóriánnak nem volt szíve elbocsátani a válás után. 

Nekem kicsit kényelmetlen volt, hogy Peti jelenlétében a szülőkről beszél. Nem hülye a gyerek, hallja, mit mondanak a felnőttek. Megkönnyebbültem, amikor Erzsike átment az étkezőbe és intett, hogy menjek vele. Szeretett beszélgetni, pletykálni. 

- Hogyhogy Dóriánnal van Peti és nem az édesanyjával? - tettem fel azt a kérdést, amire annyira szerettem volna tudni a választ. 

- Hát, a Marika azt mondta, hogy - halkította le a hangját Erzsike, nehogy áthallatszódjon a nappaliba - Iza, a feleség, megcsalta Dóriánt valami jó barátjukkal, vagy Dórián üzlettársával. Már nem emlékszem pontosan. Dórián meg annyira dühbe gurult, hogy jó ügyvédeket fogadott, kisemmizte az asszonyt és elintézte, hogy Peti is hozzá kerüljön. 

- Nem semmi - mondtam döbbenten. - Azért láthatja Peti az anyukáját, mert nekem azt mondta, hogy most is találkozni fognak a hétvégén.

- Igen, Dórián Petire való tekintettel belement, hogy az asszony néha láthassa a kisfiút, de előtte fel kell hívnia Dóriánt és meg kell vele beszélnie. 

- Szegény, Peti - sóhajtottam. - Csak hiányzik neki az anyukája.

Erzsike erre legyintett.

- Az a nő egy rossz fajta. Ha azt hiszed, neki annyira hiányzik Peti, akkor tévedsz. Nem sűrűn hívja fel azért Dóriánt, hogy Peti nála lehessen. Azt is Marikától hallottam, hogy Iza igazából nem akart még gyereket, de Dórián nagyon vágyott egyre. Aztán az asszony attól félt, hogy Dórián elhagyja, ha nem lesz gyerek, így gyorsan szült neki egyet. De annyira kényes volt, hogy már a picihez dadust hívtak. Akkor került oda Marika. Ő rendezte a kicsit, Iza nem sokat foglalkozott vele. A nő Dórián pénzét szerette, nem magát Dóriánt, vagy a gyermeket. 

- Akkor miért csalta meg Dóriánt? - faggattam tovább Erzsikét, aki már az emelten végezte a munkáját. Oda is követtem.

- A fene tudja. Talán Dórián kevés időt töltött vele. Nem tudom. Tény, hogy Iza megcsalta. Két éve váltak el, azóta nem láttam Dóriánt nővel, pedig az sem egészséges. Harminckét éves, egészséges férfi. Találna minden ujjára legalább két nőt. 

- Györgyi! - hallottam a földszintről Peti hangját. Azonnal lementem hozzá. - Játszunk?

- Persze. Mit szeretnél? - kérdeztem tőle, majd megsimogattam. Odabújt hozzám. Egy kicsit így ültünk a nappali kanapéján. Ekkor megszólalt a mobilom. - Fel kell vennem - mondtam Petinek, aki alig akart elengedni. Kimentem a hallba a hátizsákomért, és miközben felvettem, visszamentem Petihez, aki újra az ölembe fészkelte magát.

- Györgyi? Itt Dórián...

- Igen, szia! - szívem egy kicsivel erősebben kezdett el dobogni.

- Minden rendben van? 

- Igen. Bár kicsit bánjuk, hogy a rossz idő miatt nem tudunk a játszótérre menni... - mondtam. 

- Remélem, feltaláljátok magatokat. Erzsike ott van? 

- Igen, kilenckor jött és azóta takarít - válaszoltam az igazságnak megfelelően. - Dórián .... -kezdtem félénken.

- Igen? - bátorított.

- A fizetésem pontos volt...

- És?

- Azt hittem, levonod a telefon árát...

- Dehogyis! Az ajándék. A tied. Nem kell kifizetned - nyugtatott meg.

- Akkor nagyon köszönöm - hálálkodtam.

- Nagyon szívesen - válaszolta Dórián, és hallottam, hogy a hangjában mosoly bujkál. - Átadod egy kicsit Petinek? 

- Természetesen - mondtam és nyújtottam Peti felé a készüléket. - Apa az.

Míg ők beszélgettek, azon gondolkodtam, amit Erzsike mondott Dóriánról és a feleségéről. Nehéz volt elhinni, hogy nem szerette Petit, aki annyira kis aranyos szeretni való gyerkőc volt. Peti iránt pedig újra elfogott a sajnálat, mert az édesanyja nem akart hozzá kötődni. Tudtam, milyen érzés ez. Én hiába éltem az anyámmal, nem kötődtünk egymáshoz. Nekem is hiányzott az a féle anyai szeretet, amit más gyerekek megkaptak az édesanyjuktól. Az viszont jó volt, hogy Dórián szerette Petit és fontos volt számára. Rólam az apám tudomást sem vett. Amióta anyuék elváltak és mi elköltöztünk, aput alig láttam. Kamionosként dolgozott és ritkán volt otthon. Nemigen kereste a velem való kapcsolatot. Talán azért is jöttünk ki Petivel olyan jól, mert sorstársak voltunk.