Bízz Bennem!

23. fejezet

Otthon voltam, a kis panellakás szobájában. Fényes nappal volt. A szobámban tettem-vettem, amikor csengettek. Nem vártam látogatót. Valami rossz előérzetem támadt, és ahelyett hogy kinyitottam volna az ajtót, ahogy egyébként szoktam, kikémleltem a kulcslyukon. Rémülten hőköltem hátra. Ő volt az... Ott vigyorgott és a nevemen szólított, amikor nem nyitottam ajtót. Pánikba estem. Hová meneküljek? Nem volt hátsókijárat, tűzlépcső, vagy bármi. A negyedik emeleten voltam. A szobámba rohantam az ablakhoz és ki akartam nézni, hogy mit tehetnék, kinek kiabálhatnék le, amikor az arca megjelent az ablakban. Ijedten az ágyam alá bújtam és imádkoztam. Olyan hangosan dörömbölt a szívem, hogy attól rettegtem, meghallja az ablakon keresztül és rájön, hová bújtam. Hallottam, ahogy nevet és újra a nevemen szólít. Be fog jönni! El fog újra kapni! Segítség! Segítség! 

- Györgyi! Györgyi! Kicsim! - hallottam Dórián aggódó hangját a távolból. - Rosszat álmodsz? 

Álmodom? Az egész csak az én álmomban történt meg? Hát, persze, hiszen Dórián felesége vagyok és vele élek. A panellakásban senki sem volt, anyu sem, és hogyan jelenhetett volna meg valaki a negyedik emeleti ablaknál? Ahhoz repülnie kellett volna az illetőnek... Nehezen térek vissza a valóságba, még minden valósághűen és élénken él előttem, de Dórián hangja és közelsége megnyugtat. 

- Mit álmodtál? - kérdezte Dórián gyengéden.

Nem akartam róla beszélni. 

- Rosszat - válaszoltam félálomban és odabújtam hozzá, majd azonnal vissza is aludtam. 

Reggel szörnyű rosszullétre ébredtem. Forgott velem a világ és hányingerem volt. Nem ez volt az első alkalom. Beteg vagyok? A stressztől? Kibotorkáltam a fürdőszobába és megmostam hideg vízzel az arcomat. Ám a rosszullét nem múlt el. Feljött a savam. Visszadőltem az ágyamba. Ekkor rontott be a szobába Peti.

- Györgyi! - kiáltotta, majd amikor meglátta, hogy még mindig fekszem, aggódva bújt oda mellém és átölelt. - Anya, beteg vagy?

Anyának csak nagyon ritkán hívott. Amikor elmondtuk neki, hogy összeházasodunk Dóriánnal, Petivel madarat lehetett volna fogatni, annyira örült. Meg is kérdezte, hogyan hívjon ezentúl és én azt válaszoltam, hogy teljesen rábízom, ahogy neki jól esik. Általában Györgyi voltam neki, de néha anyának is szólított. Nem bántam. 

- Azt hiszem igen - nyögtem. - Pocsékul érzem magam.

- Azonnal szólok apának - ugrott fel és már el is tűnt a szobából.

Nem sokkal később Dóriánnal együtt jöttek vissza. 

- Györgyi, mi a baj? - ölelt át Dórián. 

- Szerintem csak egy kicsit ki vagyok, ennyi. Mindjárt összeszedem magam.

Hangom gyenge volt.

- Elviszem Petit az iskolába, aztán visszajövök érted és elmegyünk az orvoshoz - jelentette ki Dórián. - Észrevettem, hogy egy ideje nem vagy jól...

Megsimogatott és megpuszilt, aztán Peti is ugyanezt tette. Elmosolyodtam. 

- Gyógyulj meg, anya, mire hazajövök - mondta Peti, aztán elmentek.

Mire Dórián visszajött, felöltöztem és beágyaztam, majd végigdőltem az ágyon. Jól esett feküdni. 

- Édes - feküdt mögém Dórián. Hangja különösen csengett. - Esetleg gondoltál arra, hogy terhes vagy?

Döbbent tekintetemet látva, Dórián elmosolyodott.

- Pedig, úgy néz ki. Emlékezz vissza, hogy mostanában nem használtunk óvszert, szeretkezni viszont igen sűrűn szeretkeztünk - vigyorgott kajánul Dórián.