Bízz Bennem!

11. fejezet

Kezdtem hozzá szokni, hogy szerelmi életem van, méghozzá egy jóképű pasival. Anyunak is feltűnt, hogy eljárok otthonról és valaki állandóan hívogat telefonon. Kíváncsi volt, de én nem beszéltem meg vele a dolgot. Ezt is magam intéztem, ahogy szokva voltam. Meg aztán, nem tudom, mit reagált volna, ha tudja, hogy a munkaadómmal járok, aki ráadásul jóval idősebb tőlem. Nem akartam, hogy bármi vagy bárki elrontsa ezt a kialakuló kapcsolatot. 

Vágytam Dóriánra, de a szex lehetősége riadalommal töltött el. Aggódtam azon, hogy nem tökéletes az alakom, és a múlt miatt. Tudtam, hogy örökké nem lehet elkerülni a szexet, de egyelőre nem akartam. 

Minden nap találkoztunk, kivéve pénteket és szombatot, amikor is Dórián üzleti ügy miatt Spanyolországba utazott. Nehéz volt elviselni. Ő sokat hívott, de ez akkor sem volt olyan, mint amikor együtt voltunk. Nem találtam a helyemet, nem tudtam magam lefoglalni még olvasással sem. Hiába erőltettem, nem ment. A betűk összefolytak a szemem előtt és csak Dóriánt láttam. Visszapörgettem magamban az eddig együtt töltött napokat. Így próbáltam túlélni. A telefont a kezemben szorongattam és másból sem álltam ki, minthogy vártam a hívását. Ha beszéltünk és letette, én már utána is azt vártam, mikor hív újból. Gyötrelmes volt. Azt hittem, hogy a könyvben leírt szerelmi kínlódás túlzás, az író túlszárnyalt fantáziája. Be kellett látnom, hogy nem így van, hogy ez tényleg megtörténik a szerelmesekkel. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire Dórián haza jött. Azt beszéltük meg, hogy majd csak vasárnap reggel jön értem és együtt várjuk Petit haza, mert csak egy késő délutáni járattal tud hazajönni. 

Ágyamban álmatlanul forgolódtam és alig vártam, hogy reggel legyen, amikor a fejem mellett megcsörrent a mobilom. Tudtam, hogy csak Dórián lehet az. Éjjel 11-re járt az idő. Remegő kézzel nyomtam meg a hívásfogadás gombot.

- Dórián! - szóltam bele reszketeg hangon.

- Cicám! - mondta Dórián rekedten. - Itt vagyok a házatok előtt...

- Azonnal megyek! - pattantam ki az ágyból. Felrángattam a farmeromat és az előtérben kicibáltam a szekrényemből egy melltartót és egy pólót. Beszaladtam a fürdőszobába, hogy a fésűmmel végigszántsak hajamon, és még egy kis parfümöt is sikerült magamra locsolnom, aztán szinte kettesével vettem lefelé a lépcsőfokokat. Szívem úgy dörömbölt a mellkasomban, hogy azt hittem, menten kiszakad.

Alig szálltam be az autóba, Dórián már magához is rántott és hevesen megcsókolt. Alig kaptam levegőt. Kezei sebesen simították végig minden porcikámat. 

- Majdnem megőrültem utánad - zihálta. Reagálni sem tudtam arra, amit mondott, mert éhes ajkai újra rátapadtak a számra. Nagy sokára lazított a szorításán, de nem engedett el. Szemembe nézett. - Györgyi, gyere el hozzám! Nem bírok ki nélküled még egy napot, vagy egy órát! 

- Dórián - kezdtem erőtlenül.

- Tudom, édes, tudom - vágott a szavamba. - Nem fogok hozzád nyúlni, de legalább aludj velem! Legyél mellettem! Ha most nélküled kell haza mennem az üres lakásba, megbolondulok! Kérlek!

Hangja elgyötört és esdeklő volt. Újra megcsókolt. 

- Mondj igent! - kérlelt tovább. 

Éreztem, ahogy minden ellenállásom megszűnik. Én sem akartam visszamenni a hideg ágyamba. Tépelődtem. 

- Györgyi, bízz bennem! - mondta komolyan. 

Végül rábólintottam. Azonnal beindította az autót és meg sem álltunk Dórián házáig. 

Amíg bepakolta a bőröndjét, én a nappaliban vártam rá. Amikor belépett, egy ajándék tasakot nyújtott át.

- Neked hoztam - mondta mosolyogva.