Bízz Bennem!

18. fejezet

Négy hónappal később

Karácsonyra készülődtünk Petivel, aki izgatottan díszítette a nappaliban lévő fát. Én a konyhában mélyítettem el szakács tudományomat. Több személyre kellett főznöm, ugyanis meglátogatott bennünket Dórián édesanyja, Anna és a nővére, Mercédesz a családjával. Megkönnyebbültem, hogy a torta recept nem is olyan bonyolult, még én is megbirkózok vele. Éppen a tojás fehérjét vertem habbá, amikor csöngetettek.

- Peti, kérlek, nyisd ki az ajtót! - kiabáltam ki a konyhából. 

- Rendben! - válaszolta Peti és hallottam, ahogy ajtót nyit. - Nagymama! Nagymama! De jó, hogy megjöttél! Györgyi! A nagyi az!

- Szervusztok - jött a konyhába Petit ölelve Anna. - Mi jót süt az én kis menyem? 

- Hát...éppen egy csokitortát próbálok összedobni, mert hogy Dóriánnak az az egyik kedvence - válaszoltam zavartan. - Remélem, ez is a kedvence lesz.

- Jaj, hát persze, hogy az lesz, ízleni fog neki - mondta mosolyogva Anna, majd az egyik fiókban keresett egy kötényt és felvette. - Hadd, segítsek neked, mert látom, sok mindent terveztél mára.

- Köszönöm, de nem muszáj. Nyugodtan csomagolj ki a vendégszobában és pihenj le, vagy csak legyél Petivel - hárítottam el a kedvességét. Mindig egyedül oldottam meg a dolgaimat, és ezen még nem tudtam változtatni.

- Dehogy akarok én pihenni! Peti is szorgoskodik a fával, én sem fogok pihenni. A segítség egyébként sem fáradtság.

Anna meleg szavai és pillantása jól eső érzéssel töltött el. Amikor Dórián először vitt el hozzá, annyira rettegtem attól, hogy az édesanyja mit fog szólni hozzám. Biztos voltam benne, hogy, ha nem is előttem, de majd privátban megmossa a fia fejét azért, mert ilyen fiatal taknyossal jár együtt. Féltem, hogy ha Izához hasonlít, akkor majd kinevet, vagy kigúnyol. De nagyon kellemesen csalódtam Annában. Első perctől kezdve kedves és barátságos volt velem. Akkor sem változott ez a magatartása, amikor másfél hónap múlva Dórián elvett feleségül. Anna társaságában nem görcsöltem, nem voltam feszült, valahogy tudta, hogyan kezeljen.

Most is, sütés-főzés közben elcseverészett velem mindenről. Mivel ő is szeretett olvasni, megbeszéltük, mi volt az utolsó könyv, amit mindketten kiolvastunk, mi tetszett a sztoriban, mi nem. Mesélt arról az időről, amikor még ő volt kislány, vagy arról, hogyan ismerkedtek meg a férjével. A férjét mind a mai napig hiányolta és szerette, ezért sosem ment újból férjhez. 

- Dórián egyáltalán nem hasonlít Alfrédhez, inkább Mercédesz húz hozzá. Merci is olyan temperamentumos, mint az apja, ezért mindig aggódom, hogy nehogy ő is szívinfarktust, vagy valami más hasonlót kapjon - sóhajtotta. - Alfréd mindig azt mondta, hogy én vagyok neki a nyugalom szigete ebben a bolond és ideges világban. 

- Igazi love story - mondtam elérzékenyülve.

- Igen, az... - válaszolta Anna elmélázva. - Azért nehéz ember volt az én Alfrédom. Hamar robbant, de ugyanilyen hamar le is csillapodott. Azt hiszem, Dórián egy kicsit mindig is tartott az apjától. Ő olyan...olyan érzékeny gyerek volt. Pedig Alfréd nagyon szerette őt, csak valahogy nem tudta úgy kimutatni neki. 

Ez az információ meglepett. Én eddig azt hittem, hogy Dórián gyerekkora mesébe illő volt és soha nem érte semmi  negatívum. 

- Ezért döbbentem meg, amikor Dórián Izát vette el feleségül. Annyira nem illettek össze. Tudtam, hogy Iza nem szereti őt úgy, ahogy Dórián arra vágyik. De nem szóltam bele a dolgába, és reménykedtem, hogy Iza majd változik és kialakul benne valamiféle kötődés, vagy szeretet. Aztán megszületett Peti...és Iza nem változott semmit, sőt, mintha Peti teher lett volna a számára. Aztán bekövetkezett az, amitől tartottam, de amit valahol már vártam is: Iza megcsalta őt és elváltak. Dórián azt még elviselte volna, hogy Iza nem szereti, de a megalázást, a megcsalást, már nem. Aggódtam miatta, mert sokat dolgozott és Petivel ő is kevés időt töltött. Itthon nem ezt látta... És csak reménykedtem, hogy hátha talál valakit magának, és ez alkalommal már jól választ. 

Itt Anna egy kis szünetet tartott, majd mosolyogva rám nézett.

- És igen...most jól választott.

Ettől a megjegyzéstől teljesen elpirultam. 

- Én nem vagyok benne olyan biztos - mondtam zavartan.

Anna csak bólogatott.

- De igen...ez biztos - mondta, majd oda jött és megsimogatta a hajamat. - Te nem ismerted Dóriánt ezelőtt, nem láttad, milyen volt az Izával való kapcsolata. Én igen. Amikor először meglátogatottatok, én azonnal láttam Dóriánon, hogy ez a kapcsolat teljesen más. A fiam nagyon szeret téged és látom rajtad, hogy te is őt. Te felnézel Dóriánra, neked szükséged van rá, te nem a pénzét nézed, és ami nagyon fontos, nagyon szereted Petit is, és Peti is téged. Örülök, hogy Dórián rád talált és elvett téged feleségül.

Hát igen, eszembe jutott, amikor a görögországi nyaralásból hazajöttünk, és pár nappal később Dórián haza állított egy jegygyűrűvel. A szívem olyan hevesen dobogott az örömtől, hogy azt hittem, mentem kiszakad a mellkasomból. Nem egyszerűen el akart jegyezni, hanem megkérte a kezemet, és nem akart sokat várni. Az első boldog sokk után viszont én elkezdtem gondolkodni, és akkor már nem voltam abban biztos, hogy jó ötlet lenne ilyen hamar összeházasodni. Én főiskolára készültem...és még túl fiatalnak tartottam magam ahhoz, hogy férjhez menjek. Ám Dórián nem tágított. Minden ellenérvemre volt egy válasza. Hiába soroltam, hogy miért járna velem rosszul, ő csak hajtogatta, hogy nagyon szerelmes belém és feleségül akar venni. Végül kifogytam az ellenérvekből és beadtam a derekamat, hiszen én is szerelmes voltam belé. 

Nagyon szűk körű esküvőnk volt. Nászút gyanánt egy hétvégét töltöttünk a közeli hegyekben. Azt a hétvégét sosem felejtem el. Ott a női énem végig dominált és felejthetetlen két napot töltöttünk el. Igazából a szobából alig mozdultunk ki. Végig szeretkeztünk és akkor éltem át életem első orgazmusát is. Mivel már megszoktam, hogy meztelen legyek Dórián előtt és ő is énelőttem, lazább voltam és nem idegenkedtem már egy férfitest látványától. Nem ijesztett meg a férfiassága sem, meg mertem érinteni. Persze még mindig voltak olyan mozzanatok és érintések, amelyeket kerültem, vagy nem engedtem, hogy Dórián megtegyen. Neki nem engedtem, hogy megérintse a szemérmemet. Ha megpróbálta, megtört a varázs és én ledermedtem. Az orgazmust is egy póz kipróbálásától értem el. Dórián éppen bennem mozgott nyöszörögve, amikor hirtelen abbahagyta és lehengeredett rólam úgy, hogy magával rántott. Így én kerültem felülre. Először megijedtem, mert halvány lila gőzöm sem volt arról, hogy most mit kellene csinálnom. Eddig legtöbbször a missziónárus pózt használtuk, Dórián volt a domináns fél. Most viszont azt akarta, hogy én legyek felül. A riadalmat látva a szememben, biztos kézzel megmarkolta a csípőmet és mozgatni kezdett. Becéző szavaitól és parázsló tekintetétől elmúlt a merevségem és én is élvezni kezdtem azt, amit csináltunk. Képes voltam annyira elengedni magamat, hogy megdöbbenve tapasztaltam, mennyire tetszik nekem a dolog. Ráéreztem a ritmusra és már én diktáltam a tempót. Alig akartam elhinni, hogy az a hang, ami a csúcson belőlem tört ki, biztos, hogy az én hangom-e. Egész testemben remegtem a hatástól és alig akartam elhinni, hogy ez velem történt meg. Amikor észhez tértem, nagyon féltem, hogy Dórián mond majd rám valami sértőt, vagy kinevet, hogy itt visongatok összevissza, de ő szorosan magához ölelt és ezt mondta:

- Kicsim - hangja rekedt volt. - Köszönöm. Ha tudnád, milyen régóta vártam már erre. Azt hittem, nem vagyok elég férfi ahhoz, hogy kielégítselek. 

Fejemet karjába fúrtam.

- Én meg azt hittem, hogy kinevetsz majd, hogy ennyire nem bírok magammal - mondtam szégyenlősen.

Szorosan magához ölelt és belecsókolt a hajamba.

- Remélem, most már mindig így lesz, ha szeretkezünk - sóhajtotta.

Ám, ez a kívánsága egyelőre még nem teljesült. Az emlékképek mintha egyre jobban kibújtak volna abból a dobozból, amibe  azt hittem, hogy már rég eltemettem őket.