Bízz Bennem!

7. fejezet

Kezdtem felengedni Dórián társaságában. Mindig hazavittek Petivel, és ilyenkor beszélgettünk. Úgy tűnt, tényleg érdeklem és nem csak felszínes társalgásból kérdezget rólam. Számomra ez egyre veszélyesebb volt, mert még jobban vonzódtam hozzá. Természetesen ennek jelét soha nem adtam. 

- Édesapád miért kezdte el bántani édesanyádat? - kérdezte Dórián egy alkalommal, amikor haza vittek.

- Igazából fogalmam sincs - vallottam be az igazságnak megfelelően. - Sosem kérdeztem őket, ők pedig eddig még nem hozták szóba. 

- Anyukád csalta apukádat? - faggatott tovább.

- Nem, nem tudok róla, hogy lett volna egy harmadik - ráztam meg a fejemet.

- Ha választhattál volna, kinél maradsz?

- Ezt sem tudom - nevetettem fel kényszeredetten. - Talán apuval...

- Miért? - kérdezte Dórián.

- Igaz, hogy vele sem szoros a kapcsolatom, de talán ő megértőbb, mint anyu. Anyu valahogy konzervatív, vagy nem is tudom. Nem lehet vele komoly dolgokról beszélni. Apu valamivel lazább. A másik - húztam el keserűen a számat. - pedig az, hogy anyu gyógyszert szed, így nem mindig beszámítható... Apu nem szed semmit. 

- Nehéz lehetett úgy felnőni, hogy így érzel a szüleiddel kapcsolatban - jegyezte meg együtt érzően Dórián. 

- Kérdezhetek valamit? 

- Persze - bólintott Dórián.

- Pontosan miért váltál el? Na, persze, ha túl merész a kérdésem, akkor elnézést, és nem kell válaszolnod - tettem hozzá gyorsan a számat beharapva. Tudtam a sztorit, vagyis az Erzsike verzióját, amit ő is csak hallott Marikától. Első kézből szerettem volna hallani.

- Egyáltalán nem merész a kérdésed, és jogos, hiszen is eléggé kifaggattalak az életedről - mosolyodott el halványan Dórián, majd komollyá vált. - A feleségem....Izabell....nos, mondhatnám azt, hogy azért, mert megcsalt, de ez igazából már csak a kapcsolatunk végkifejletje volt. Azt hiszem, Izabell sosem szeretett úgy engem, mint a vagyonomat - szavai fájdalmat tükröztek. Egy ideig nem szólt semmit. Már azt hittem, nem is fog semmit mondani, amikor újra megszólalt: - Azt hiszem, én is hibás vagyok. Túl sokat dolgoztam, nem törődtem vele eleget... Nem tudom.... Már nem akarok ezen gondolkodni. 

- Még mindig nagyon szereted? - kérdeztem csendesen.

Nem válaszolt azonnal. Az ablakon bámult kifelé. Talán megrohanták az emlékek. 

- Valaha nagyon szerettem - szólalt meg végül. - De az már elmúlt. 

Hazáig már nem beszéltünk.

Július vége felé két hétig nem dolgoztam Dóriánnak, mert Petit elvitte az édesanyja a Balatonra nyaralni. Peti annyira izgatott volt, annyira örült, hogy az édesanyjával fog tölteni két teljes hetet, hogy az utazás előtti héten végig erről beszélt és lelkesen készülődött. Segítettem neki kiválogatni a ruháit és a játékait, amit majd magával visz. Dórián láthatóan nem örült annak, hogy Peti Izabell-lel és annak a pasijával, Zolival lesz. Azon a héten végig komor volt és zárkózott, szinte nem is beszélgettünk, amikor haza vittek. Nem mertem semmit sem mondani, vagy kérdezni, hiszen nem az én dolgom volt. Én csak egy alkalmazott voltam. Azt azért be kellett vallanom magamnak, hogy nehéz két hét elé néztem. Tudtam, hogy hiányozni fog Peti is és Dórián is. Anyu biztatott, hogy pihenjen ki magam, mert már másfél hónapja dolgoztam Oroszéknak, és majdnem minden nap vigyáztam Petire, sokszor még hétvégén is, ha Dóriánnak közbe jött valami. Számomra nem volt fáradtság vagy teher. Nagyon kedveltem őket és szívesen voltam Petivel is.