Bízz Bennem!

31. fejezet

A nyári szünet elején Petit elvitte Korfura nyaralni Iza és Zoli. Zoli bátortalanul megkérdezte, hogy esetleg Dorinát elengedem-e velük, de nemet mondtam. Nélkülem és Dórián nélkül nem mehetett sehová. Tudtam, hogy Zolinak fáj, hogy Iza nem ajándékozta meg egy gyermekkel. Irigyelte Dóriánt, hogy neki már két gyermeke is volt. Szerette Petit és apaként bánt vele, de Peti velünk élt, nem pedig velük. Nem nagyon engedtem, hogy Dorinához hozzá nyúljon, így nem vehette fel, nem ültethette az ölébe és soha nem vihette el magukhoz. Nem bíztam senkiben, főleg nem egy férfiben. Rendes volt Zoli, kedves és barátságos, de ha a lányomról volt szó, nem ismertem tréfát, akkor nem számítottak az ismerősök sem. Dorina persze szívesen ment volna nyaralni, főként Petivel, és kicsit szipogott, hogy nem engedem el. Csak akkor nyugodott meg, amikor megbeszéltük, hogy -mint minden évben - el fogunk menni mi is négyesben nyaralni. Sőt, ha Dóriánnak nyáron külföldi üzleti útja adódott, mindig elvitt minket is magával. 

Peti már egy hete nyaralt és a facebookon küldözgetett képeket, valamint üzenetet is kaptunk tőle, hogyan érzi magát, mi csinálnak. Egyik este Dóriánnal kettesben tévéztünk a nappaliban. Dorina az emeleti szobájában aludt. Egyszer csak csörögni kezdett Dórián mobilja. 

- Igen? Iza, te vagy az? - fogadta a hívást. - Mi a baj? Ne hadarj! Nem értem!

Dórián hangja aggódó volt, amitől görcsbe rándult a gyomrom. Petivel történt valami? Vízbe fulladt? Elrabolták? 

- Micsoda? - Dórián szemei tágra nyíltak a döbbenettől. - Zoli? Nem találják? Iza, próbálj egy kicsit lenyugodni! Peti hol van? 

Csend, valószínűleg Iza magyarázott.

- Odamegyek! - mondta Dórián. - Megnézem, melyik a legkorábbi gép, majd hívlak.

Ezzel bontotta a vonalat. Ijedt tekintetemet látva, magyarázni kezdett.

- Zoli megpróbált a tengerből kimenteni valakit, de túl nagy volt a víz sodrása. Eltűnt... Nem találják...

Kérdőn néztem rá.

- Peti jól van - nyugtatott meg, aztán felállt. - Megnézem, mikor indul gép. Hazahozom Petit és meglátom, mit tehetek. Kérlek, segíts becsomagolni.

Felmentünk a szobánkba, és amíg Dórián a netet böngészte, addig összeszedtem az úthoz szükséges ruháit és behajtogattam a bőröndjébe. 

- A legkorábbi csak holnap reggel 8-kor indul. Foglaltatok magamnak jegyet - közölte, majd telefonon elintézte a vásárlást. Felhívtuk még Petit és beszéltünk vele. Nagyon sírt és össze volt törve. Szerette Zolit. 

Éjjel alig aludtunk, mindketten csak forgolódtunk. Dórián korán kelt és el is indult a reptérre. Meghagyta, hogy hívni fog. A nap folyamán feszültem vártam a híreket. Nehéz volt így Dorinára figyelni, ezért elhatároztam, hogy kiviszem a játszótérre. Nekem is jót tett volna egy kis friss levegő. Amíg Dorina más gyerekekkel önfeledten játszott, én az egyik padon ültem, amikor megcsörrent a mobilom. Felkaptam abban a hiszemben, hogy Dórián az.

- Halló, Györgyi? - kérdezte egy ismerős hang. 

- Igen? - válaszoltam bizonytalanul.

- Miklós vagyok. Kővári Miklós. Remélem, emlékszel még rám. 

- Á, Miklós! Hogyne emlékeznék - válaszoltam vidáman. - Honnan tudtad meg a telefonszámomat?

- Dórián titkárnőjétől - felelte. - Remélem, nem baj.

- Nem . Hogy s mint?

- Én, köszönöm, remekül vagyok. Dórián hogy van? És a gyerekek? - kérdezte Miklós.