Bízz Bennem!

27. fejezet

Kislányom születése teljesen felforgatta az életemet. Ahogy Dorina egyre cseperedett, úgy értettem meg sok mindent önmagammal és a múltammal kapcsolatban. Felismertem, hogy egy csepp gyermekben semmiféle szexuális kisugárzás nincsen, nem tud, nem képes egy felnőtt férfit elcsábítani, vagy bármi olyat tenni, amivel -szexuálisan - felhívná magára a figyelmet. Az első sokk után a gyűlöletem az nagybátyám iránt az egekbe szökött. Behelyettesítettem magam Dorina helyébe, és - már mint felnőtt - a Pista vérét akartam! Eddig elfojtott agresszivitásom is előtört. Már nem sajnáltam a nagybátyámat, már nem gondoltam, hogy ő csak egy megtévedt áldozat, egy szerencsétlen ember, hanem egy mocsokká, egy féreggé, egy gyermekgyalázóvá nőtt a szememben. 

Dorinát mindenkitől féltettem, nem engedtem, hogy bárki is hozzányúljon. A férjem minden mozdulatát árgus szemekkel figyeltem, őt is gyanúsítottam, őt is ellenségnek láttam. A súrlódások és a feszültségek nőttek kettőnk között. Lefeküdni sem akartam vele. Harcoltam mindennel és mindenkivel. 

- Györgyi, megőrültél? - fakadt ki egyszer Dórián, amikor kivettem a kezéből Doriánt és védelmezően magamhoz vettem. 

- A gyereknek az anya mellett van a helye - jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangon. - Ő az enyém!

- És az enyém - jegyezte meg Dórián. Fájdalom ült a szemeiben, de nem érdekelt. - Mit szólnál, ha elmennénk egy pszichológushoz? 

- Minek? - csattantam fel. - Nem vagyok bolond! Sem pedig pedofil!

- Persze, hogy egyik sem vagy - próbált Dórián csitítani. - De az a véleményem, hogy mindkettőnk számára jó lenne, ha szakember segítségét kérnénk.

- De minek? - értetlenkedtem dühösen. - Mi baj lenne?

- Györgyi, te is tudod, hogy baj van. Kettőnkkel. Nem nyúlhatok a lányomhoz, nem nyúlhatok a feleségemhez, azaz hozzád. Olyan falat húztál kettőtök közé, hogy betörni sem lehet. Kivetíted rám a nagybátyádat, engem büntetsz miatta. Elegem van ebből! Vissza akarom kapni a feleségemet és a lányomat!

- Vagy úgy? - mondtam gúnyosan. - Ja, persze! Te azt a kis hülye lányt szeretnéd visszakapni, akivel azt csinálhatsz, amit csak akarsz! Igaz? Nem tetszik az új Györgyi? Az, akivel már nem lehet azt csinálni, amit bárki akar?

Dorina sírni kezdett a karjaimba. Csodálom, hogy eddig csendben volt. Nyugtatni próbáltam, de érezte, hogy feszült vagyok, és csak jobban bömbölt. 

- Add ide! - parancsolt rám Dórián. 

- Nem! - kiáltottam.

- Györgyi, ideges vagy, megrémiszted a kicsit. Add ide nekem - nyúlt Dorináért Dórián.

Igaza volt, de nem ismertem be, harcolni akartam. A józan eszemre viszont hallgatnom kellett a kislányom érdekében. Nem adtam át Dóriánnak, hanem átvittem a nappaliba lévő járókába. Dórián utánam jött, és magához akart húzni. Úgy téptem ki magam karjaiból, mintha tűz perzselt volna.

- Hagyj békén! - kiáltottam. - Világos? Nem vagyok hülye!

Dórián pár pillanatig engem nézett.

- Márpedig eljössz velem egy orvoshoz! - mondta összeszorított szájjal, majd dühös léptekkel kiment és magamra hagyott. 

Belül sírni kezdtem. Utáltam magamat. De valami kemény volt bennem és nem hagyott békén. Makacsan, akaratosan, dühösen néztem Dórián után. A másik felem őt gyűlölte. 

Két nappal később sok huzavona után megjelentünk doktor Szakácsi Tamara magánrendelésén. Dórián telefonon nagy vonalakban már elmondta neki, miről lenne szó. Haragudtam a férjemre, hogy akaratom ellenére elhozott magával, ezért a kanapén olyan messze ültem tőle, amennyire csak lehetett és félig elfordultam tőle. Eldöntöttem, hogy belőlem egy szót sem húz ki ez a nőszemély. Nincs semmi bajom! Jól vagyok! Hagyjon békén! 

Dorinát először hagytam magára. Kriszta vigyázott rá és Petire. Őrjöngtem az aggodalomtól. Mi van, ha betörnek és elhurcolják a lányomat? És Petit is? Vagy megölik a gyerekeket, mire hazaérek? Vagy valami perverz állat megerőszakolja mindkettőt, Krisztát pedig meggyilkolják?

Tamarának kellemes, csendes, barátságos hangja volt. Mosolygott. Mivel nem nagyon reagáltam a kérdéseire, Dóriánnal beszélgettek. A jeget azzal törte meg nálam, hogy az érzékeny pontomra tapintott. A gyerekekről kérdezett. Elmondtam neki, hogy mennyire aggódom értük, hogy távol vagyok tőlük. Megértő volt, ő is anya volt. Úgy manőverezte a beszélgetést, hogy észre sem vettem, de már arról beszéltem, hogy mennyire megviselt, hogy a szüleim nem úgy törődtek velem, ahogy szerettem volna. Nem számítottam arra, hogy érzelmileg meg fog viselni a visszaemlékezés, nekem úgy rémlett, hogy Dóriánnal már annyit beszéltem erről a témáról. Az igaz, hogy beszéltünk róla, de soha nem mélyedtem el ebben, hanem hamar másra tereltem a beszélgetést. Mindig csak a felszínt súroltam. Megint sírni kezdtem. Annyira sajnáltam az akkori önmagamat.

- Ez természetes, Györgyi. Hiszen azt a kislányt senki sem szerette, senki sem törődött vele. Ideje, hogy most törődjünk vele, hogy képes legyen felnőni. Én is sajnálom a kis Györgyit, aki annyi mindenen keresztül ment. 

Annyira el voltam foglalva az emlékeimmel, hogy nem vettem észre, hogy Dórián felállt és kiment. 

- Györgyi, miért haragszol a férjedre? Bántott? Rosszul bánt veled? Megütött? Elhanyagolt? - szegezte nekem a kérdést.

- Mert ő is olyan - szavaim gyűlölettel voltak telve.

- Milyen? 

- Mint ő... - nem mondtam ki a nevét. 

- Úgy bánt veled? Molesztált? - faggatott Tamara.

Bizonytalanná váltam.

- Azt mondja, a régi Györgyit akarja visszakapni. Az egy gyerek volt! Azzal azt tehetett, amit akart! Nem akarok újra olyan lenni! - mondtam elsötétült arccal. - Olyan soha többé!

- Szerintem a férjed soha nem gyereket látott benned. Inkább úgy értette, hogy azt a Györgyi szeretné visszakapni, aki újra szereti és felnéz rá - magyarázta Tamara. - Mit gondolsz? 

Ekkor jött vissza Dórián. Most vettem csak észre, hogy egy ideje nem ült mellettem. Ránéztem. A szemei vörösek voltak. Csak nem sírt? Bűntudatom lett. Miattam? Bántottam? Félrenéztem és nyeltem egyet.

- Az első lépés, ami a legfontosabb - kezdte komolyan Tamara -, hogy Györgyinek konfrontálódnia kell! 

- Tessék? - néztem rá lesokkolódva. 

- Igen - bólintott határozottan a doktornő. - Addig nem lesz nyugtod, nem leszel képes tovább lépni, ha nem nézel szembe az agresszoroddal!

- Soha! - ráztam a fejemet. A gondolat teljesen megrémített. 

- Györgyi, te már felnőtt nő vagy! Nem kislány. Már nem árthat neked, nem bánthat téged. Dórián is ott lesz melletted. De szembe kell nézned a rémálmaid, lelki gyötrelmeid okozójával. Bárhogy is sül el a vele való találkozás, te győztél! Győztél, mert szembe mersz vele nézni! 

Nagyot nyeltem. 

- A házasságotokat addig nem lehet rendbe tenni, míg ezt meg nem lépitek. Addig nem tudunk tovább menni. Csak egy helyben toporgunk. 

Ránéztem Dóriánra. Láttam rajta, ő már döntött. És ismertem már annyira, hogy tudjam, el fogja érni a célját, azaz szembe kell néznem azzal, aki kisgyermekként meggyötört.