Bízz Bennem!

4. fejezet.

Alig értem haza, kopogtak. Anyu nyitott ajtót. Joli volt az.

- Györgyi itthon van? Telefonhívása van - mondta.

- Mindjárt szólok neki - mondta anyu és bejött a konyhába. Éppen valami harapnivaló után keresgéltem a sovány hűtőszekrényünkben. - Györgyi, Joli szólt, hogy telefonhívásod van.

Meglepődtem. 

- Ki az? Nem mondta a Joli? - néztem kérdőn anyura.

Ő a fejét rázta. Egy sóhaj kíséretében becsuktam a hűtő ajtaját és átmentem Jolihoz.

- Szia! - üdvözöltem.

- Szia, Györgyike. Valami férfi hívott téged. Azt hitte, az anyád vagyok.

Megrémültem. Férfi hív engem? Csak nem...? Máris Dórián hívna? Visszamondja az állást, mert talált valaki jobbat? És ha ő az, mit fogok neki mondani a telefonszámmal kapcsolatban? Idegesen léptem a nappaliban lévő készülékhez. Joli ugyan kiment, de tudtam, hogy fél füllel a nappali felé hallgatózik, pláne, hogy egy férfi hívott fel. Ő azon a véleményen volt, hogy nekem már rég férjhez kellett volna mennem, és nem érti, hogy miért nincs még egy pasim se. Kicsit remegett a kezem, amikor a kagylót a fülemhez emeltem. A szám kiszáradt. 

- Halló? - szóltam bele rekedten.

- Györgyi? Te vagy az? Itt Dórián!  - hallottam a vonal végén azt a kellemes hangot. Kicsit megbizsergette a gyomromat. - Ne haragudj, hogy zavarlak, de elfelejtettem elkérni a személyidet és a lakcím kártyádat. Tudod, be kell jelentenem, hogy nálam dolgozol.

- Ó, hogyne - könnyebbültem meg. Tehát az állás még mindig az enyém. - Holnap magammal viszem az irataimat.

- Oké - mondta Dórián. - Rendben haza értél?

Érdeklődése meglepett. 

- Igen - válaszoltam enyhe zavarral a hangomban. 

Egy kis szünet után ezt mondta:

- Györgyi, nem mondtad, hogy a szám nem a tied...

Mit feleljek? Nyeltem egyet. Hazudni felesleges volt.

- Ö...ö...igen...elnézést.... - nyögtem még nagyobb zavarral. Ki gondolta volna, hogy máris használni fogja a számot? 

- Egyébként nem számít. A lényeg, hogy elértelek. Várlak holnap - fejezte be a beszélgetést. 

- Rendben. Viszlát - mondtam és bontottam a vonalat.

Amikor kiléptem a nappaliból, Joli kérdőn nézett rám. Tudtam, hogy furdalja az oldalát a kíváncsiság, hogy ki hívhatott, de nem világosítottam fel. Hadd eméssze rajta magát. Amúgy meg tudtam, hogy úgyis kiszedi anyámból. Úgyhogy előbb vagy utóbb megtudja, ki hívott. Azért nem bántam, hogy ma este nem alszik majd nyugton, mert azon fog agyalni, hogy ki lehetett az.

- Köszönöm - vetettem neki oda és már fordultam is ki a lakásából.

Otthon anyu érdeklődött a munka felől, és láthatóan örült, hogy megkaptam az állást. Nem mondta, de tisztában voltam vele, hogy azért szeretné, ha majd besegítenék belőle. Nehéz lesz úgy beosztani, hogy a főiskolára is maradjon. Abban reménykedtem, hogy majd a főiskola mellett is tudom csinálni, és nem csak egy nyári munka lesz. 

Ha gonosz módon azt képzeltem, hogy Joli álmatlanul forgolódik az ágyban a telefonhívásom miatt, akkor arra nem számítottam, hogy ez a kis gonoszság visszafele is elsül. Alig tudtam aludni. Az órát beállítottam reggel fél hatra. Gondolatban visszajátszottam a délután eseményeit. Sajnos Dóriánt nem tudtam a fejemből kiverni. Nem mertem magamnak annyira megnézni, így nem tudtam őt teljes pontossággal visszaidézni, de amit láttam, nekem az is elég volt. A telefonbeszélgetést is visszapörgettem és csak akkor figyeltem fel egy apróságra. Amikor náluk búcsúztunk egymástól, akkor azt mondta "Várunk holnap". A telefonbeszélgetés végén pedig ezt: "Várlak holnap". Talán nincs jelentősége, csak én gondolok bele valamit... Ilyen az, amikor valaki ki van éhezve egy férfi simogató szavaira. Valószínűleg Dórián részéről nem jelentett az egész semmit... Hiszen ő gazdag, jóképű férfi volt, aki egyszer már házas volt. Milyen lehet a felesége? Biztosan valami nagyon szép nő. Valami olyan, mint Julia és Greg. Vajon miért váltak el? Miért válik el egy nő egy ilyen jó pasitól?