Bízz Bennem!

22. fejezet

Dórián tényleg komolyan gondolta azt, amit mondott, mert a következő héten elvitt a rendőrségre. Mintha a mészárszékre vittek volna. Egy rendőrnőhöz került az ügyünk, akinek Dórián elmondta, hogy a pedofil nagybátyám ellen szeretnénk feljelentést tenni. A hölgy szánakozva nézett végig rajtam, majd kedvesen és türelmesen beszélt velem. Már nem esett nehezemre újra megismételni azt, amire emlékeztem. Azon jobban aggódtam, hogy elhiszi-e egyáltalán azt, amit mondok és komolyan vesz-e. 

- Mindenképpen jól teszik, hogy feljelentik. Sajnos nagy százalékban a családon belüli erőszak nem kerül napvilágra a szégyenérzet miatt. Így mi sem tudunk semmit tenni, és egy pedofil így évekig, évtizedekig szabadon garázdálkodhat emberek életét tönkre téve - magyarázta. 

- Most mi fog történni? - kérdeztem félénken. 

- Sajnos, mivel ön az egyetlen, aki feljelentést tesz, így nem sokat tehetünk. Az ügy elévült a törvények értelmében, de az akta nem. Ő innentől priuszos és figyelni fogjuk.

- Tehát nem fog börtönbe kerülni - állapította meg Dórián szárazon. 

- Sajnos egyelőre nem - válaszolta a rendőrnő a fejét csóválva. 

- Nagyon okos ez az elévülési törvény - mondta gúnyosan Dórián. - Kár, hogy az áldozatok fejében nem évül el a dolog...

A hölgy tehetetlenül nézett ránk. 

Dórián dühösen távozott a rendőrségről. Az autóban meg sem mertem mukkanni. Fel voltam kavarva lelkileg és úgy éreztem magam, mint egy űzött vad. Hirtelen rám tört a magány. 

- Most pedig elmegyünk anyádhoz és beszélünk vele - jelentette ki Dórián ellentmondást nem tűrő hangon.

Kikerekedett szemekkel néztem rá, de ő merőn előre bámult. Nem nézett rám. Nem tudtam elhinni, hogy ezt teszi velem, hogy ennyire kegyetlen. Mára a rendőrség elég volt. Nem akartam anyámhoz menni, a szemébe nézni és elmondani a történteket. Haza akartam menni és elbújni a szobába. Dórián kínoz és nem szeret! Azt kívántam, hogy az odafele vezető út soha ne érjen véget. 

Anya nagyon meglepődött, amikor kinyitotta az ajtót, mert nem számított ránk. Mindig felhívtuk, mielőtt meglátogattuk. Azonnal látta, hogy baj van. Dórián morcos volt, én pedig rémült.

- Beszédünk van veled - mondta jéghideg hangon Dórián köszönés helyett. 

Anya kérdőn nézett rám. Elfordítottam a fejemet. 

- Rendben, menjünk a konyhába. 

Amikor leültünk, Dórián nem kertelt, azonnal a lényegre tért.

- A lányodat megrontotta a sógorod. Ugye tudtál róla? - mondta nyersen. 

- Györgyi? Megrontotta a sógorom? - kérdezte anyám bambán.

- Igen. És te tudtál róla! 

Láttam, hogy Dórián uralkodik magán, de legszívesebben felpofozta volna anyámat. 

- Én..nem...én nem tudtam róla - válaszolta anyám minden meggyőződés nélkül.

- Ne hazudj! Már ne! - kiabált rá Dórián ingerülten.

- De Györgyi soha sem mondta, hogy a Pista bántotta volna! - hördült fel anyám, majd felém fordulva mondta: - Igaz, Györgyi? 

A nagybátyám nevének hallatán összerándultam. Sosem mondtam ki a nevét, sosem neveztem meg, hogy ne váljon élővé, igazivá. Nem akartam a nevét hallani! 

- Persze, hogy nem mondta, mert azt sem tudta, mit csinál vele az a szarházi! - válaszolta helyettem Dórián. 

- Mikor volt ez, Györgyi? - kérdezte makacsul anyám tőlem.

- Amikor kicsi voltam - válaszoltam elhaló hangon.

- De mikor?

- Olyan ötéves koromban...meg amikor ott nyaraltam...

- Akkor miért nem mondtad el, hogy bánt? - anyám hangja vádló volt. - Miért nem szóltál? Miért most beszélsz csak róla?

- Azért nem mondta el, mert gyerek volt és nem tudta megmondani! - válaszolt újra helyettem Dórián. Hálásan néztem rá. - Azért beszél most róla, mert én itt vagyok mellette és megvédem!

- Kitől kellene megvédeni? Senki sem bántja... - mondta anyám értetlenkedve.

Hát ezért nem beszéltem vele semmiről. Nem volt értelme. Nem értette, mit mondok és hülyeségeket válaszolt. Felidegesített. 

- Tőled, tőle, mindenkitől! - keltem ki magamból. Anyámat meglepte hirtelen haragom. - Szerinted mi a fenének mondtam volna el neked? Sosem értettél meg! Sosem törődtél velem! Elvoltál mindig is a magad kis világában! Csak a cigid meg a hülye gyógyszereid meglegyenek! Neked mindig is ezt számított!

- Ez nem is igaz - mondta anyám megbántódva. - Törődtem veled. Ha bajod volt, vittelek orvoshoz. Én legbelül mindig is szerettelek. 

- Belül! De soha nem mutattad ki! Mit kezdjek én azzal, hogy te belül szeretsz engem, de kívülre nem mutatod?! - kiáltottam. 

Anyám csendben sírdogálni kezdett. Dórián felállt és ezt vágta anyámhoz:

- A lányod most már hozzám tartozik! Az enyém! Neked nincs közöd hozzá! Megbuktál, mint anya! Nem vigyáztál rá!

Majd karon fogott és köszönés nélkül eljöttünk.

Egy ideig csendben voltunk az autóban. A gondolatainkban temetkeztünk. Nem gondoltam volna, hogy így kifakadok anyámra. De jól esett kimondani azt, ami már legbelül régen mart. Megkönnyebbültem, hogy kimondtam, hogy elmondtam és most már tudja. 

- Ügyes voltál. Büszke vagyok rád! - törte meg a csendet Dórián, és simogatni kezdte a combomat.

Hálásan pillantottam rá. 

- Azt hittem, nem szeretsz - mondtam bátortalanul.

Döbbenten nézett rám.

- Honnan vetted ezt a szamárságot? 

- Annyira haragos voltál mostanában...

- Nem rád haragudtam, hanem magamra, meg azokra, akik bántottak téged. Magamra azért, mert nem tudom ezt az egészet semmissé tenni. A rokonaidra meg azért, mert hagyták, hogy ez megtörténjen veled. Látom, mit szenvedsz. Nem ilyen lettél volna, ha nem bántanak...

Ez még sosem jutott az eszembe. Hogy a trauma engem mássá tett. Annyira hozzám volt már nőve, eggyé volt válva velem, hogy nem gondoltam arra, hogy én igazából más ember lennék, ha az nincs... Vajon milyen lettem volna a trauma nélkül? Magabiztos? Mosolygós? Vidám? Erős? Bátor?

Hazafele elhoztuk Petit az iskolából. Vidám csacsogása mindkettőnk számára kellemes volt és elterelte figyelmünket arról, hogy aznap miken mentünk keresztül. 

Az esti fürdés segített lazítani. Lehunyt szemekkel feküdtem a kádban és beszívtam a fürdőolaj kellemes illatát. Dóriánnak még üzleti dolga volt és telefonált, így nem számítottam rá. Egyébként is úgy gondoltam, hogy kerül engem. Meglepett, amikor benyitott a fürdőszobába. 

- Itt vagy? - kérdezte gyengéden. 

Azonnal felültem a kádban.

- Miért? Valami baj van? - kérdeztem idegesen.

Elmosolyodott.

- Dehogyis! Ne ijedezz! - mondta, majd vetkőzni kezdett. Beült a kádba és rögvest magához húzott. - Hiányzol! Nagyon - sóhajtotta, majd csókolózni kezdtünk. Simogató keze, gyöngéd érintse megtette a hatását: kívántam, de éreztem, hogy ő is engem. A gyengédségünk átcsapott szenvedélybe, és Dórián egy rántással magára húzott. Nem is tudom, mikor élveztem vele a szexet utoljára ennyire. Annyira ki voltunk éhezve, hogy az aktus nem tartott sokáig, és mindketten együtt értük el a csúcspontot.