Bízz Bennem!

34. fejezet

Dórián tágra nyílt szemekkel bámult egy-két percig az ajtóban. Idegesen a hajába túrt és megnyalta a szája szélét, majd szemei elsötétültek.

- Hová készültél? - kérdezte fenyegető hangon, majd benyomult a lakásba, miközben én hátráltam. 

Még nem tértem magamhoz és kicsit megszeppentem. 

- Györgyi, kérdeztem valamit! Hová készültél így kiöltözve? - megragadott a két karomnál fogva és kicsit megrázott. Aztán magához rántott és száját a számra tapasztotta. Ahol ért, ott markolta a testemet, ölemet rászorította kidudorodó nadrágjára. Aztán ellökött magától. 

- Kit vártál? - kérdezte újból indulatosan. - A Kővárit? 

Kezdtem összeszedni magam. A csókja, a szenvedélye felkavart. De a dühös hang észhez térített és támadásba lendültem.

- Na, és ha őt, akkor mi van? Te úgyis állandóan nőzöl! - vágtam hozzá.

- Mi ez az "te úgyis állandóan nőzöl"?! Milyen nők?! Györgyi, elment az eszed? 

- Akkor ki volt az a nő a háttérben? Ne tagadd, hogy nem női hangot hallottam a telefonban! Ne hazudj! - vádaskodtam.

- Istenem, Györgyi, az Erzsike volt! A takarítónő!

Erzsike?! Az nem lehet! Milyen nap is van ma? Ma lenne az egyik napja nálunk? Idiótának éreztem magam. De nem akartam megadni magam! Azt már nem! Térdre nem kényszerít!

- Mindegy! Iza attól még van - mondtam, de éreztem én is, hogy gyengére sikerült a vádaskodásom. 

- Iza nincs! - nyomta meg a szavakat Dórián. Látta, hogy meggyengültem, hogy nem tudok mit lépni Ezsikére. Újra megkérdezte: - Kővárival akartál randizni? 

Na, most mit mondjak? Hetykén felszegtem a fejemet, és úgy válaszoltam.

- Úgy van. 

Olyan szemekkel nézett rám, hogy azt hittem, pofon vág. Ekkor karon ragadott, és kirángatott az ajtón.

- Dorina hol van? - szűrte a kérdést a fogai között. 

Nem mertem vele ellenkedni, így megmondtam. Karomat erősen tartva kimentünk a lányunkért a játszótérre, aki - amikor meglátta az apját - sugárzó arccal szaladt feléje. Dórián szabad kezével felkapta a lányát és megpuszilták egymást.  Anyámnak csak odabiccentett, és sarkon fordulva a kocsihoz vitt bennünket. Amikor kifordultunk a parkolóból, akkor láttam meg Miklóst a kocsijával. Imádkoztam, hogy Dórián észre ne vegye, de ő az előttünk átszaladó gyerekekre figyelt. Nem vette észre Miklóst. Magamban fohászkodtam, hogy Miklós nehogy hívjon telefonon, amikor nem talál anyámnál. Csak remélni tudtam, hogy anyám megmondja neki, hogy a férjemmel vagyok. A hazáig tartó úton Dórián csak annyira engedte el a kezemet, míg sebességet váltott, egyébként újra és újra megfogta a kezemet. Már nem szorította. 

A házunkba belépve Peti szaladt elénk. Dorina a nyakába ugrott és összepuszilta bátyját. Peti odajött hozzám és szorosan megölelt. 

- Annyira hiányoztál, anya - mondta, amikor szétváltunk. Szavaitól könnybe lábadt a szemem. Petit itt hagytam. Petit hátrahagytam. Nem vittem magammal. Mintha azt mondtam volna neki, hogy nem tartozol hozzám. 

- Ne haragudj - mondtam neki. Erre ő újra megölelt. 

- Szeretlek, anya. Györgyi. 

Erzsike a nappaliból jött elém.

 - Györgyi, jól vagy? - kérdezte aggódva.

Csak bólintottam és megindultam fel a szobánkba. Végigdőltem az ágyunkon. Micsoda nagy butaságot csináltam volna, ha nem jön Dórián időben értem! És csak azért, mert makacs és akaratos voltam. Megint nem hagytam, hogy megmagyarázza a dolgokat, megint én már előre eldöntöttem a tényeket. 

Dórián utánam jött és a hátam mögé feküdt. Simogatni és csókolgatni kezdett.

- Cicám, jól vagy? - kérdezte gyengéden. Megszorítottam a kezét és hozzápréseltem magam. 

- Sajnálom, hogy annyira megbántottalak Izával kapcsolatban. Oda kellett volna figyelnem rád. Nagyon megdöbbentett Zoli tragikus halála. Akármi történt, a barátom volt. Izát pedig hagynom kellett volna, hogy mással vagy egyedül intézze a dolgait. Kérlek, bocsáss meg - suttogta. - Ugye nem akarsz elhagyni Kővári miatt? 

A fejemet ráztam.

- Nem. 

- Amikor megláttalak az ajtóban... Istenem, Györgyi! Majdnem felfaltalak! Annyira hiányzol, hogy bele pusztulok! - mondta szenvedélyesen, és kezei már a pulcsim alatt jártak a melleim körül. Felé fordultam és a fejét magamhoz húzva megcsókoltam. Lábaim várakozóan nyíltak szét, kezeim a ruháit cibálták le. 

- Szeretlek, Dórián - mondtam két csók között, majd testünk eggyé vált. Mindig is egybe tartozott. 

--------------------------VÉGE!----------------------------------------