Love is love - Történetek a szerelemről

1x7

#7 Kedves Scarlet!

Július 16.-a van. Emlékszel még a tegnap estére? Biztosan nem. Hadd meséljek egy picit.

Patrick múlt héten meghívott téged egy buliba, te pedig egyből szóltál, és meginvitáltál engem is. Mondjuk, hogy kinek a bulijára megyünk, azt egyikőnk sem tudta, csak a címet. Egész héten délutános voltam melóban, nagyon elfáradtam péntekre, de azért elmentem.

Éjfél körül értem a buli helyszínére. Próbáltalak utolérni. Nem vetted fel a telefont, talán észre sem vetted, hogy csörög, ezért a keresésedre indultam.

- Üres a kezed – állapított meg valaki, mikor a konyhába értem. Az asztalhoz fordult, készített valamit, majd a kezembe nyomta a műanyag poharat. Pedig már egy pillanatra azt hittem, megszólnak, amiért nem hoztam semmit, bár az tényleg bunkóság volt részemről. - Tessék. Whiskeykóla. Idd meg.

- Köszi – fintorogtam, és hamar távoztam a helységből.

Kerestelek a nappaliban, az udvaron, benyitottam a szobákba is (szerencsére nem leptem meg egy párt sem), mégsem találtalak meg. Már kezdtem azt érezni, hogy csak átvertél, és ott sem vagy.

Csalódottan lődörögtem tovább. A pohár még mindig a kezemben volt, azonban egy kortyot sem ittam belőle.

Végül a mosdó előtti sorban leltem rád.

- Azt hittem, már el sem jössz – mosolyogtál, majd megöleltél. - Mi van a kezedben?

- Whiskeykóla. Soha életemben nem ittam még.

- Na, ne szórakozz! Megvársz itt?

- Más választásom nem lévén...

Miután kijöttél, a konyhába mentünk, ahol te is kevertél magadnak italt, bár látszott rajtad, hogy nem vagy már szomjas.

- Ember, mennyi whiskey-t tettél ebbe? - majdnem elhánytam magam, ahogy lehajtottam az egész pohárral.

- Sokat. Csak egy ujjnyi kóla volt a tetején – röhögött a srác, akitől kaptam.

Vártam még egy picit, míg enyhült a hányingerem, majd mindketten felkaptunk egy bontatlan üveg sört, és a nappaliba mentünk táncolni.

Sok sörrel és táncolással később kimentünk a teraszra. Nem mertél felülni a fakorlátra, hiszen a 2 lábadon nem bírtál rendesen megállni, annyira nem tudtad már kontrollálni az egyensúlyodat a sok italtól. A korlát helyett a járólapra ültünk egymással szemben. Senki sem volt ott rajtunk kívül.

És ekkor megcsókoltál.

Visszacsókoltalak, hiszen már régóta vártam erre a pillanatra, de tudtam, hogy csak az alkohol beszél belőled. És hogy csak ki akarsz próbálni valamit, amit azelőtt még nem. Valami újat.

- Gyere, menjünk – felhúztalak a földről, amint véget ért a csók. Úgy éreztem, ennek a bulinak számunkra itt vége szakadt.

Hazamentünk. Végighánytad az egész éjszakát – anyuék emiatt nagyon kiakadtak rám.

Mikor úgy láttam, már minden kijött belőled, és mélyen alszol, nyomtam a homlokodra egy puszit, majd én is lefeküdtem aludni.

Reggel egyedül ébredtem a hányásszagú szobában. Hiába volt nyitva az ablak, a szag nem ment ki. Friss levegő nem áramlott be, csak szúnyogok az éjszaka folyamán, amik rendesen megcsipkedtek. Gonosz leszek, de remélem téged is.

Kipattantam az ágyból. Sehol nem volt semmi arra vonatkozóan, hogy hová tűntél, ezért a józan eszemre hallgattam, ami azt súgta, hogy hazamentél valamelyik korai busszal.

Írtam neked, és hívtalak is, választ azonban nem kaptam.

Talán jobb is.

július 16.