Love is love - Történetek a szerelemről

5x3

A vasárnap másnaposan telt, de még hétfőn is szörnyen fájt a fejem. Az igazgatóság bejelentette, hogy kedden rövidített órák lesznek, mert tanítás után részt kell vennie minden diáknak egy színházi előadáson, plusz egyenruhában kell jönni. Egyik ötlet sem tetszett túlzottan, ezért kedden elég mogorván mentem be a suliba.

- Faythe, nyomunk egy speedet? – kérdezte lelkesen Lando, kezében két pakli kártyával, majd levágódott az enyémmel szemközti székbe.

Az első órát jelző csengőig játszottunk, majd mondtam Landonak, hogy még maradjon, mert a tanárnő úgyis csak sokára jön be. Ő viszont hajthatatlan volt. Kikapta a kezemből a maradék kártyámat, felnyalábolt mindent az asztalról, és eltűnt.

A következő szünetekben ugyanez ismétlődött újra és újra. Akárhányszor megkérdeztem tőle, miért csinálja ezt, kitérő választ adott.

Aztán eljött az utolsó óra, aminek hamarabb lett vége, mint szerettem volna. Nagyon nem akartam színházba menni.

Lando volt olyan kedves, hogy megvárt, hogy együtt indulhassunk el.

- Be akarod dobni apumhoz a táskádat? – kérdeztem tőle a park előtti lámpáknál állva.

- Ha nektek nem gond...

- Nem az. Apu úgy sincs itthon, engem meg nem zavar egy kis kerülő. Ha sietünk, akkor nem is késünk.

Nagyobbakat léptünk, mint addig, és mivel mindkettőnk táskája baromi nehéz volt, hamar lihegni kezdtünk, ami miatt nem tudtunk beszélgetni. A táskákat lerakva aztán megint sietni kellett, hogy pont odaérjünk.

Út közben láttuk Fannyt és Taavit kézen fogva sétálni, ezért odamentünk hozzájuk.

- Hát ti? Együtt? – kérdezte Taavi döbbenten.

- Nem, igazából mindketten a barátainkkal vagyunk.

- Külön – tettem hozzá. Lando szavait röhögés követte, aztán felsétáltunk a lépcsőn, és kezdetét vette életünk egyik legpocsékabb előadása.

Az ürge a színpadon teát főzött magának, aztán mutogatta a bögréjét, és minden hülyeségről beszélt. Szóval alapjaiban véve értelmetlen volt ezen részt venni, mert nem járult hozzá semmivel a tanulmányainkhoz. Az előadás háromnegyedénél keresni kezdtem a szememmel Landot, de csak a végén találtam meg. Ugyanabban a sorban ült, amelyikben én, csak pont a másik végén. Mindketten a fejünket fogtuk, és kommunikálni próbáltunk - kevés sikerrel. Azt mindenesetre megértettem, hogy neki sem tetszett az előadás.

Amint vége volt, minden jelenlévő felpattant, és az ajtók felé iramodott, emiatt nehéz volt a kijutás. Az előtérben sikerült egymást megtalálnunk Landoval, és mivel rajta nem volt kabát, csak öltöny, nekem pedig a karomon volt az enyém, indulhattunk is.

Amint kiléptünk az ajtón, megpillantottuk Harryt. Összetalálkozott a tekintetünk, mindketten elmosolyodtunk, majd lekezelt Landoval, és elindultunk.

- Képzeljétek, az infótanár bealudt mögöttem – mondta Lando.

- Ne már – nevetett Harry. – Faythe, te nem aludtál el?

- Nem, miért?

- Megnéztem volna, ahogy alszol, biztos aranyos vagy – mondta, mire teljesen elvörösödtem. Tovább sétáltunk hazafelé. Egyszer csak azt vettem észre, hogy már nem Lando van kis társaságunk közepén, hanem én. Harryre néztem, mire ő lekapta rólam a tekintetét.

Apuhoz érve a fiúk először nem akartak bejönni, ezért az utcán állva beszélgettünk, de miután észrevették, hogy ráz a hideg, ráadásul ötpercenként megkértem őket, hogy menjünk be, hajlandóak voltak bejönni.

A kapun belépve Harry rávetette magát a macskáimra. Nagy nehezen elrángattam tőlük, és belökdöstem az ajtón. Leültünk az étkezőasztal köré, és kártyázni kezdtünk.

Sajnos Landonak egy óra múlva mennie kellett, valamint Harry is úgy döntött, hogy hazamegy. Úriember módjára még hazakísért engem, aminek nem csak azért örültem, mert megint nem kellett a sötétben mászkálnom, hanem mert volt társaságom, és nagyon jól el tudtam vele beszélgetni.