Love is love - Történetek a szerelemről

2x8

Ahogy elkezdődött az iskola, úgy suhantak el ismét a napok, hetek. Közelgett a karácsony. Szerencsére nem kellett túl sok ajándékkal készülnöm, és azt is sikerült megbeszélnem, hogy miután szenteste elmentek a rokonok, átmehessek Chrishez.

Neki készültem a legnagyobb meglepetéssel.

A szobámban ültem a földön, csomagoltam az ajándékokat, miközben a kedvenc együtteseimet hallgattam. Boldog voltam, ugyanakkor nyomasztott is a karácsony. Nem akartam megint akkora felhajtást és cirkuszt, mint ami tavaly is volt, valamint végig azon pörgött az agyam, hogy Chris-nek tetszeni fog-e az ajándék, amit kitaláltam.

Végül feladtam a gondolkozást. Tyler és Dylan ajándékát idén is félreraktam, a többit pedig levittem a fa alá. Nagyon megcsúsztam idén, emiatt nem tudtam segíteni a főzésben. Anyu ki is volt rám akadva, haszontalannak nevezett, de hamar megbánta, amit mondott, mert bocsánatot kért.

- Shay, ma te leszel a kapus, menj, vegyél fel valami meleget – utasított apu. Örömmel tettem eleget a kérésének, semmi kedvem nem volt már a főzőcskézéshez.

Épp a nadrágomat cseréltem, mikor először csengettek. Szitkozódva igyekeztem összehúzni magamon az övet, majd lesiettem a lépcsőn, és kifutottam, hogy beengedhessem a nagyiéket. Nem volt meglepő, hogy idén is ők jöttek először.

Utánuk ismét sorban megérkezett a család többi tagja is. Anyu húgának szeptemberben született meg a kislánya, úgyhogy őt mindenki körülzsongta. Mikor a kislány megunta a sok embert, sírni kezdett, és sehogy sem lehetett elhallgattatni. Már fájt a fejem a hangzavartól. Nem vettem be fájdalomcsillapítót, hiszen Chris-szel terveztünk alkoholt inni.

Mosolyogva tűrtem, hogy a rokonok kiéljék nálunk rombolási hajlamaikat. Mikor végre megunták, elkezdtek szállingózni.

Éjfél előtt nem sokkal terveztem elindulni. Anyu ragaszkodott hozzá, hogy egyek valamit, de tudtam, egy falat sem menne le a torkomon.

Egyedül voltam a sötét utcákon, ilyenkor már senki nem mászkál, főleg nem szenteste éjszakáján. Nagyon hideg volt, bár lehet, a félelemtől is reszkettem. Fogvacogva csöngettem fel. Szinte azonnal sípolt a kapucsengő. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat a nyolcadikig. Az elmúlt hónapok során megedződtem annyira, hogy a lépcsőzés se legyen megterhelő.

- Anyu nincs itthon – mondta Chris, mikor az ajtóba értem. Azonnal megcsókoltam, határozottan vezettem közben az ajtón belülre.

- Annyira hiányoztál – mondtam két csók között.

- Hé, hé, ne egyél meg – a mellkasomra tette mindkét tenyerét.

- Igazad van – nyomtam egy utolsó puszit az alsó ajkára, majd letettem a kezemben tartott ajándékokat az asztalra. Levettem a kabátomat és a cipőmet.

A karácsonyfájuk a nappaliban volt. Nem volt alatta bontatlan ajándék, ebből arra következtettem, hogy az anyukájával már ünnepeltek. Bekapcsolta az égősorokat az egész lakásban, meggyújtott néhány gyertyát. Hangulatos volt az egész; a levegőben narancs, fahéj és mézeskalács illata úszott a gyertyáknak köszönhetően.

- Először is gyere, hoztam bort, igyuk meg – már otthonosan mozogtam a lakásban, nem volt szükség arra, hogy ő vegye le a poharakat.

Nem gondoltam volna, hogy egy óra alatt elfogy az üveg bor. Az utolsó kortyok legurítása után rám parancsolt, hogy menjek, és bontsam ki az ajándékomat.

- Azt akarom, hogy te nyisd ki először – mondta. Láttam rajta, mennyire izgatott, valamint én is ezt szerettem volna. Kivettem a fa alól a kis csomagot, és lehámoztam róla a csomagolópapírt.

Egy könyvet ajándékozott nekem, melyre már nagyon régóta vágytam. Azonnal a nyakába ugrottam, szorosan megöleltem, és elhalmoztam köszönömökkel.

- Most te jössz – a kezébe adtam a fa alól a kis dobozt.

Kíváncsian bontotta ki. Saját készítésű pengetőket adtam neki. A reakciója felülmúlta a várakozásaimat, jobban örült neki, mint egy kisgyerek az első játékának.

Lekapcsoltuk a karácsonyfa fényeit, és elfújtuk a gyertyákat mindenhol, kivéve az ő szobájában. Az ágyon ültünk egymással szemben. Ujjai között forgatta a legjobban sikerült pengetőt, majd kezébe vette a gitárját, és játszogatni kezdett.

Eljátszotta a kedvenc dalom akusztikus változatát, amit én rengeteg csókkal jutalmaztam. Félrerakta a gitárt, majd ismét minden figyelmét nekem szentelte. Csókjaink egyre forróbbak lettek, végül megszakítottam őket, és elővettem a pulóverem zsebéből a másik ajándékát.

- Biztos, hogy ezt akarod? - kérdezte félve, miután kibontotta a kis dobozt.

- Csak ha te is – válasz helyett megcsókolt, és fokozatosan közelebb jött hozzám. Végigsimítottam először a bicepszén, azután kezeim egyre lejjebb vándoroltak. - Szeretlek.

- Én is téged.

Reggel mindketten pucéran ébredtünk. Végtagjaink egymásba voltak gabalyodva. A nap halványan besütött a redőny résein keresztül, a természetes fényben Chris haja sokkal világosabbnak tűnt annál, mint amilyen valójában volt. Felemelte a fejét, rám nézett, és nyöszörögve kinyújtóztatta elgémberedett izmait. Arca sugárzott a boldogságtól.

- Éhes vagyok – mondta közben.

- Neked is jó reggelt – feleltem. Felkaptam a földről az éjszaka során ledobált ruhákat. - Nesze, öltözz fel – a mellkasához vágtam a pólóját, majd az alsóját.

Miután mindketten felöltöztünk, nekiláttunk a reggeli készítésének. Időközben az anyukája is megérkezett. Főzött kávét, míg mi a rántottát sütöttük, valamint a pirítóst hozzá.

- Shay, csinálj teát! Te olyan jól ízesíted!

Chris-szel egymás mellett ültünk étkezés közben. Talpamat az ő lábfejére raktam, ami megmosolyogtatta. Az étkezés befejeztével előkerültek a tegnapról megmaradt sütemények, melyeket ugyanolyan jó hangulatban fogyasztottuk el, mint a reggeli többi részét.

- Fiúk, szeretnék mondani valamit – Chris anyukája összekulcsolt ujjaira támasztotta az állát, szemét ránk meresztette. - Én nem bánom, hogy köztetek ez van, inkább örülök annak, hogy mindketten boldogak vagytok. Viszont – lehunyta a szemét. A szívem majd' kiugrott a helyéről – legközelebb legyetek szívesek halkabban.

Összenéztünk, és elnevettük magunkat. Egy akadály letudva. Még ha nem is volt valami magas, és nem is tudtunk róla, hogy le kell majd győzni.

- Mi lenne, ha elmondanánk a szüleidnek? – vetette fel Cris az ötletet.

Félhomály volt a szobában, a nap lemenőben volt már. Chris vállán feküdtem, bal karjával a hajamat piszkálta.

- Én nem szeretném – mindketten a plafont néztük, ekkor azonban éreztem, hogy a fejét felém fordítja.

- Mi lehet a legrosszabb, ami történhet?

- Kitagadnak. És nem lesz hova mennem. Neked könnyű, anyukád megértő, de az én szüleim nem azok.

- Hé, neked mindig lesz hová menned. Itt vagyok neked – erősebben az ölelésembe zártam, és a mellkasába sóhajtottam.

- Félek.

- Ne félj. Minden rendben lesz.