Love is love - Történetek a szerelemről

3x1

December 1., reggel hat óra, és én épp a kórházban ülök, mellettem jobbra apu, balra anyu. Charlotte-ot hiába hívom, talán alszik, vagy már rég felkeltettem, csak annyira haragszik rám, hogy inkább nem veszi fel a telefont. Nem mondtam el neki, hogy mégis az abortusz mellett döntöttem, nem tartom meg a gyereket. Most, hogy már biztosan meg fog történni, elmondhatom neki. Itt már nem fogom megmásítani a döntésemet.

- Kisasszony, kérem – egy orvos állt az ajtóban, karjával befelé mutatva. Sóhajtottam, megöleltem a szüleimet, azután bementem.

Pár óra múlva túl voltam a beavatkozáson. Az ilyenkor szokásos ellenőrzések folytak, míg végül túlestem az utolsó vizsgálaton is, és hazamehettem.

Az ágyamban feküdtem, Charlotte egyik meleg pulcsijában. Csend volt nemcsak a szobámban, hanem az egész lakásban. Megpróbáltam még párszor Charlotte-ot felhívni, de ugyanúgy nem reagált. Semmilyen üzenetre nem kaptam választ, még csak meg sem nézte őket.

- Túlestem rajta – mondtam köszönés nélkül a kagylóba, mikor rengeteg sikertelen próbálkozás után Charlotte-nál, felhívtam Jonathant.

- Akkora egy barom vagyok. Sajnálom, hogy ezt tettem veled.

- Ugyan már, nekem sem volt az eszemben, pedig kellett volna...

- Szeretnéd, hogy átmenjek?

- Tudod, menyire. De anyuék nagyon ki vannak akadva. Megpróbálom megnyugtatni őket. Most viszont mennem kell, utol akarom érni Charlotte-ot.

- Okés... Hé, Scar!

- Igen? – kaptam vissza a fülemhez a mobilt.

- Szeretlek.

- Én is téged – mondtam mosolyogva Jonathannek, majd kinyomtam a hívást.

Írtam egy üzenetet Charlotte-nak, hogy azonnal vegye fel a telefont, mert beszélni szeretnék vele, majd ismét megcsörgettem.

És ekkor kezdtem el azt érezni, hogy itt nagyobb baj van, mint egy kis harag.

Próbáltam tudomást sem venni erről a megérzésről, de minden egyes hívásnál és üzenetnél egyre erősebbé vált. Végül este megelégeltem, hogy nem tudok semmit a legjobb barátnőmről, ezért felhívtam az anyját.

- Jó estét, Mrs Skyes. Elnézést a késői zavarásért. Csak azt szeretném megkérdezni, hogy Charlotte-tal minden rendben van? Nem veszi fel a telefont, nem válaszol az üzenetekre... Ott van valahol a közelben?

- Oh, Scarlet! Te még nem tudod? - kérdezte Mrs Skyes vékony hangon. - Tegnap este... – vett egy mély levegőt – tegnap este, mire hazajöttem, Charlotte... - kitört belőle a zokogás. A szívem több ütemnyit is kihagyott, hirtelen émelyegni kezdtem. - Öngyilkos lett.

A világ megszűnt körülöttem létezni. Hallottam, amint a telefonom hatalmasat csattan a padlón. Hallottam a vonal túlsó végéről jövő mély lélegzetvételeket, orrfújásokat. Hallottam, amint torkom szakadtából üvöltök bele a ház csendjébe. Éreztem a sós könnyeket az ajkaimon. Éreztem, ahogy a hajhagymáim elváltak a fejbőrömtől, ahogy dühömben a hajamat téptem. Rengeteg dolgot éreztem, és érzékeltem ugyanabban a pillanatban, mégsem tudtam, mit csinálok épp.

Minden az én hibám. Nem mondtam el neki időben, hogy megfogadtam a tanácsát, és emiatt azt hihette, rossz barát volt. Hogy elbukott. Pedig minden más szempontból annyira rendben volt az élete...

- Jézusom, mi a baj? Hívjam az orvost? - rohant be apu a szobámba. Felnyalábolt a földről, az ágyra ültetett. A vállának döntöttem a homlokom, markolásztam az ingét, miközben szabad utat engedtem a dühömnek.