Love is love - Történetek a szerelemről

3x4

Kedves Charlotte!

Szörnyű volt ott állni a temetéseden, és nézni, ahogy a koporsódat a földbe eresztik. Nem éreztem még akkora ürességet utánad, mint akkor ott. Még mindig nagyon hiányzol, és ez az érzés talán soha nem is fog elmúlni.

Próbálom kideríteni, hogy pontosan milyen címkével is lehetne illetni engem. Találkoztam 2 lánnyal, de egyikükkel sem éreztem jól magam. Sarah – a második – nagyon hasonlított rád, azonban mikor megcsókolt, úgy éreztem, megtagadtam saját magam. Veled miért nem éreztem ezt? Téged miért tudtalak úgy megcsókolni, hogy nem éreztem azt, hogy átverem magam? Mindenesetre biszexuális már nem lehetek.

Elmondtam Jonathan-nek, hogy mi történt közted és köztem. Borzasztó érzés volt őt sírni látni, és bár nem mondta ki szavakkal, azt hiszem, szakított velem.

Bár nem szívesen teszem, azt hiszem, végre itt az idő, hogy megpróbáljalak elengedni.

Scar

Zaklatottan álltam fel az asztaltól. Megfogtam az eddig írt leveleket, összehajtogattam, majd a zsebembe raktam őket. Felkaptam egy pulóvert, és bementem apu dolgozószobájába.

- Kivinnél a temetőbe?

- Befejezem a munkám, nagyjából két óra, utána mehetünk, ha neked megfelel – mosolygott rám kedvesen. Bólintottam. Közelebb léptem hozzá, szorosan megöleltem.

Míg arra vártam, hogy apu befejezze a munkát, készítettem neki egy szendvicset. Örömmel fogadta, ezután pedig Skype-on beszéltem Josephine-nel.

- Hogy viseled Charlotte halálát? - kérdezte.

- Magam sem tudom. Az öcséd az előbb szakított velem miatta...

- Nem is mondta – arcán meglepettséget láttam.

- Ő hol van? - kérdeztem, felkészülve a legrosszabbakra.

- Bezárkózott a szobájába, mikor megjött, azóta nem láttam. Nem evett, nem ivott, még vécére sem ment ki. Min kaptatok össze ennyire?

Sóhajtottam, lesütöttem a szemem. Nem akartam elmondani. Nem tartozott rá. Elhatároztam, hogy másnap meglátogatom őt, és bebizonyítom neki, hogy szeretem.

- Értem, nem akarod elmondani – mondta. - Figyelj, most mennem kell, szóval...

- Oké, nem gáz, nekem is. Szia.

- Szia.

Apu fél óra múlva jött be a szobámba, indulásra készen. Én még mindig az asztalomnál ültem, velem szemben a laptopom fekete képernyőjével, és próbáltam nem gondolni semmire. A temetőig tartó utat csendben tettük meg. Ujjaimmal a zsebemben lévő leveleket birizgáltam, közben az ablakon át nézegettem a sötétségbe boruló tájat, és a városok, illetve falvak fényeit.

- Bemenjek veled, vagy megvárjalak itt? - kérdezte apu, amikor leállította az autó motorját a temető parkolójában.

- Maradj csak, megleszek. Sietek – adtam egy puszit az arcára, majd kipattantam a kocsiból. Kicsit összerezzentem a sötét temetőből jövő hirtelen hangokra. A telefonommal világítottam meg az utat. Szerencsére nem kellett keresgetnem, céltudatosan haladtam Charlotte Skyes sírja felé.

Mikor megpillantottam, meg kellett állnom, és vennem egy mély levegőt. Végig tudod csinálni – biztattam magam. A sír elé léptem, gyújtottam egy gyertyát, majd lassan beszélni kezdtem hozzá.

- Szia, Charlotte – már potyogtak is a könnyeim. Hamar letöröltem őket, majd elővettem az első levelet. - Én is írtam neked leveleket. Nem tudom, hogy ezt hallod-e, remélem igen – sorra felolvastam mindet. - Charlotte, én most szeretnék elbúcsúzni tőled. Köszönöm, hogy voltál nekem... minden élményt... köszönök... és... - kitört belőlem a zokogás. - Annyira sajnálom, hogy ezt tetted magaddal, és bár a te döntésed volt, én is nyilvánvalóan befolyásoltalak benne, mert nem jöttem rá időben, hogy úgy szeretlek, mint te engem, és még barátnak sem voltam jó, mert sokszor cserbenhagytalak, ahogy lényegében most is teszem – az égre néztem, ahogy hadartam, hangosan szipogtam, és törölgettem a könnyeimet. - Soha nem foglak elfelejteni, de túl kell ezen lépnem, és addig nem jöhetek vissza, amíg nem sikerül.

Hirtelen viharos szél támadt, és csöpögni kezdett az eső. Talán meghallotta, és nem tetszett neki. Vagy csak beképzeltem magamnak, és egyébként a véletlen műve volt. Szorosabbra húztam magamon a kabátot, és vettem pár mély levegőt. Hagytam magamnak időt a megnyugvásra. Aztán végleg elköszöntem tőle, és sietős léptekkel mentem vissza apa autójához.