Love is love - Történetek a szerelemről

4x4

A feljelentést és a pszichológussal való beszélgetést másnap ejtettük meg. Semmi kedvem nem volt egyikhez sem, ám még mindig szívesebben mentem a rendőrségre, mint a pszichológushoz. Utáltam a gondolatát is annak, hogy valaki az én fejemben turkáljon, és el kelljen neki mondanom minden gondolatomat.

Miután végeztünk, apu elvitt sütizni, bónuszként pedig egy forró csokit is kaptam. Bár imádom az édességeket, és élek-halok a cukorért, mégis rossz érzéssel nyeltem le minden egyes falatot, illetve kortyot. Nem kellene elhíznom még az előadás előtt, utána pedig valószínűleg amúgy is befejezem a táncos pályafutásom. A csúcson kell abbahagyni.

Belefáradtam ebbe. Mióta az eszemet tudom, csak suliba és próbákra járok, szinte semmi szociális életem nem volt sohasem. Persze, suliban közelebbi kapcsolatokat is alakíthattam ki, ezek mégsem nyúltak túl az iskolán, vagy legtöbbször a hétvégéken, egy-egy baráti összeröffenéseken. És most lényegében emiatt ment tönkre az életem. Minden megváltozik, ha abbahagyom.

- Jól vagy? – kérdezte apu mélyen a szemembe nézve. Feleszméltem a bambulásból, megráztam kissé a fejemet.

- Persze – hazudtam. Nem akartam, hogy tudjon Thomasról. Még nem. Az extasyról pedig soha nem is fog. Senki.

A cukrászdából próbára mentem. A nap folyamán eddig is éreztem, hogy ingerültebb vagyok a szokásosnál, ez azonban az öltözőben csak még jobban kiélesedett.

- Ki foglalta el már megint a helyem? – léptem dühösen a székhez, és elkezdtem átpakolni a rászórt ruhákat a mellette lévőre.

Kis idő múlva megjött Beckett is, szokásához hűen késve. Betódultunk a terembe. Mindenki elfoglalta a helyét bemelegítéshez, ő azonban egy szót sem szólt, csak leült, és nézett ránk.

- Szabad foglalkozás. Mindenki azt csinál, amit akar. Kivéve lustálkodás. Beszélgetni halkan. Oszolj – és már nem is figyelt ránk.

Átmozgattam az ízületeimet, azután leültem, akkora terpeszbe, amekkorába csak tudtam. Ha most itt lenne Thomas, lassan lenyomna a padlóra. Érezném azt a két nagy tenyerét a hátamon. Kivertem a fejemből a gondolat utolsó morzsáját is. Nem szabad rá gondolnom. Megcsalt. Nem kéne, hogy szeressem.

Kimentem inni egy kortyot. Pont jókor, épp hívott valaki.

- Haló? – szóltam bele.

- Szia Gemma, Thomas vagyok.

- Mit akarsz? – kérdeztem, talán egy árnyalatnyival barátságosabban, mint eredetileg szerettem volna.

- Nálatok van egy csomó cuccom. Mikor leszel otthon? Elhoznám őket – hangjában semmi érzelmet nem tudtam felfedezni, hiába figyeltem, ahogyan csak tudtam.

- A ruháid még nem lettek kimosva – az igazság az, hogy az ő egyik pólóját és mackóját használom pizsamának. Még múlt éjjel is abban aludtam.

- Szombatra kimosnád? Átugrok, ha végeztél.

- Persze.

- Egyébként hogy vagy? – érdeklődött pár pillanat csend után.

- Nem valami jól – feleltem az igazságnak megfelelően. – Te?

- Voltam már jobban is.

Bólintottam, bár ő ezt nem láthatta. Bontottuk a vonalat. Visszamentem a terembe, hogy gyakoroljak tovább, Beckett azonban észrevette, hogy tovább voltam az öltözőben, mint az indokolt lett volna.

- Gemmának 100 fekvő – kiáltott oda, mikor meglátott az ajtóban.

- De hát... - kezdtem volna magyarázkodni, ő azonban ezt meg sem várva emelte az adagomat 150-re.