Love is love - Történetek a szerelemről

2x7

Chrissel több hónap után is ugyan úgy megvoltunk, mint áprilisban, a kapcsolatunk elején. Voltak ugyan kisebb-nagyobb veszekedéseink, azonban mindig volt alkalmunk leülni, és megbeszélni a problémáinkat.

Nem bántam, hogy elkezdődött a nyári szünet, mert az, hogy minden nap együtt töltöttünk minimum egy órát, több vitát generált köztünk, mint az, hogy apu egyáltalán nem bízott meg bennünk. Így is találkoztunk még legalább 2-3 naponta, kivéve akkor, mikor nyaralni mentünk.

Nekem nem sok beleszólásom volt, így végül Spanyolországba utaztunk, 2 teljes hétre. A magas tarifák miatt megbeszéltem mindenkivel, hogy nem fogunk telefonálni, hanem amikor alkalmam nyílik rá, beszélek velük interneten keresztül.

A mai az utolsó napunk. Chrisnek írtam meg legelőször az érkezésünk pontos időpontját. Nagyon örült neki, hogy végre hazamegyünk és láthatjuk egymást. Megbeszéltük, hogy amint a szüleim elengednek, átmegyek hozzájuk, talán még ott is alszom.

Sokkal jobban vártam, hogy hazaérjünk, mint bármikor máskor, hiszen végre várt rám valaki.

A repülőn próbáltam visszafogni magamat, hogy ne lehessen látni rajtam, mennyire haza akarok már érni. Félve kérdeztem meg a szüleimtől, kipakolás után egyből átmehetek-e Chrishez. Vonakodva ugyan, de belementek, azt viszont már nem engedték meg, hogy ott is aludjak.

Előbb pattantam ki a kocsiból, minthogy apu megállította volna. Kikaptam a bőröndömet a csomagtartóból, felszaladtam a szobámba, és mire a többiek beléptek az előszobába, én már készen is voltam. Még csak két óra múlt, egy órával előbb értünk haza, mint arra számítottunk, mégis úgy siettem Chrisékhez, ahogy csak tudtam.

Azonban csak az anyukáját találtam otthon.

- Nem tetszik tudni, Chris mikor ér haza?

- Azt mondta, negyed négy és fél négy között jössz csak, akkorra jön.

- És hol van épp?

- Ninánál.

- Ki az a Nina? - amint feltettem a kérdést, már tudtam is rá a választ.

- A volt barátnője.

Megköszöntem a segítséget, majd könnyeimet törölgetve lesiettem a lépcsőn, és már tárcsáztam is Tylert.

Vajon mikor ment vissza Ninához? Hányszor találkoztak, míg itthon voltam, és hányszor, míg nem? És mikor akarta volna elmondani? Egyáltalán miért csinálta ezt? Éreztem, hogy ez egyszer meg fog történni, féltem is tőle, mégis bizonygattam magamnak, hogy nem így van, hogy tényleg szeret... ezek szerint tévedtem. Shay, te barom.

Tyler életében is nagy volt a fennforgás. Ismét összefutottak Louis-val az utcán, és megint verekedés lett a vége. Tyler-nek eltört a karja, Dylan pedig ezért fel akarta őt jelenteni.

- Dylan, értsd már meg, nem azért törött el, mert ő eltörte, hanem mert én voltam béna! - kiabált vele Tyler. Ilyet még sosem láttam, nagyon meglepett a dolog.

- Akkor is ő kezdte! Shay, segíts már. Feljelentsük, vagy ne? - ijedten néztem végig mindkettőjükön, nem akartam én dönteni az ő vitájukban.

- Srácok, én ebbe nem akarok beleszólni, azt hiszem, inkább most megyek is.

Csalódtam Chrisben és Tylerben is. Nem tudtam, mitévő legyek. Hazamenni nem akartam, mert akkor meg kellett volna magyaráznom, hogy miért értem haza éjfél előtt.

Úgy éreztem, céltalanul kóválygok az utcákon, azonban minden utam ahhoz a bizonyos panelhez vezetett vissza. Láttam Christ hazamenni, csapzottan, néhány szatyorral a kezében. Úgy döntöttem, nem megyek sehova. Leültem egy padra, amit Chris biztosan nem láthatott egy ablakukból sem. Pár perc múlva távozott az anyukája, és megcsörrent a telefonom.