Love is love - Történetek a szerelemről

5x4

A csütörtök baromi nehezen ment el. Reggel elaludtam, ami miatt késve érkeztem a suliba. Becsengetés után pár perccel estem be a terembe. Sorozatos bocsánatkérések közepette sétáltam a padomhoz, majd ledobtam magam a székre, és másodpercek múlva már jegyzeteltem is, ahogy a többiek.

Szünetben, a tornaterem felé menet aztán találkoztam a folyosón Harryvel és Landoval. Egymás mellett sétáltak, és miután rám néztek, mind a ketten csalódott képet vágtak. Rájuk mosolyogtam, hogy ne tűnjek bunkónak, de aztán hamar továbbsiettem, mikor észrevettem, hogy lelassítottak.

Tesin röpiztünk. Muszáj volt beállni a meccsbe, még ha csak rövid időre is. Ez viszont pont elég volt ahhoz, hogy a visszaütött labdák vörösre csípjék az alkaromat, teljes hosszában. Szörnyen égett a bőröm, ezért hamar kértem egy cserét, és az óra hátralévő részét a padon ülve töltöttem.

Matekon csak gyakoroltunk, majd utána francián haladtunk tovább a tananyaggal. Szünetben, miután felmentem a termünkhöz, megpillantottam a padon ücsörgő Taavit és Fannyt, akik kézen fogva beszélgettek.

- Taavi! Utálom anyádat – kezdtem köszönés nélkül, félbeszakítva a beszélgetésüket. Nem, szerintem egyáltalán nem vagyok bunkó.

- Amikor a suliban vagyunk, én is. Otthon meg nem tudja megérteni, mikor panaszkodok a franciatanárra – rázta a fejét. Nem lehet túl jó, mikor anyád a franciatanárod.

- Faythe! – kiáltott utánam valaki a folyosó túlsó végéről. Arra fordultam, és Landot láttam felém közeledni. – Szombaton összeülünk valamelyik kocsmában kártyázni, van kedved eljönni?

Nagyon szívesen mentem volna, viszont eszembe jutott a tegnap este önmagamnak tett ígéretem. Egyik felem rá akarta vágni az igent, a másik vonakodott attól, hogy megint a fiúkkal legyen.

- Kik lesznek még ott? – kérdeztem, mikor már nagyon skizofrénnek éreztem magam.

- Hát... a fiúk... és a lányok – Lando azt hitte, ezzel mindent megmagyarázott, de persze tévedett. Értetlenül néztem rá, mire elmagyarázta, hogy a fiúk alatt magát, Harryt és Achimot érti, lányok alatt meg Eevat és Edithet.

- Pontosan hánykor? – kérdeztem még.

- Hat körül találkozunk a suli előtt.

- Nem tudom, még eldöntöm – mosolyogtam rá, majd beiszkoltam a terembe.

Töri után a fájós csuklómat markolászva indultam haza, ahol hamar megebédeltem, összeszedtem a cuccaim, és egy óra múlva indultam is vissza az iskolába.

Mielőtt különórára mentem volna, még volt egy francia lektorim az iskolában, amin szörnyen butának éreztem magam. Munka témakörben kellett beszélni álommunkáról, valamint két képről, de egyszerűen nem jutottak eszembe a szavak, ezért csak ültem ott némán. Elég kellemetlen volt.

Utána volt még fél órám indulásig, amit a termünk előtt lévő padon töltöttem, a telefonomat bújva. Pechemre az egyik folyosóvégi teremből épp akkor jött ki Harry, aki valószínűleg kötelességének érezte, hogy hozzám szóljon, akárhányszor egyedül lát.

- Szia – ült le mellém, mire ösztönösen az ölembe vettem a kezemet, nehogy hozzá tudjon érni.

- Szia – köszöntem vissza, mert bár a hátam közepére nem kívántam, mégsem akartam bunkó lenni.

- Jössz kártyázni szombaton?

- Nem tudom még – feleltem őszintén.

- Ne gondolkozz sokáig. Ha jössz, meghívlak egy italra – halványan elmosolyodott. Kellemetlen érzés kerített hatalmába, mikor a reménykedéstől csillogó szempárba néztem.

- Figyelj, tényleg nem tudom még. Nem akarok kicseszni magammal, rengeteg dolgom lenne hétvégén, és nem vagyok biztos benne, hogy be tudom zsúfolni... - arca elkomorodott, kicsit el is fordult, én pedig megszántam. – De tudod, mit? Megteszek minden tőlem telhetőt az ügy érdekében – mosolyogni próbáltam, de szerintem csak egy grimaszra futotta, így inkább az órámra néztem.

- Mész valahova? – kérdezte.

- Igen, különórám lesz húsz percre innen, de van még időm elindulni, viszont ha be akarok ugrani fagyizni még, akkor lassan indulnom kéne – számolgattam hamar a perceket.

- Na, gyere, meghívlak egy gombócra.

- Harry, erre igazán semmi szükség. Tényleg – győzködtem, és inkább visszaültem a padra, azzal a szándékkal, hogy majd eszem, mikor megyek haza.

- De szeretném.

- Én meg nem. Nem akarok tőled semmit, tehát nem randi, kihasználni pedig nem akarlak.

Harry lenézett a földre, és közben olyan arcot vágott, mint aki citromba harapott. Szó nélkül elindult a lépcső felé.

- Várj, Harry, nem úgy értettem – léptem utána, de a karját már nem értem el. Elment, én pedig nem mentem utána.

Különóra után fáradtam estem be az ágyamba, és úgy, ahogy voltam, ruhástól végignyúltam rajta. Közben megnéztem az üzeneteimet. Lando már megint írt, persze ő is próbált meggyőzni arról, hogy ott kell lennem szombaton a kocsmában, majd meghív valamire.