Love is love - Történetek a szerelemről

5x9

Az este hátralévő részében kerültem mindkét fiút, és csak ittam. Ittam, mert nem akartam azon gondolkodni, hogy mit kéne tennem. Ittam, mert nem akartam reggel emlékezni arra, hogy mit mondott Harry. És végül azért is ittam, mert úgy éreztem, nekem már minden mindegy.

Reggel fogalmam sem volt, hogy hogyan kerültem haza. Az utolsó emlékem az estéről az volt, hogy miután Harry elment a vécék felé, én lementem, megfogtam egy üveg vodkát, és inni kezdtem. Azt viszont valószínűnek tartottam, hogy valamikor az éjszaka folyamán hánytam, mert szörnyen büdös volt a ruhám, és foltos. Ahhoz képest, hogy valószínűleg akkor értem haza, mikor alapjáraton az ébresztőm szólt volna, korán keltem, még csak tíz óra volt. Kinyitottam a szobámban az ablakot – közben majdnem megvakultam, mikor felhúztam a redőnyt -, aztán elmentem zuhanyozni, és addig folyattam magara a vizet, míg úgy éreztem, minden mocsok eltűnt rólam.

Szörnyen éreztem magam, aztán eszembe jutott Lando csókja, és Harry vallomása. Mindketten azt szeretnék, ha a barátnőjük lennék. De azt nem tudtam, hogy én szeretném-e, hogy valamelyikük is a barátom legyen.

A fejemben megszületett a döntés, amit lényegében már hetek óta tudtam, de sosem akartam kimondani. Mivel ezt még inkább halogatni akartam, felhívtam Eevat, hogy megtudjam, mi történt velem tegnap, ő azonban nem vette fel, tehát valószínűleg még aludt.

Ahogy a csoportbeszélgetésben lévő kis fejeket nézegettem, hirtelen megjelent egy zöld pötty Lando neve mellett. Privátban azonnal írtam neki, és megbeszéltünk egy találkozót délutánra.

Szörnyen fájt a fejem a másnaposságtól, a hirtelen zajok pedig egyenesen az őrületbe kergettek, mikor sétáltam. Ez csak fokozódott, mikor beléptem a kávézóba, és nagyobb hangzavar fogadott, mint a tegnapi bulin. A szememmel megkerestem Landot, majd egy mosolyt erőltettem magamra, és az asztalához mentem.

Míg a pincér ki nem hozta a rendelésünket, a tegnapi bulikról beszélgettünk felszínesen, aztán mikor a lány elment, azonnal belecsaptam a lecsóba.

- Figyelj, Lando – kezdtem, mire ő zavarában kavargatni kezdte a kávéját. – Nagyra értékelem a bátorságodat...

- Milyen bátorságomat?

- Azt a bátorságot, ami ahhoz kellett, hogy a szülinapomon megcsókolj.

- Oh, értem – mondta, majd elvörösödött a feje, tekintetét lekapta rólam, és a kávéját kezdte szuggerálni.

- Szóval tényleg nagyra értékelem, viszont sajnálom, de azt kell mondjam, én nem szeretnék úgy veled lenni, ahogy azt te szeretnéd. Nem akarok a barátnőd lenni – böktem ki. – Viszont tényleg nagyon kedvellek, és mint barátot, szeretlek is, és nem szeretném, ha emiatt teljesen elválnának az útjaink. Persze, semmi nem lesz már olyan, mint a csók előtt volt...

- Faythe – fojtotta belém a szót. – Sajnálom, hogy megcsókoltalak. Sajnálom, hogy ezt tettem veled, de kérlek, ne használj ki. Ha engem nem választasz, akkor ne válaszd Harryt sem.

- Ezt nem ígérhetem meg. Ne haragudj – ráztam a fejem.

- Oké, rendben. Majd megpróbálom túltenni magam rajta – felhajtotta a kávéját, lecsapta az asztalra a bögrét, majd sietősen felpattant. - Nekem most mennem kell. Szia.

Csalódottan követtem a példáját, majd – ha már egyszer a városban voltam – beugrottam a könyvesboltba. Onnan aztán felhívtam Harryt.

- Szia. Tudunk találkozni mondjuk... most?

- Persze, hol vagy?

- Egy könyvesboltban a belvárosban.

- Remek, öt perc, és ott vagyok.

Harry tényleg öt percen belül megérkezett. Benyitott a könyvesboltba, mikor azonban megláttam, hogy ott vár rám, felpattantam a székemről, és kimentem a boltból. A közeli parkba mentünk sétálni, és vele is amolyan „semmilyen" témákról beszélgettem, amíg nem találtunk egy szimpatikus padot, ahova aztán leültünk.

- Harry, figyelj. Emlékszem, mit mondtál a buli előtt, és azóta rengeteget gondolkodtam. Azt hiszem, a válaszom... – beharaptam az ajkam. Most már nem szabad meggondolnom magam. – Igen. Leszek a barátnőd – amint ezt kimondtam, elmosolyodott, majd lassan felém hajolt és megcsókolt.

- Örülök – mondta a csók végén.

- Lando nem ezt mondta. Sajnálom, hogy a kapcsolatunkra ráment a vele való barátságom, de sajnos nem tudok mit tenni – vontam meg a vállam.

- Ne foglalkozz Landoval. A lényeg, hogy mellettem boldog legyél, ő meg majd hozzászokik egy idő után.

- Tudom, csak nagyon sajnálom, mert jól elvoltam vele is, és nem akarom, hogy a barátságunk így érjen véget.

- Hé, most neked ki fontosabb? Lando, vagy én? – kérdezte felháborodottan, mire mosolyogva felé hajoltam.

- Te. Hát persze, hogy te – mondtam, majd megcsókoltam.