Love is love - Történetek a szerelemről

5x1

- Szombaton lesz a buli, eljössz, ugye? – kérdezte Fanny lelkesen. Hétfőn lett tizennyolc, és a baráti társaságunkból ő az első, aki betöltötte.

- Kik lesznek még ott? – kérdeztem, megpróbálva kis lelkesedést önteni a hangomba.

- Fatima, Edith, Eeva, Odelia, Taavi, Achim, Lando és Harry elméletileg. Legalábbis ők vannak meghívva, aztán majd kiderül, hogy eljönnek-e, de elvileg igen.

- Oké. Vigyek valamit? – nem mintha sok kedvem lenne számomra nagyjából ismeretlen emberekkel bulizni Achiméknál, akivel ráadásul még soha nem beszéltem.

- Piát hozhatsz, bár elég sok lesz.

- Rendben – sóhajtottam, majd felkaptam a cuccom, és kimentem a folyosóra.

Szívás, ha még van órád, és nem tudsz hazamenni az előtte lévő viszonylag nagy szünetben. Velem ez csütörtökönként mindig megtörténik, mert nem látom értelmét, hogy hazamenjek húsz percre, aztán visszajöjjek egy órára. Ezért ilyenkor mindig hozok magammal ebédet, és azt eszem, miközben házit írok.

Ezen a napon azonban teljesen más volt.

- Szia. Faythe, ugye? – kérdezte egy fiú, amint kiürült a folyosó.

- Ühüm – hümmögtem teli szájjal. Valószínűleg elég értetlenül nézhettem rá, mert hirtelen kezet nyújtott.

- Harry vagyok. Nem baj, ha leülök?

Megráztam a fejemet, mire ő helyet foglalt. Ettem tovább az ebédemet, miközben lázasan írtam a matekházit, ő pedig csak leült, és egyből nyomkodni kezdte a telefonját.

- Nem te vagy az a Harry, aki jön Fanny bulijára szombaton? – kérdeztem tőle pár perccel később.

- De. Miért, te is ott leszel?

- Aha, bár semmi kedvem az egészhez. A társaság felét nem is ismerem.

- Hát, már eggyel több embert ismersz – mosolyodott el, mire felvontam a fél szemöldököm. – Vagy legalábbis már tudod a nevem, meg hogy ott leszek.

Úgy döntöttem, ezt megjegyzés nélkül hagyom, és folytattam a tanulást. A matekkal hamar végeztem, nem volt túl nehéz, utána viszont a fizikával elég sok idő elment, és nem is sikerült megoldani. Mérgelődve dobtam a táskámba a füzetet és a számológépet.

- Mi nem megy? – kérdezte Harry.

- Fizika – feleltem egy sóhajtás kíséretében. Nem igaz, hogy nem hagy békén.

- Mit tanultok? Segítek szívesen, emelt fizikára járok.

- Hangtan – az állam körülbelül a padlót súrolta, úgyhogy először fel kellett onnan kaparnom, mielőtt válaszolni tudtam volna. Harry nem az a tipikus srác, aki emelt fizikára jár gimiben. Neki ránézésre tipikusan „mindent leszarok, és egy így van rendjén" stílusa van, amihez valamiért nem passzol egy ilyen nehéz tárgy. Pláne nem emelt szinten.

Ismét elővettem a füzetet és a számológépet, majd a kezébe nyomtam őket egy toll társaságában, és vártam arra, hogy megoldja helyettem a feladatot.

Nagyjából három percet vett igénybe neki minden feladat megoldása, aztán visszaadta a cuccaimat, és a köszönetemet meg sem hallva temetkezett bele a telefonjába ismét.

Láttam, hogy nem figyel, úgyhogy vetettem rá egy hosszú pillantást. Na, jó, rendesen megnéztem magamnak, és rájöttem, hogy nagyon bejön. Karakteres arcához tökéletesen illik a csontkeretes szemüveg, és nem néz ki benne úgy, mint egy stréber. Mint én. Borostás volt az arca, de még ez is nagyon jól állt neki. Semmi olyat nem láttam a külsejében, ami ne tetszett volna. Csupán az zavart, hogy ennyire rám mászott, aztán meg hirtelen semmi érdeklődést nem tanúsított irántam.

Véget ért az óra, hirtelen megtelt emberekkel a folyosó. Mire még egyszer arra pillantottam, Harry már sehol sem volt.

Én voltam a világ legboldogabb embere, mikor aznap este fél nyolckor, 12 órányi tanulás után végre hazaértem. Úgy éreztem, az agyam szét akar robbanni, úgyhogy hamar lezuhanyoztam, és abban a pillanatban, hogy lefeküdtem, már el is aludtam.

Pénteken nagyon felesleges óráim szoktak lenni, úgyhogy a suliban folytathattam az alvást, és utolsó órára ki is pihentem magam. Azután hazamentem, tettem a dolgomat, elfoglaltam magam úgy általánosságban majdnem mindennel, mindenesetre amikor először megnéztem az időt, fél 10 volt. És volt egy üzenetem Harrytől. A család minden tagja fáradt volt, és korán ment aludni, így én sem nagyon tudtam mit tenni, hamar megfürödtem, majd ágyba bújtam. Egyáltalán nem voltam még álmos, ezért visszaírtam Harrynek. Másodperceken belül válaszolt, úgyhogy beszélgetni kezdtünk.

Nem tudok menni a buliba holnap este – írta. Elszomorodtam, mert már nagyon annak a határán voltam, hogy lemondom, viszont ettől visszatartott a tudat, hogy ő is ott lesz, és jobban megismerhetem. Hát, ezek szerint nem.

Nagyon sokat beszélgettünk. Éjfél körül elfáradt a szemem, úgyhogy elbúcsúztam tőle, és megpróbáltam aludni. De nem ment. Csak hánykolódtam az ágyban, nem jött a szememre az álom, úgyhogy rövid időn belül vissza is tértem Harryhez, aki szerencsémre még mindig ébren volt, és most is egyből válaszolt.

4:40-ig beszélgettünk, ő viszont nagyon elfáradt, és úgy döntött, elmegy aludni. Mosolyogva tettem le a telefont. Sosem éreztem még ilyen jól magam egy hosszúra nyúlt éjszaka után. Pozitívan csalódtam Harryben. Ugyan mesélt dolgokat magáról, amik nem túl jó színben tüntetik fel, volt egy olyan érzésem, hogy direkt nem akart jófiú lenni a szememben. Azonban a beszélgetés során kicsit kezdtem megismerni azt az énjét is, amit el akart titkolni előlem, és őszintén szólva, az nagyon tetszett...