Love is love - Történetek a szerelemről

7x7

A következő pár nap számomra szörnyen telt. Thomasszal elvből nem akartam beszélni, Gemmánál pedig úgy éreztem, hiába próbálkoznék. A suliban csak tengődtem, és a vizsgákra, amikre akkora erőbedobással készültem egészen eddig, most rá sem hederítettem.

- Louis, ma sem készültél semmire, egész nap csak feküdtél az ágyadban! Mi van veled? – fakadt ki anyám vacsoránál, nagyjából egy héttel az első vizsgaidőpontom előtt.

- Nem tudom, egyszerűen úgy érzem, elég volt – hazudtam, és arrébb piszkáltam egy rántottadarabot a tányéromon.

- Elég volt a tanulásból, vagy elég volt ahhoz, hogy kiváló teljesítménnyel átmenj?

- Mindegyik – vetettem oda egy szúrós pillantás kíséretében.

Felálltam az asztaltól és a tűzhelyre raktam a tányéromat, amin a rántotta szinte érintetlen volt. Mint napok óta általában, most sem volt kedvem enni. Ittam egy pohár tejet.

- Alszom. Jó éjt – jelentettem ki mogorván.

A lépcső felé menet azonban meggondoltam magam. Megálltam a legfelső lépcsőfokon, és hallgattam a szüleimet, mert teljesen biztos voltam abban, hogy ki fognak beszélni.

- Nem tetszik nekem ez a gyerek, Michael. Olyan, mintha most dobták volna, de nem is volt barátnője...

- Fogalmam sincs, mi történhetett. Mikor találkozott utoljára azzal a Thomas gyerekkel, nem tudod? Ő mindig úgy feldobta a kedvét.

- Szerinted nem volt köztük valami? – kérdezte anyám rövid hallgatás után.

- Az én fiam nem meleg – apa, ha tudnád, hogy csak félig van igazad...

- Ne csináld ezt. Azóta van ilyen rossz passzban, mióta Thomas utoljára nálunk volt. Lehet, hogy nem csak szimplán barátok voltak.

- Mondom az én fiam nem meleg! – apu kiabálni is akart, és suttogni is, így a kettőnek egy érdekes elegyét alkalmazta.

- Beszélnünk kell vele. És ha az is, el kell fogadnunk, mert nagyon nehéz időszakon megy keresztül... szüksége van a támogatásunkra.

Apu a konyhának arra a részére lépett, amint pont láttam. A homlokán mély gondolkodóráncok jelentek meg, ugyanakkor nagyon rosszalló arckifejezése is volt. Bármit is akartak még megbeszélni, én már nem akartam hallani, úgyhogy bementem a szobámba, alsóra vetkőztem, és bedőltem az ágyba.

Sokáig forgolódtam, a gondolataim nem hagytak aludni. Eldöntöttem, hogy ha a szüleim tényleg meg akarják ezt velem beszélni, és tényleg támogatni fognak, akkor készülni fogok a vizsgáimra. 6 napunk van.

- Megjöttem – kiabáltam rosszkedvűen, mikor másnap hazaértem suliból. Az előszobában ledobtam a táskám, kiléptem a cipőmből, és a konyha felé vettem az irányt.

Anyu és apu is ott volt, mindketten úgy tettek, mintha valami nagyon lefoglalná őket. Anyu előtt pár csomag cukor, liszt és só volt, majd elővett néhány újonnan vásárolt tárolóedényt egy szatyorból, és elkezdte feltölteni őket. Apu a laptopján „dolgozott", de a szemüvege kéken tükröződött, amiből sejtettem, hogy valamelyik közösségin lóg.

Az asztalon volt egy tányér gőzölgő leves volt, nekem kikészítve. Lehuppantam a székre, és miután mindet bekanalaztam, várakozva néztem a szüleimre, mintha nem tudnám már előre, hogy mit akarnak.

- Louis, tegnap miután lefeküdtél, apáddal azon tanakodtunk, miért viselkedsz mostanában így. Felvetődött egy eléggé nyugtalanító lehetőség, és szeretnénk tisztázni veled a dolgot.

- Oké, mi az? – kérdeztem könnyed hangon. Muszáj volt azt tettetnem, hogy nem tudok semmiről sem.

- Leginkább engem nyugtalanít, ezért én szeretném megkérdezni – nézett apu mélyen a szemembe, miközben lehajtotta a laptop fedelén. – Fiam, meleg vagy?

- Nem – néztem rá rendületlen arccal. – Vagyis csak majdnem. Biszex.

Egy fél pillanatig mindketten dermedten meredtek rám, úgyhogy újra beszélni kezdtem.

- Együtt voltunk Thomasszal... sokáig. Nem tudom pontosan, meddig. A barátnőjét velem csalta, miattam szakítottak, de a kezdeti láng múlni kezdett, és mikor azt hittem, gyűlölöm Thomast, lefeküdtem az exbarátnőjével, akit még mindig szeretett. Azt hiszem, mindkettőt szerettem, és most mindkettő itt hagyott.

- Volt Thomas előtt más barátod?

- Igen, egymás után kettő is, de őket nem ismeritek – feleltem anyu kérdésére, majd mivel láttam, hogy aput leverte a víz, folytattam. – Nem szexeltem egyikükkel sem. Csak Gemmával, meg előtte egy másik lánnyal. Thomasszal szerettem volna a szülinapi bulimon, de ő nem akarta, úgyhogy csak összeveszés lett a dologból.

Úgy éreztem, elmondtam mindent, amit tudniuk kellett. Az ujjaimat morzsolgatva néztem rájuk. Mindketten az asztallapot fixírozták, mintha meg akarták volna jegyezni, hol van rajta karcolás.

- Mehetek fel a szobámba, vagy cuccoljak, és költözzek el? – kérdeztem félve. Tudtam, hogy ez nagy sokként érte most őket, főleg úgy, hogy mindent ilyen nyersen elmondtam.

Anyu könnyes szemmel nézett rám, megölelte aput, a fülébe súgott valamit.

- Menj nyugodtan, viszont ha szeretnél még mondani valamit, mi itt leszünk. És fiam...

- Igen? – fordultam vissza már a lépcső aljából.

- Szeretném, ha minden rendben lenne köztetek Thomasszal. Kérlek, hívd fel.

- Szerintem ezen már nem lehet javítani...

A szobámba felérve aztán mégis elgondolkodtam a dolgon. Mikor utáltam meg ennyire, és miért? Miért tettem ezt vele? Miért nem tudtam neki szemtől szembe megmondani a problémámat? És ami a legjobban foglalkoztatott: vajon megbocsát-e.

Az asztalnál ülve pár könyv fölött forgattam a kezemben a mobilomat. Órák óta. Fogalmam sem volt, mitévő legyek.

Thomason és Gemmán kattogott csak az agyam.

Thomas vagy Gemma?

Gemma vagy Thomas?

Végül feloldottam a képernyőzárat, megnyitottam a névjegyzéket, és elindítottam a hívást, amire feltettem mindent.