Love is love - Történetek a szerelemről

6x9

Reggel természetesen olyan voltam, mint a mosott szar, tekintve, hogy maximum négy órát aludtam az éjszaka. Órákon próbáltam figyelni, de nem igazán ment, szünetekben pedig vagy telefonáltam, vagy írogattam Louisval, mert ugyanakkor van szünetük, mint nekünk.

Bár csak éjszaka váltunk el egymástól, már most nagyon hiányzott, és alig vártam, hogy lássam. Az a csíkos pulcsija volt rajtam, amit akkor adott, mikor eláztam, és boldogság töltött el, akárhányszor ránéztem.

- Thomas, feltűnően jó kedved van ma. Mi történt, szerelmes vagy? – huppant le mellém az egyik osztálytársnőm, akinek azt hiszem, eléggé bejövök.

- Ami azt illeti, nagyon jól sikerült tegnap egy randi, szóval igen, most határozottan szerelmes vagyok – válaszoltam fülig érő mosollyal.

- Na és ki a szerencsés? – érdeklődött tovább a lány, engem pedig hirtelen kezdett feszélyezni a téma.

- Áh, nem ismered – próbáltam kerülni, de egyszerűen nem tágított.

- Mesélj róla, milyen?

- A leggyönyörűbb teremtés, akit valaha láttam – magam elé meredve vigyorogtam folyamatosan, és úgy magyaráztam. – Olyan kedves, és aranyos és... hajh. Eddig azt hittem, ez is olyan se veled, se nélküled kapcsolat lesz, mint az előző, de nem, vele sokkal jobb, mert bár sokat veszekedünk, mindig bebizonyítjuk egymásnak, hogy szeretjük egymást. És rájöttem, hogy ez a lényeg. Nem az, hogy mással éppen mit csinál, vagy mit mond. Csak hogy bebizonyítja, hogy szeret.

- És ha nem érdekel, mit csinál mással, amíg bebizonyítja, hogy szeret, de közben megcsal, akkor mi van? – kérdezte elgondolkodva a lány, mire megvontam a vállam.

- Még nem volt rá példa. Remélem nem is lesz. Ha meg igen, ott és akkor eldöntöm, mit csinálok – mosolyogtam rá, enyhén jelezve azt, hogy most már elég lesz a kérdezősködésből.

A csaj vette a lapot, megjegyezte, mennyire örül annak, hogy boldognak lát – na, ezt azért kétlem -, aztán visszaült a helyére.

A nap többi része nyugisan telt. Nagyjából végig olyan voltam, mint egy hulla, úgyhogy hazaérve első dolgom volt bedőlni az ágyba, és aludni. Aztán persze mikor elkezdtek hazaszállingózni a családtagjaim, felkeltettek, és hiába akartam mindig visszaaludni, a harmadik ébresztés után már egyszerűen nem ment.

- Kisfiam, miért vagy ilyen fáradt? – kérdezte anyu, de a pillantásától megijedtem. Volt benne valami eszelős. Minden mindegy alapon bepróbálkoztam egy hazugsággal. Ha tudja, hogy kiszöktem, akkor igazából teljesen mindegy, mit mondok, le leszek cseszve. Nagyon.

- Nem aludtam valami jól múlt éjjel – feleltem.

- Azt láttam. Mert még éjfél után is csak a takaród volt begyűrve a pokróc alá, te meg nem voltál sehol – tette csípőre a kezét. A lebukás miatt szétáradt bennem az adrenalin. Valamint amiatt is, hogy valószínűleg rá fog jönni a titkomra, mert nincs rendes alibim. – Hol voltál? – tette fel anyu a rettegett kérdést.

- Louisval voltam – böktem ki, aztán összeszorítottam a fogaimat, mert nem akartam elmondani, ami valójában történt.

- És mégis mit csináltatok?

- Hát kihívott meginni egy sört – improvizáltam. – Aztán jöttek a haverjai és kicsit tovább maradtam, mint szerettem volna.

- Neki nem volt ma iskola?

- De, volt.

- Nem tetszik nekem, hogy vele vagy egy társaságban. Rávesz minden rosszra – kezdte anyu a sopánkodást, én meg úgy döntöttem, nem reagálom le, csak csendben felosontam a szobámba.

Mielőtt nekiálltam volna a leckéimnek, még írtam Louisnak, hogy el fogok tűnni egy rövid időre, és hogy bár fájdalmas lesz, ne találkozzunk egy ideig, különben anyu gyanút fog. Ezután kikapcsoltam a telefonom, és nyögve leültem tanulni.

Miután visszakapcsoltam, természetesen azonnal Louis üzenetét nyitottam meg, aztán teljesen lesokkolódtam.

Nem tudtam hirtelen, mire véljem Louis őszinteségi rohamát, de teljesen a padlóra tett.

„Jó, akkor tanulj már megint. Azt hittem, a tegnapi csillagnézés legalább változtatott köztünk valamit, de ezek szerint nagyon nem. Hiába próbálkozok, nem értékeled. Akkor majd nem próbálkozok tovább, hanem dugom az exed. Szenvedj, én jól megleszek nélküled is. Végeztem veled." Ezt írta nem sokkal azután, hogy kiléptem, de rá másfél órára megint volt tőle pár üzenetem. „Egyébként rájöttem, miért nem akartál velem lefeküdni. Azt hitted, jó móka kiadni magadat biszexnek? Te nem biszex vagy, hanem szimplán kíváncsi. De velem többet nem fogsz szórakozni, nem leszek a játékszered. Elégítsd ki a fantáziád valami más kannal, de ne velem."

Természetesen azonnal próbáltam neki valamit visszaírni, de letiltott, így nem tehettem. A számomat is letiltotta valószínűleg, szóval csak egy módon érhettem el.

- Mindjárt jövök – kiáltottam az ajtóban, és már útközben bújtam bele a pulcsimba. Nem vártam meg, míg megkérdezik, hova megyek vagy hogy mi bajom van, csak hosszúakat lépve siettem.

Persze végig azon gondolkodtam, amit mondott. Tényleg csak kíváncsi lettem volna, nem biszex? Pedig én úgy érzem, tényleg szeretem ezt a rohadékot. Bár patakokban folytak a könnyeim amiatt, hogy valószínűleg megcsalt, úgy éreztem, teljesen jogosan kaptam vissza azt, amit Gemmával tettem. Na de hogy pont vele? Az azért már mindennek a teteje.

Sejtettem, hogy be lesz zárva az ajtó, úgyhogy nem lepődtem meg, mikor a kilincs nem engedett. Csengettem és vártam, de senki nem jött ki, hogy beengedjen, pedig úgy éreztem, most életbevágóan fontos lenne, hogy tudjak beszélni Louisval. Persze nem volt az, hiszen elmondott mindent, amit szeretett volna, hogy tudjam.

A ház előtt sétálgattam, rugdostam különböző méretű köveket, biliárdozni próbáltam velük, de az idő csak nem akart gyorsabban telni, a gondolataim pedig egyszerűen nem akartak elkanyarodni Gemmától és Louistól. Már úgy voltam vele, hogy hazamegyek, mikor kinyílt a kapu. Azt hittem, Louis elégelte meg, hogy a kapujuk előtt unatkozom késő este, és azért jön, hogy beszéljen velem, de tévedtem.

Gemma lépte át a küszöböt hatalmas viháncolás közepette, majd nyávogva elköszönt Louistól, és megcsókolta. Megkövültem bámultam.

- Te szajha! – fakadtam ki. – Hogy képzeled, hogy rámozdulsz a pasimra? Undorító vagy!

- Az lehet, de nálad biztosan nem undorítóbb – mondta nyugodtan, egy magabiztos mosoly kíséretében, aztán ellibbent. Hirtelen azt sem tudtam, mit reagáljak, annyira lefagytam.

- Te mit akarsz itt? – kérdezte gorombán Louis.

- Valamit meg akarok beszélni veled.

- Azt hiszem, mindent leírtam. Nekem nincs más tárgyalni valóm veled. Menj haza – közölte nem túl kedvesen, aztán az orromra csukta az ajtót. Folyni kezdtek a könnyeim, mégis hangtalanul mentem haza, és útközben úgy döntöttem, teljesen el fogom fogadni a történteket, és nem fogok változtatni semmin. Ez pontosan jó lesz így.

És hogy miért hoztam meg ezt a döntést? Mert hirtelen úgy éreztem, sohasem szerettem igazán, tiszta szívemből sem Louist, sem Gemmát.