Egy lány nehéz élete

7.

Mary szemszöge:
Már lassan egy hete hogy itt vagyok. Ez az ember már kb 30-szor megerőszakolt. Annyira rosszul voltam már, azon voltam hogy kinyírom magam, de ez sajna nem jött össze, mert össze voltam kötözve.
1 héttel később.....
- Zajt hallok, ami egyre hangosabb. Kiabálások,és hirtelen valaki lelőtt valakit. Nagyon félek, lehet hogy én leszek a következő.
- Mary! Itt van? Itt a rendőrség!
- I- itt va-vagyok!
- Most már minden rendben van, nyugodjon meg.
- A- apa hol-hol van?
- Kint van, magát is kiviszem innen, csak arra kérem próbáljon meg nyugodt maradni Rendben?
- Igen.
Miután kivitt az egyik rendőr,megláttam a szüleimet.
- Anya! Apa!
Egyből futottam a nyakukba.
- Jaj lányom, végre hogy itt vagy! Annyira sajnálok mindent. Ez az egész az én hibám.
- Nem a ti- ti hibátok.
Elsötétült minden körülöttem.
Apa szemszöge:
- Mary! Kérlek maradj velünk! Hallod!
- Kérem vigyázzanak!
A mentősök küzdöttek az életéért.
- Most már stabil az állapota.
Bevitték,mi mentünk utána kocsival. Mikor odaértünk mentünk utána.
- Innentől nem jöhetnek, ott tessék várakozni.
- Rendben.
Nagyon aggódtam érte, hülye voltam, csak jót akartam neki hogy ha felnő akkor megtudja állni a helyét az életben. Csak ez egy kicsit balúl sűlt el.
1 óra múlva kijött egy orvos.
- Jó napot önök a szülei?
- Igen! Hogy van? Túl fogja élni?
- Nyugodjanak meg, most már stabil az állapota. Bemehetnek hozzá, de még nem ébredt fel.
- Köszönjük!
Bementünk hozzá. Borzalmas volt így látni, kicsi, gyenge teste volt. Szégyelltem magam.
- Lányom, tudom hogy most nem hallasz de ettől függetlenül elmondom neked amit érzek. Sajnálom hogy így végződött ez az egész, nem ezt akartam, hanem hogy ha felnősz, megtudj állni a lábadon, mert sajna ebben a mai világban nagyon nehéz. És mi csak jót akarunk neked, hidd el!
- A-apa! É-én sajnálom.
- Nem te tehetsz róla! Most megyek az orvosért.
Miután megvizsgálta az orvos, kiment.
- El akarok költözni.
- Még is hova?
- Bárhová, csak el innen.
- De mi nem szeretnénk elköltözni.
- És ki mondta hogy veletek akarok menni?
- Hogy mi van? Te, egyedül biztos hogy nem fogsz elmenni! Azt most megmondom neked!! Ne is álmodozz erről!!

Mary szemszöge:

Nem értem most ezen miért kell felháborodni! Meg ezeken után még csodákszanak? Á,ez hihetetlen. De nem érdekel hogy mit mondanak, nem bocsátok meg neki. Most hogy kórházba voltam, egyből féltettek, de hát ez már késő, nem most kell eljátszani az aggódó szülőt, hanem már rég kellett volna. Felmentem a szobámba és összepakoltam a cuccaimat.
Holnap megkeresem a gyámügyet és megkérem őket hogy helyezzenek el nevelőszülőknél. Hogyha pedig bizonyíték kell hogy nem jól nevelnek, akkor sem ijedek meg, mert van rá. Mivel este van már így lefeküdtem aludni.