Egy lány nehéz élete

12.

Reggel nyűgösen kelltem, ugyanis ma megyek a szüleimhez beszélgetni. Amihez megmondjam nagyon nincs kedvem. De hát még is a szüleim. Kikelltem az ágyból majd felöltöztem, és felkötöttem a hajamat egy laza kontyba,és lememtem a konyhába. Már mindenki ott volt, és amikor megláttak egyből iderohantak hozzám és ölelésbe vontak.
- Ahogy látom nem sokat aludtál. Történt valami?
- Csak nem tudtam aludni, egész végig a szüleimen járt a fejem.
- Figyelj, ha nem akarsz velük találkozni, akkor mond meg kerek perec, de ne csinálj magadból hülyét. Azzal csak ártanál magadnak, és azt én nem akarom.
- De. Na menjünk mert elkésünk.
- Na-na!! Te még nem is ettél! Addig nem megyünk sehova!
- Jaj ne csináljátok már ezt! Nem óvodás vagyok, akit megkell etetni reggelente!
- Jól van na! Mi csak szeretnénk hogy jól érezd magad, és nem akarjuk hogy bajod essen. Érted?
- Jó, értem. De most már menjünk! Majd eszek suliba. Ígérem.
- Rendben.
Elköszöntem anyuéktól majd elindultunk. Mikor oda értünk elköszöntünk a másiktól, majd bememtünk a saját termünkbe.
- Sziasztok!
- Szia Mary! Hogy vagy?
- Köszönöm jól, és te?
- Kőszönöm,én sem panaszkodom. Tegnap egész nap aludtam.
- Hűha! Akkor te is olyan lusta vagy mint én.
- Akkor már ketten vagyunk.
- Mi lesz az első óránk?
- Biológia, és elvileg békát fogunk boncolni.
- Igen? Az jó, én imádok boncolni.
- Te? Ritka egy lány vagy, az biztos.
- Most miért? Mert szeretek boncolni?
- Tudod a legtöbb lány ha csak a szót hallja meg, hogy boncolás, már sipárognak.
- Ja! Rólam azt kell tudni hogy én bármibe bent vagyok.
- Szóval szeretsz mindent kiprobálni, ugye?
- Pontossan.
- Akkor jó. Ha lesz bármi akkor már tudom kihez jöhetek elsőnek.
- Örülök.
Bejött a tanár, hozta a cuccosokat is.
- Jó reggelt mindenkinek! Ma békát fogunk boncolni. Szeretném ha párokba rendeződnétek.
- Mary leszel velem?
- Persze.
- Akkor jó. Legalább közben tudunk beszélgetni.
- Így van. És így nem lesz annyira unalmas az óra.
- Ez nem szokott unalmas lenni.
- Jó, de én már ezerszer boncoltam. És nem csak békát, hanem már elég sok állatot.
- Az jó, legalább akkor te már tudod, hogy hogyan kell.
- Igen.
- Mindenki fogjon egy békát, és kezdjétek el boncolni, ha meg van akkor irjátok le.
- Na és mesélj.
- Mit?
- Pl, hogy miért kerültél nevelőszülőkhöz?
- Hát az egy hosszú történet.
- Én ráérek! Időm mint a tenger.
- A szüleim egyre rosszabbul bántak velem. Vertek, szoba fogságba raktak. Aztán volt egy nap hogy elmentem a parkba, hogy kiszellőztessem a fejemet. Aztán odajött egy csávó hozzám, elkezdte a hülyeséget darálni, én meg elküldtem a p.....ba. Mikor meguntam a parkban ülést, elindultam haza. Furcsa volt minden, zajokat hallottam, de gondoltam csak parázok. Csak hogy valaki lecsapott és utána már képszakadás. Mikor felébredtem, egy sötét helyen ébredtem. Nagyon féltem, és fájt mindenem. Aztán belépett egy csávó, akkor ugrott be hogy vele találkoztam a parkba. Aztán vert, ütött, majd - itt nagy levegőt vettem - és végül megerőszakolt. És nem egyszer hanem nagyon sokszor. 2 hónapig voltam fogva tartva.
- Én- én.
- Nem kell mondanod semmit.
- Hogyan bírtad ezt ki?
- Hát, borzalmas volt. A végén már úgy voltam hogy inkább öljön meg, de nem akartam tovább szenvedni. Végül jött a megmentő sereg, és az a szemétláda meghalt.
- Akkor most már nincs mitől félned.
- Hát tőle már nem kell, de vannak még rossz emberek a földön. Nem is kevés.
- Mondjuk az is igaz. Figyelj ha bármi van, rám szàmíthatsz.
- Köszönöm :)
- Szivessen.
- Mindenki végzett?
- Igen! - válaszoltuk egyszerre.
- Akkor körbemegyek és megnézem mindenkiét, és jegyet kaptok rá.
Vége lett az órának majd jött a következő és utána is. Ez a nap valamivel jobb volt, mint a tegnapi. És kaptam egy 5-öst. Aminek nagyon örülök. Vége lett az utolsó órámnak, és megvártam a bátyámékat, majd elindultunk haza.
- Sziasztok!
- Szia! - köszönték egyszerre. Mi ez a jó kedv?
- Kaptam egy 5-öst!
- Jaj de jó! Ügyi vagy. Így tovább! Gyere ezért kapsz egy nagy ölelést. Miután jól megölelgettük egymást én mondtam nekik hogy majd otthon talizunk. Mondták hogy ha bármi baj lenne, akkor hívjam őket, és ők azonnal jönnek.
Elindultam, rettenetesen féltem, hogy mi lesz ha megint megvernek. És mondjuk nem érnek ide időbe a testvéreim. De nem gondolhatok ilyenekre, mert minden rendben lesz. Mikor odaértem az ajtóhoz, remegő kézzel kopogtam be. Majd anyám nyitott ajtót. Pár percig egymást néztük majd amikor nem bírtam megszólaltam.
- Sz-szia.
- Szia. Örülök hogy eljöttél! Gyere beljebb.
- Köszi. Csak térjünk a lényegre, és had menjek.
- Figyelj, tudjuk nagyon jól hogy mit tettünk, de szeretnénk ha megbocsáttanál nekünk. Ígérjük hogy megváltozunk, csak gyere vissza hozzánk.
- Anya. Kízárt dolog hogy én vissza jöjjek. Próbáljátok meg elfogadni,hogy már nem tartozok hozzátok.
- Mary! Ne csináld ezt kérlek!
- Anya! Én ne csináljam ezt? ÉN? Tönkre tettétek az életemet!! Miattatok lettem depressziós, miattatok erőszakoltak meg! És még ezek után azt várjátok tőlem hogy bocsássak meg??!!! Hát a nagy szart! Akartok még valamit?! Mert ha nem akkor mennék, mert már éhes vagyok.
- Egyél nálunk. Nem rég végeztem vele.
- Isten ments!! Inkább halok éhen, mint hogy nálatok egyek!!! És most megyek! Sziasztok!
Megfogtam az ajtó kilincset, lenyomtam VOLNA, ha anyám nem fogja meg a csuklómat, és ránt vissza.
- Aú! Ez fájt!
- Tudod lányom nagyot csalódtam benned!
- Igen? Én is bennetek! Sose volt jó amit csinálok! Mindig az volt amit ti akartatok! És mi volt velem!!!?? Nagy ívben leszartatok! És még ti csalódtatok bennem??!! Szőrnyűek vagytok!! Kár volt ide jönnöm!!! Most már mehetek!!?
- Nem! Tudod ez nem így működik, ahogy te gondolod!!!
- Miért hogy működik?! Ha?! Ti már nrm diligálhattok nekem!
- Majd én azt eldöntöm! Nem mész te sehova!
Gyors a hátam mögött megcsörgettem a bátyjáimat, majd elraktam a telom. Most már csak várni kell hogy ideérjenek, ami kb 2-3 perc.
És ahogy mondtam 3 percen belül meg is érkeztek.
- Mary!! Itt vagyunk! Gyere le!
- Megyek! Annyira örülök hogy itt vagytok!
- Mondtam hogy ha hívsz mi itt leszünk. Na gyere ide.
Jó szorosan megöleltek, annyira örültem hogy végre itt vannak, és újra felszabadultam.
- Na gyere, menjünk el innen minnél elöbb.
- Nem akarok többet ide jönni.
- Figyelj, nem is kell! Meg nem is foglak elengedni. Mint mondtam mi mindig melletted leszünk, és nem engedünk el.
- Köszönöm, köszönök mindent. Soha nem éreztem magamat ennyire boldognak mint most itt veletek. Köszönöm hogy vagytok nekem, és befogadtatok.
- Drága. Nem kell hálálkodni, nekünk az a legnagyobb örömünk hogy mosolyogni látunk, nekünk ennél több nem is kell.
Mikor hazaértünk egyből anyáék nyakába borultam.
- Szia kincsem! Annyira aggodtunk érted. Pláne amikor hivtál minket.
- De most már nincs semmi baj. Soha többet nem teszem be a lábamat oda. Az tuti.
- Nem is kell. És tudod mit? Megváltoztatjuk a telószámodat, hogy ne tudjanak többet zaklatni, okés?
- Igen, az jó lesz.
- Most viszont gyere enni, főztem finom paradicsom levest.
- Ó, nyami!!
Leültem majd anya elémrakta a tányért én meg elkezdtem enni.
- Te aztán éhes voltál!
- Igen, egy kicsit.
- Mary! Mond hogy ettél a suliba! - Hát..
- Szóval nem.
- Neharagudjatok :( De annyira izgultam hogy nem bírtam enni. De most már normálisan fogok enni.
- Semmi baj, csak nem akarjuk hogy összeesél, és kórházba kerüljél. Érted?
- Értem. Viszont van egy jó hírem!
- Na mesélj.
- Kaptam egy 5-öst bioszból.
- Na, ügyi vagy. Így tovább. Ha valami nem megy akkor szólj nekünk és mi szívesen segítünk.
- Rendben. És köszönöm. Most ha nem baj, felmegyek házit írni, meg tanulni.
- Rendben, majd szólok ha vacsora idő lesz.
- Okés.
Felmentem majd elővettem a cuccaimat, és elkezdtem házit írni, amikor ez megvolt elkezdtem tanulni. Úgy eltelt az idő hogy észre sem vettem.
- Mary drágám te is gyere! Kész a vacsora!
- Már is megyek!
Elpakoltam, majd lerobogtam a konyhába.
- Hm, finom illatok vannak!
- Annak örülök. Jóétvágyat mindenkinek!
- Viszont Kívánjuk!
Megettük majd mindenki elment fürdeni, majd lefeküdtünk aludni, de elöször is elköszöntünk egymástól, majd utána bújtunk ágyba.