Egy lány nehéz élete

22.

- Nem megyek újra dutyiba!
- Pedig kénytelen leszel, vagy mehetsz a testvéred után.
- Majd ha ezt a csitrit kinyírom! Addig sehová sem megyek!
- Csak hogy azt mi nem engedjük! Engedje el a lányt! Háromig számolok, ha nem engedi el akkor lelövöm, világos?
- Rohadtul nem! Nem játszunk ilyet!
Én csak álltam és vártam hogy történjen valami. Már nagyon remegtek a lábaim, úgy éreztem hogy menten összerogyok. Tudtam hogy nem fogom megúszni. Mire kimondtam magamba, belém szúrta a kést. Én meg összeestem, csak annyit hallottam hogy valaki lelőtte. Utána már elsötétült minden.

Adam szemszöge......

Borzalmas látvány volt, amikor hason szúrta Mery-t.Abban reménykedem hogy túléli, nem akarom elveszíteni az én kis hercegnőmet. Miután megérkezett a mentő, egyből újra élesztették, és mentek is. Én is beültem mellé, és végig fogtam a kezét. Mikor megérkeztünk egyből vitték is. Tudtam hogy én csak a váróig mehetek, úgy hogy nem is siettem annyira. Bementem és kerestem egy ital automatát, hogy legalább egy kávét tudjak inni. Találtam is, megittam kettő pohárral, majd mikor végeztem fel-alá kezdtem mászkálni. Egy és fél órán keresztül ment ez így, míg jött egy orvos.
- Jó napot, maga a hozzátartozója?
- Igen. Jól van?
- Hát, az állapota még kritikus. Sajnos még pontos információt nem tudok mondani.
- Bemehetek hozzá?
- Igen, de ne legyen bent sokàig.
- Rendben és köszönöm.
Fogtam magam és bementem. Borzalmas volt így látni, de sajna nem tehettem semmit. Leültem a székre, és óvatosan megfogtam a kezét.
- Én kis hercegnőm, annyira sajnálom. Tudtam hogy valami baj van, és mégsem maradtam meletted. Remélem hogy felépülsz minnél hamarább, és újra boldogak lehetünk. Kérlek maradj velem, és ne hadj itt egyedül, mert azt én nem élném túl. Nagyon szeretlek, és örökké veled szeretnék lenni. Már elterveztem hogy lesz egy nagy házunk, és jó sok gyerekünk, és boldogan fogunk élni.- a végét már bőgve mondtam. Igen férfi vagyok és bőgök, hát ez van, egy ilyen lányért csak azt lehet. Közben megérkeztek a szüleink is.
- Szia Adam.
- Sziasztok.
- Hogy van Mary?
- Még kritikus az állapota. Nem tudnak még pontos információt adni.
- Csak nem sírtál?
- De igen. Nagyon látszik? - Nem, de azért feltünt.
- Hát igen, ezt is megéltem hogy sírok. De hát ez van, ez ellen nem tudok mit tenni.
- Nem is kell, és ez nem szégyen, hidd el nekem.

1 héttel később...

Még mindig nem kelt fel. Félek hogy elveszítem, de nem akarok erre gondolni, mert ez nem történhet meg. Annyi mindenen járt az eszem, hogy bealudtam. Arra ébredtem fel hogy fogta a kezem.
- Szia hercegnőm. Hogy vagy?
- Szia, már jobban. Miért történik ez velem mindig? Mire rendbe jönne az életem, addigra tuti hogy valaki tönkre teszi. Szeretnék már boldogan, és nyugodtan élni.
- Elhiszem kicsim, de most már nem is lesz baj. Azt a rohadékot egy életre lecsukták. Most már nem bánthat senki.
- Szeretlek! Nem tudom mi lenne velem nélküled.
- Én is szeretlek. De most pihenj, azt szeretném ha meggyógyulnál.
- Én is, hidd el.

2 héttel később.....

Végre haza jöhettem, és szerencsére nem lett nagy bajom. Vissza mentem dolgozni, és újra boldognak érzem magam. Azt terveztük Adammal hogy gyermeket szeretnénk. Igaz hogy én csak 18 vagyok, ő meg 20, de akkor is. Itt vannak a szüleink akik szívesen segítenek mindenben, és támogatnak. Nagyon sok mindenen keresztül mentem, de megérte, mert így még erősebbnek érzem magam. Reggel 10-kor keltem, de semmi kedvem nem volt lemenni, így inkább vissza feküdtem. De nem sokáig tudtam mert valaki kopogott az ajtómon.
- Gyere!
- Szia, csináltam neked reggelit.
- Köszönöm anya. Egy kérdésem lehet?
- Persze!
- Adam?
- Elment. Valaki hívta, azt el is viharzott. Elég dühösnek tünt.
- Dühösnek? Vajon ki hívhatta?
- Nem tudom kincsem, majd kiderül.
- Mikor ment el?
- 6-kor. Miért?
- Az már elég régen volt. Felhívom.
- Rendben. Addig én megyek főzni. Szólj ha van valami infó róla.
- Rendben szólni fogok.
Kikerestem a telószámát, és hívtam is. Már remegett a telefon a kezembe. Ha valami baja lesz, én nem tudom mit fogok tenni. Nélküle egy senki vagyok. Csörgettem egyszer, nem vette fel. Aztán még egyszer, meg utána is, de semmi. Hívtam vagy tízszer, de semmi. Most mit csináljak? Hova menjek megkeresni? Mi van ha elrabolták? Vagy ha autóbalesetet szenvedett? Gyors felöltöztem majd elindultam megkeresni.
- Anya, elmegyek megkeresni.
- Rendben, de nagyon vigyázz magadra. Itt van pénz is. A többi tesód is már elindult keresni. Telefon legyen nálad.
- Okés, de most már megyek. Szia!
- Szia!
Gyors léptekbe indultam el. De most merre menjek? Lássuk csak, kivel szokott sokat lógni? Áhhá! Megvan. A neve John. Azt is tudom hogy hol lakik, úgy hogy elöször is oda megyek, hátha nála van, vagy tud róla valamit. Kopogtam kettőt, majd valaki ajtót nyitott.
- Jó napot, John itthon van?
- Szia, igen itthon van. Valami baj van?
- Igen. Nem jött regel ide egy fiú? Adamnak hívják.
- Passz, nem tudom. Ên is csak nem rég keltem fel, de menj fel nyugodtan.
- Köszönöm.
Gyors felfutottam, majd bekopogtam.
- Gyere be!- mondta John.
- Szia, lehet hogy nem ismersz, én Mary vagyok, Adam barátnője.
- Értem. És mit szeretnél?
- Nem tudod hogy hol lehet? Reggel 6-kor elment, azóta senki nem éri el telefonon.
- Lehet hogy csak lemerült.
- Azt nem hiszem. Úgy sose szokott elindulni, ja meg elvileg valakivel beszélt telefonon, és elég dühösnek tünt. Utána meg csak kirohant az ajtón és azóta se kép se hang.
- Hát sajna itt nem járt. Próbáljuk meg felhívni.
- Okés, de akkor te csörgesd meg, hátha neked felveszi.
- Okés.
Addig leültem az ágy szélére és vártam hogy mi lesz. El se tudom mondani hogy most mit érzek. De lehet hogy csak túl reagálom? És csak elment kiszellőztetni a fejét? Vagy van más csaj a dologban? Nem, az nem lehet, azt nem tudnám feldolgozni.
- Hahó, föld hívja Mary-t! - Jaj, bocsi itt vagyok.
- Azt látom. Nincs hír róla, nekem se veszi fel.
- Akkor hol a francba lehet? Hova szokott mászkálni?
- Én tudjam? Te vagy a barátnője.
- Az egy dolog! Te meg a haverja. Gondolom ti már régebb óta ismeritek egymást.
- Igen, ovis korunk óta.
-  Akkor csak tudod hogy hova szokott sokat járni?
- Jó, gyere velem!
- Hova megyünk?
- Ne kérdezősködj, csak gyere!
- Okés.
Beszáltunk az autóba majd elindultunk. Kb tíz perc múlva megérkeztünk egy elhagyatott házhoz.
- Miért ide jöttünk?
- Mert amikor Adamnak rossz kedve volt, vagy dühös volt, vagy csak szimplán egy kis nyugalomra vágyott, akkor mindig idejött.
- Ahhha. Csak reménykedem hogy itt lesz.
-Nyugi, biztosan itt lesz. Elindult előre, én meg ott álltam mint egy fadarab.
- Jössz? Vagy ott fogsz állni, és várni fogod a csodát?
- Jövök.
Komolyan mondom, néha olyan bunkón beszél velem, vagy csak én látom így? Na mindegy, most az a fontos hogy megtaláljuk az én hercegemet. Bementünk az elhagyatott épületbe, komolyan mondom úgy nézett ki a hely, mint egy rossz horror film. Koszos volt, és ilyesztő.
- Adam!! Itt vagy? Hahó!
Nem jött válasz. Így gondoltam hogy megpróbálom én.
- Hercegem! Itt vagy? Nagyon aggódunk érted! Ha itt vagy kérlek gyere elő! De megint nem jött válasz. - Na jó. A következő lesz: te elmész balra, én megyek jobbra. Ha megtaláltad, vagy ha én megtalálom akkor kiabálunk. Okés?
- Okés. Akkor megyek is.
- Rendben, vigyázz magadra!
- Úgy lesz! Te is.
Elindultam balra,bevallom egy kicsit féltem, de próbáltam nem kimutatni. Már mindenhol voltam, kivéve egy helyen nem. Egy szertár szerüségbe. Lassan kinyitottam az ajtót, és ott ült a földön, és vér volt körülötte.
- Uram isten! - kaptam a számhoz. Veled meg mi történt?
Közbe kiabáltam John-nak hogy meg van.
- John!!! Megvan!!
- Itt vagyok - mondta John. Te jó ég!