Amióta hazaértem, még több Akaktsukis filmet nézek, tele van velük a gelériám, de legfőképp Deidarával... Beálltam facebookon adminkodni, ahol is belebújhatok egy kedvenc szereplőm bőrébe. Na, de ennyit a társadalmi életről, még a végén lenyomoztok.
Természetesen majdnem minden visszatért a rendes kerékvágásba. Otthon, mikor felkeltem az éjszaka kellős közepén, ott, ahol voltam, rá kellett jöjjek, hogy bizony nem álom volt. Úgyhogy azóta is mindenem az Akatsuki. És ezt a barátaim is tudják. Illusztrálom:
-Diiiiivóóóóraaaa! – rohant oda hozzám Rami. Mögötte Zso lépkedett. Igen, eltelt a nyár, vagyis vissza kellett mennem a városi albérletembe, merrrt már annyira hiányzott! Igen, szarkazmus a javából...Na de, vissza Zsoékhoz.
- Na, na, na? Találd ki, mivel készültünk a névnapodra! – tapsikolt izgalmában Rami. Göndör, szőke haja van, és olyan gyermeteg arca, amivel nem lehet nem szeretni. Fekete-fehér csíkos harisnya volt rajta, egy rövid zöld szoknya és egy halványrózsaszín, galléros ing. Zso egy kicsit másabb karakter. Vörös, hosszú haja van és fekete szeme, amihez irdatlanul jól állt neki a fekete farmer és a hozzá tökéletesen passzoló szintúgy fekete farmerdzseki, amit nem gombolt be, így láthatóvá vált a fekete-fehér csíkos póló. Nem, félreértés ne essék, nem emós. Csak tudja, mi áll jól neki.
- Nem tudom. Na? – kukucskáltam át Rami válla felett, szemet vetve vörös barátnőm kezében lévő dobozra. Elmosolyodott, majd átnyújtotta nekem a csinosan becsomagolt ajándékot. Még jó, hogy suli után vagyunk. Nem kell rohanni. Szépen, komótosan bontottam ki a csomagolást, majd felemeltem a hosszú, fekete pulcsit, aminek a közepén egy piros felhő volt, vagyis az Akatsuki jelképe.
- Oké – kezdtem, igyekezvén, elfojtva az örömsikolyom – Melyikőtök nyakába ugorja először?
- Éééééén!!! – kiáltotta Rami, majd azonnal rám ugrott. Szerencsére olyan kis könnyű, hogy simán elbírtam. Bár ez nem változtatott a rényen, hogy a karja erősen szorítja az ádámcsutkám...
- Hö...Rami...megfojtasz... - nyöszörögtem, mire eddig visítozó barátnőm elengedett. Mikor újra képes voltam normálisan levegőt venni, Zso nyakába borultam:
- Arigato.
- Ugyan, kérlek. A pulcsi Rami ötlete volt, én csak kiviteleztem. – vont vállat – Na de kapd fel gyorsan, látni akarom, hogy megérte-e annyit gürizni érte! – azonnal magamra vettem a pulcsit. Jó meleg volt. És a tény, hogy Akatsukis, csak még inkább arra késztetett, hogy belebújjak a pulóverbe.
- Te most komolyan magadat öleled? – nézett rám meglepve Zso.
- Erről eszembe jutnak a többiek. Deidara, Sasori, Hidan...
- Fel ne sorold mindet! – szakított félbe. Na igen, nekik meséltem el a kis kalandom.
- Gonosz vagy. – közöltük Ramival egyszerre. Érett tizenegyedikesek...
- Csak őszinte. – ezt mindig eljátszuk. Egy kicsit elszontyolodtam – Nehogy elkezdj itt nekem depizni, hogy neked hogy hiányzik Deidara! – akadt ki végleg. Aztán felemeltem a tekintetem, egyenesen a fekete szemébe, mire megnyhült – Naa, gyere ide... - ölelt magához, mire gyorsan magamhoz szorítottam, nehogy elszökjön. Nem kefejezetten ölelkezős típus. Aztán Rami szakított minket félbe:
- Csokit? – erre mindketten furán néztünk rá – A szomorú, szerelmes lányok mindig csokit esznek. – mondta ártatlan szemekkel.
- Kedvesem, te tévedésben élsz – kezdte Zso – Csak ő a szomorú, szerelmes lány. – mutatott rám.
- Kikérem magamnak, nem vagyok szomorú! Csak néha eszembe jut, hogy mennyire hiányzik... - motyogtam.
- Aha. Én meg hülye vagyok és elhiszem. – erre meglátta, hogyan nézek rá – Menjünk próbára, jó? – ugyanis mi hárman egy zenekart alkotunk. Rami a dobos, Zso és én pedig a két gitáros vagyunk, de mindhármunknak jó hangja van. De hivatalosan én vagyok az énekes.
- Oké! – ragadott karon minket Rami, és elindultunk Zsoék garázsa felé.
- I know you're kind of girl, you only care about one thing, who you've seen, or where you've been, who's got money? – énekeltem, miközben Zso és én a gitárunkat pengettük, Rami pedig nagyban püfölte a dobokat. Általában Zso a vokál, de ha arról van szó, egy egész dalt rábízhatok, olyan hangja van a csajnak! Imádtam a Naruto világában lenni, imádok Akatsuki tag lenni, de egy valami azért nagyon hiányzott: a zene és a tombolás. Jó, ez speciel kettő, de olyan jól hangzott. Teli torokból énekeltem a mikrofonba, erőből pengettem a gitárt, de a lányok se voltak különbek. Valahányszor zenélünk, Rami felnő egy igazi, érett tizenkioenc évesnek, Zso levetkőzi a komolyságát, és egy olyan boldog, menő (jó, alapból az, de részletkérdés) csajszi lesz belőle, hogy simán eléneklünk egymásnak egy dalt, akkora az összhang köztünk, hogy pontosan tudjuk, mikor kell átadni a dalt a másiknak. Rami bár minden oka megvan, hogy megsértődjön, ő szerinte tökéletesen jól elvan a dobok között. És tényleg. Annyi energiája van, hogy tényleg a dobokon vezeti le.
- Off to the next one! - énekelte Zso, mire folytattam:
- She's so good that you won't, see it coming, she'll take you for a ride and you'll be left with nothing, you'll be broken she'll be gone... - majd közösen folytattuk – Off to the next one! – majd egy utolsó pengetéssel befejeztük a dalt.
- Huh! Ez valami szuper volt! – sóhajtottam.
- Az! Gyerekek, úgy felpörögtetek a végére, hogy alig tudtam követni a ritmust! – vigyorgott Rami.
- De ahogy hallottam, sikerült. – mosolygott elégedetten Zso, de ő is lihegett. Egyszerre énekelni teli torokból és a húrokra is koncentrálni, igen kemény munka hosszú távon...
- Bejöhetek? – nyitott be a garázsba Zso anyukája. Egy laza, kedves, ugyanolyan hülye nőszemély, mint mi. Szóval a tipikus jófej anya.
- Hali! – köszöntem. Ja. Nem tettem zsebre, amit először kaptam, mikor lécsókolomoztam...
- Igyatok valamit, kiszárad a torkotok!
- Mondasz valamit... - morogta Zso – Mi a kínálat?
- Hmm... Van limonádé, de...
- Megyünk! – kiáltottuk kórusban. Erre csak elnevette magát, majd intett, hogy kövessük a konyhába. Egy rendes háztartást képzelj el. Olyan középkategória. Nem az a nagyon csilivili, de nem is lepukkant, kifejezetten jó és barátságos. Szeretek ide járni, de szerintem Rami is ezen a véleményen van. A konyha barackvirág színű, a bútorok fehérek, az asztalon pedig fehér orchidea van télen-nyáron. Szép, nem? Talán azért is mondom ezt, mert a kedvenc virágom az orchidea, annál inkább a kék rózsa, és az én szobámban is hemzsegnek...
- Áhh, hát ez finom volt, amíg tartott... - ittam ki a pohár tartalmát. Tényleg jól esett a torkomnak a hűs limonádé, de a lányok is sűrűn bólogattak – Úgyhogy én megyek... - de Zso megragadta a karom, majd baráncigált a szobájába – Zso!
- Csss! Csajos délután... - vigyorodott el, majd elhúzta a függönyt.
- Csak nem beszélgethetnéked van? – kérdezte vidáman Rami.
- De! – biccentett Zso.
- Akkor, hallgatlak! – ültem le törökülésbe, hogy teljes mértékben a barátnőmre koncentrálhassak.
- Nos, akkor... - vigyorgott Zso – Akatsuki/Naruto délután! Ötlet? Divóra, te csendben maradsz... - oltott le egy pillanat alatt.
- Gyonyosz vagy! – fontam össze magam előtt a karom.
- Csak előre látó. – húzta ki magát – Úgyis Deidarát mondtad volna, nem?
- A változatosság ledvéért most Sasorira gondoltam, de mindegy... - közöltem sértődötten.
- Most nézd meg, mit csináljak vele ilyenkor? – pillantott Ramira, aki nagyban engem fürkészett.
- A-ka-tsu-ki el-vo-ná-si-tü-ne-tek. – mondta, le sem véve a szemét rólam. Egymásra néztünk Zsoval.
- Aha. És ezt miért kellett szótagolni? – néztem rá furcsán.
- Mert miért ne? – válaszolt nagy vidáman.
- Logikus... - morogtam unottan.
Na, hali, hali! Itt is lenne az első rész! Tartozom egy hatalmas köszönettel Moezoe - nak, amiért ilyen aktívan részt vesz ennek a kis irománynak az elindulásában!
YOU ARE READING
Akatsukirándulás ❄II. Deivóra kötet❄✔️
FanfictionAz Animentsmeg! folytatása. A változatosság kedvéért most Divóra látja vendégül az Akatsukit. Sok vicces, illetve kínos helyzetbe kerülnek, ahogyan az "S" osztályú bűzözők keresik a helyüket olyan világban, mint a huszonegyedik század...