Akatsukirándulás ❄II. Deivóra kötet❄✔️

Vulkánkitörés

- Nem! - kaptam ki a kezeim - Nem, nem hagyom annyiban, kellően eleget tett ahhoz, hogy kivegyem a részem a buliból! - indultam meg vissza a szobámba, ahol Pedro már felkászálódott álló helyzetbe.

- Divóra? Segíts! Kérlek! - motyogta. Soha nem adja fel... Ebben igaza volt. Automatikusan elindultam felé, hogy felsegítsem, aztán az agyam kapcsolt. Mentem tovább felé, és mikor odaértem, kikaptam a másik kezéből a bicskáját. Tudtam a történetét. Soha nem volt az övé, elcsórta az apjától, és sose adta vissza, pedig az apja már nem egyszer kereste rajta. Ott rúgok beléd, ahol fáj: ha az apád rájön, olyat kapsz, hogy azt nem teszed zsebre. És ezt ő is tudta, épp ezért kifutott a maradék vér is az arcából.

- Segítek. - biccentettem mosolyogva.

- Ne merészeld...! - sziszegte, mire a bicskát az ágyamra dobtam, megfogtam a fiú gallérját és a falhoz szorítottam:

- Nem vagy olyan helyzetben, hogy dönts! Ezen felül te bármit tehetsz velem, következmény nélkül?! Hát nem! - kiabáltam az arcába, kicsit sem gyengítve a szorításon. Végig a szemembe nézett, és látszott, hogy nem így akarta lezárni a dolgot.

- Te kis...! - kezdte, de nem tudta befejezni, mert egyszerűen kirúgtam az ablakon. Nem, nem volt nyitva, így kitört az egész. Azt hiszem, nem az albérletet kell majd előbb fizetnem... - Divóra! Nem úgy értettem! - hadonászott a kezeivel.

- Az élet olyan, mint az ásás. - léptem elé - Haladnál, de mindig utadba áll egy-két gyökér! - ragadtam meg az ingét és felemeltem - Ilyekor pedig rá kell csapni a gyökérre és menni tovább!! - kiabáltam, és olyat  rúgtam a mellkasába, hogy elrepült egészen a kerítésig. Neki csapódott, majd szépen lecsúszott a tövébe. Nagyon vissza kellett fogjam magam, hogy ne használjak semmilyen jutsut. Így is csoda lesz, ha apa nem bukik le... Elkezdett furdalni a lelkiismeret. Nem akartam bánani Pedrot, mégis a másik felem azt súgta, ez már igazán ki jár neki. Szerettem volna belerúgni igazán, mégis azt súgta a józan eszem, hogy ne tegyem. Egy pofon még belefér. Elindultam a fiú felé, aki még mindig nem kászálódott fel a földről, azonban mikor lendült a kezem, egy másik megállította azt.

- A-Apa?! - kerekedtek el a szemeim. Nem csak az lepett meg, hogy játszi könnyedséggel megállította az öklöm, hanem az is, hogy ő.

- Ennyi bőven elég. Nem kell lealacsonyodnod hozzá. - mondta higgadtan. Miért, apa, te mit csináltál? Felemelted magadhoz, igazad van. A kezem elernyedt, ő pedig azonnal elengedte az, átkarolt, és odakísért a többiekhez. Volt, aki csak néha hátra pislogott Pedrora, volt, aki ölelgetett, hogy nincs-e bajom, de olyan is akadt, akitől szidást kaptam. Deidara is megérkezett, szorosan magához ölelt, bár ahogy láttam, elgondolkodott azon, hogy odamenjen-e Pedrohoz vagy sem. Végül hamar lecsengett a többiek körében a dolog, úgyhogy délután elmentünk sétálni Deidarával.
                         ❄❄❄
- Boldog vagyok, Divóra, hm. - törte meg a csendet Deidara. Nem az a kínos csend volt ez, hanem az a neked fajta, amikor minden a helyén van.

- És miért vagy boldog? - fordítottam felé a fejem mosolyogva. Talán hülyén hangzik, hogy feltettem a kérdést, mikor egyértelmű. De azt mondani "boldog vagyok", könnyű. De bizonyítani nem annyira.

- Boldog vagyok, hogy nem tesz tönkre minket semmi. Barátaink vanak, akik segítenek nekünk, és vannak... Mások, hm. - motyogta, mire felkuncogtam. Megsimogatta a kézfejem - És mindig mellettem vagy. Talán ez az, ami igazán boldoggá tesz, hm. - mondta halkan, mélyen a szemembe.

- Ez már felér egy leánykéréssel is! Apával megbeszélted? - hajoltam oda hozzá, majd körbefontam a nyakát és hosszan megcsókoltam. Jól esett, amit mondott, az őszintesége meg csak dobott a mondandója értékén.

- Melyikkel? - vigyorgott. Felnevettem, és elfordultam - Nem szöksz olyan könnyen, hm! - kihasználva, hogy fogja a kezem, visszarántott, és most ő húzott egy szenvedélyes csókba.

- Mindkettővel! - kacsintottam rá a csók végeztével. Csak úgy császkáltunk a faluban kézen fogva, és ez olyan jó volt, hogy azt nehéz szavakba önteni. Deidara megállt, majd letépett egy szál kék rózsát az egyik ház előtt. Hajamba tűzte a gyönyörű virágot. Tudja, hogy ez a kedvencem!

- Ez a kert nem a miénk, tudod? - mosolyogtam rá, mire adott egy puszit a homlokomra.

- Nem egyel kevesebb rózsájuk lett, egyel több, hm. - mondta. Belegondolva soha nem sejtettem, hogy egy voltaképpen terrorista második neve lehet romantika, vagy hogy ennyire ért a lányokhoz... Vagy csak túl jól ismer... Vagy csak szeret!
                           ❄❄❄
- Hali, apa! - integettem, pedig még el se értük a kaput. Mikor beértünk, Sasori mosolyogva fogadott minket... Egy-egy limonádéval, amit még én csináltam...

- Igyál sok folyadékot! Őszhöz képest meleg van! - nyújtotta felém a poharat.

- Le se tagadhatod, hogy az apád, hm! - nevette Deidara, majd ő is elvette a poharat és beleivott a limonádéba.

- Divóra... Most hogyan tovább? - kérdezte halkan apa. Megjegyzem, jogosan.

- Amint találok megfizethető áron lakást, elmegyünk innen. Így is folyamatosan pótolnom kell a sulis anyagot.

- Persze, persze. - bólogatott buzgón - Csak... Tudod... - hebegte. Odahajoltam hozzá, hogy súgja a fülembe - Van valakim.