Akatsukirándulás ❄II. Deivóra kötet❄✔️

Álmodj királylány!

- Szóval. - ültetett le Dei az ágyra - Emlékszel, mikor Tobi shurikenjétől kidőltem? - nézett mélyen a szemembe, amitől kicsit megijedtem. Komoly dolog lehet. 

- Persze. Nem lehet nem elfelejteni. - fordítottam el a fejemet, és a földet néztem. Még mindig, ha csak rágondolok, lepereg előttem az egész, mint egy kis videó. Rémes volt... Akkor éreztem először, hogy elveszíthetem... Deidara megfogta a kezem és megsimogatta azt.

- Amíg nem voltam magamnál... Álmodtam, hm. - mondta a kezemnek - Lehet a jövő volt, nem tudom. Együtt voltunk, és ugráltam a helyek között. Megkértem a kezedet is, de odaát, aztán volt egy kislányunk is... Aki megszólalásig hasonlít Ashudára. De annak a lánynak más volt a neve. Nem jut eszembe. - rázta meg a fejét - Aztán el kellett mennem. Kőrejtek ninjája voltam. A.. A lányunk már 14 körül lehetett. És Kurotsushi volt a Tsushikage, hm. - grimaszolt - Eljött a házunkhoz, és elvitt téged az erdőbe, ahol megtaláltátok a holttestem. A lány pedig követett titeket. Nagyjából ennyi, a kisebb részeket kihagytam, hm. - nézett újból a szemembe. Teljesen lefagytam. Nem, nem szó szerint... De kellett egy kis idő, míg megemésztem a hallottakat. Ha az ember félholt állapotban van, képes az idősíkok közt mozogni. Ez lett volna itt is? Felálltam, és beleültem kedvesem ölébe, szorosan magamhoz ölelve őt.

- De... Ez csak egy álom, nem? - simogattam meg a hátát. Úgy éreztem magam, mint aki most kapott egy próféciát, és innen már nincs visszaút. 

- De igen, az. Nem tudjuk, hatással lesz-e a jövőre, hm. - mondta kedvesen és biztatóan Deidara. Sóhajtottam. 

- Remélem, nem lesz. - motyogtam.

- Miért, nem szeretnéd, hogy elvegyelek, vagy hogy legyen egy kislányunk? - kuncogott. A vállára tettem a kezem és a szemébe néztem:

- De. Mégis, nem kockáztatom meg a te életed. - mosolyodtam el - Pontosan azért, mert szeretlek. - motyogtam, mint valami szerelmes kis tinédzser. Hát... Jó indulattal az vagyok.

- Azért ilyen messzire ne menj, hm. - nyomott egy puszit a számra - Ettől függetlenül... Jól esett, amit mondtál. - mondta, kicsit halkabban az előbbinél. Megnyomtam az orrát. 

- Hizlalom az egód. - vigyorogtam diadalittasan. Ő pedig egy finom csókkal tudott közelebb magához.
                                                                                           ❄❄❄ 

- Szóval, milyen unokát is emlegettél te? - tette csípőre a kezét Kakuzu. Kínos vigyorral a fejemen megemeltem a kezem:

- Hő, nyugalom... - legyezgettem - Ashudáról volt szó. - pislogtam a lehető legmeggyőzőbben. Az említett közben mászófalnak nézte Kakit, amit meg tudok érteni a hátából kiálló maszkokkal... - Apát szívattam kicsit. 

- Azért! - bólintott.

- Pedig már azt hittem, hogy lesz még egy Uchiha ellenes kölök a családban. - morogta a fotelből Itachi. A mondandója két oldalt ütött: egyrészt mit gondol, hogy majd ellene nevelem a gyerekemet?! Másrészt, elismerte, hogy a családja vagyunk, és ez (viszonylag) elnyomta a a haragomat.

- Tacskó, nyugi. Nem fogom ellened nevelni a gyerekem. - ráztam a fejem.

- Nem is rád gondoltam. - nézett az Uchiha... Deidarára. 

- Ő se fogja. - közöltem olyan határozottan, hogy Deinek leessen, jobb, ha most nem ellenkezik.

- És halellenes? - pislogott Kisame.

- A hal egészséges, nem fogom megvonni tőle. Nem mellesleg finom is. - vigyorogtam gonoszul. 

- Na és ha tékozló lesz? - vonta fel a szemöldökét Kakuzu.

- Meg fogja tanulni, hogyan kell a pénzzel gazdálkodni. - biccentettem.

- Azért... - ölelt át hátulról Deidara - Ennyire ne szaladjunk előre...Hm. -pillantott körbe aggódva, mire mindannyian elnevettük magunkat.
                  ❄❄❄
- Anya! Anya, nézünk esti mesét? - pislogott fel rám Ashuda a nagy kék szemeivel, miközben rángatta a nadrágom. Pont, mikor Deidara édes csókját érezhettem volna...

- Persze, mit szeretnél? - fordultam felé, mutatóujjam pedig a párom ajkára tettem, mondván, ne menjen sehova, bepótoljuk. Deidara először pislogott, majd elmosolyodott.

- Amit Tacskó-bácsi néz! - ugrált a kicsi.

- H-Hé, neked Itachi bácsi! - majd lett egy ötletem - Te, figyelj csak! - húztam oda magamhoz - Nyugodtan hívd bátyóbak, jó? - kacsintottam, mire szöszi 2.0 vigyorogva bólintott, és kiment azt kiabálva, hogy "Tacskóbátyóó!" ööö... Megteszi - Hol is tartottunk? - fordultam vissza Deidara felé, aki elvette az ujjamat az útból és egy szenvedélyes csókkal ajándékozott meg.

- Menjünk mi is, hm. - suttogta, mire bólintottam.

- Vár kislányod. - kacsintottam pajkosan, majd rákulcsoltam a kezem az övére, és kimentünk a nappaliba. A tévében épp a "Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal" ment. Fogalmam sincs, miért ezt választotta Itachi, de örültem, hogy nem valami horror. Nem mellesleg csendben maradtam, hogy régen odavoltam a főszereplőért... Az Uchiha a kanapénak döntötte a hátát és a földön ült, Kisame kissé érdekes pózban volt... A lába a háttámlának volt döntve, a feje meg Tachi vállára lógott - Kisame! - jött elő belőlem az anya - Ülj fel rendesen! Fejedbe száll a vér! - fogtam meg a lábát, és egy jól irányzott mozdulattal megfordítottam - Sokkal jobb. - paskoltam meg a fejét. Deidara kuncogva nézte a dolgot, Itachi kábáb, merthogy a kékség fejbe verte a másik lábával...

- Te Dei, ezt az a kis piripintyó tette a nőddel? - mutatott Ashudára, aki a téve előtt fetrengett a szőnyegen, úgy figyelte a mesét. Gyerek... Deidara jóízűen felkacagott.

- És ő meg csak az első, hm. - nevette, majd az ölébe húzott.

- Miért, hány gyereket is szeretnél? - ráncoltam a szemöldököm.

- Majd egyeztetek Sasorival, hm!

- Vicces. - morogtam, mire ő simogatta az oldalam. Lassan elpilledtem Deidara ölében, forró karjai közt, és Nils hangját felváltotta Deidara egyenletes, megnyugtató szívverése.

/Deidara/

Elaludt. Szeretem nézni a békés arcát, hallgatni a szuszogását. A tévé gyér fénye világította meg az arcát, miközben néhány hollófekete tincsével játszottam.

- Apa, én is! - kiabált önfeledten a kicsi, mire a mutatóujjam a szám elé tettem és elmosolyodtam.

- Shh! Anya alszik! Hm! - simítottam végig Divóra arcán - Mit szeretnél? - de fel se tettem rendesen a kérdést, Ashuda már mászott fel a kanapéra, és Divóra ölébe mászott.

- Simogasd az én hajam is! - mondta csillogó szemekkel, majd kedvesemnek dőlt. Kuncogtam, és egyik kezemmel átöleltem őket, a másikkal a kicsi haját piszkáltam. Ő is hamar bealudt, nyitott szájából nyál csorgott... Aranyosak voltak. Remélem... Egyszer a saját lányommal is lesznek ilyen békés esték, hm!