Akatsukirándulás ❄II. Deivóra kötet❄✔️

A jó megkapja... a rossz is

- Pedro? - léptem be a szobámba, ahol a fiú valóban ott volt, az ágyamon feküdt, és piszkálta, ami a kezébe került - Pedro! - szóltam élesebben, mire felkapta a fejét.

- Divóra! - pislogott párat, majd azonnal felült, én pedig mellé telepedtem.

- Szeretsz engem... Igaz? - kérdeztem, mire hangosan nyelt egyet. Végig faarcom volt, mégis mosolyogtam kicsit, hogy ne legyek olyan rémisztő... Mint amilyen amúgy tudtam volna.

- Én... - nézett maga elé - Igen, Divóra, én szeretlek, és nem úgy, mint barát, vagy húg. Én szeretlek, szerelemben! - hadarta, és az arca olyan félelmet tükrözött, amilyet még aligha láttam.

- Sejtettem. - hunytam le a szemem - Mégis - pillantottam fel rá - Nem gondoltam volna, hogy képes lennél olyan mocskos dolgokkal dobálózni, ami még engem is megrémít. - mondtam higgadtan. Nem akartam azonnal neki esni, még azt mondja, nem hallgattam meg. Bár jelen helyzetben kellőképpen felhúzza az agyamat, repül. Tehát igyekszem visszafogni magam.

- Ne... Ne haragudj! - borult rám.

- ENGEDJ EL, DE AZONNAL!!! - ordítottam torkom szakadtából és lerúgtam magamról - Öhm... Most... Tartsd meg a tisztes távolságot. - normalizáltam magam, ő pedig vette a lapot, és visszaült, sőt, talán még távolabb is, mint eredetileg.

- Bocsi. Szóval... Igen, sajnálom. A magaménak akarlak tudni, és ezért képes voltam hazudni rólad. Bocsánat. - hajtotta le a fejét. Mielőtt bármit mondtam volna, folytatta - Ugye az enyém leszel? Van még esélyem rá, igaz? - kérdezte csillogó szemekkel. Összeráncoltam a szemöldököm:

- Pedro. Idejössz, el akarsz választani a szerelmemtől, nem is akárhogyan, és azt hiszed, egy bocsánatkéréssel el van intézve?! - akadtam ki - Pedro, nem ilyennek ismertelek meg! - a fiú oldalra nézett, láthatólag nagyon törte a fejét valamin. Épp a vállára akartam tenni a kezem, mikor letámadott és leszorított az ágyra, csak a fejem lelógott, mivel szélen voltam.

- Akkor is! Nem adom fel, és ha kell, erőszakkal teszlek a sajátommá! - kiabálta, majd egy kezével emelte fel a csuklóim a fejem felé, csak megrúgtam a két lába között. Igen, ha jobban tetszik, tökön rúgtam. Felkiáltott, elengedett, mire én felugrottam, és kirohantam. Volna, ha nem kapja el a csuklóm és ránt vissza.

- DEIDARA!!! - sikítottam, mire Pedro befogta a szám az egyik kezével, a másikkal a derekamnál fogva tartott. Meg azért érezhető volt, hogy még kicsit összegörnyed. Fájt, hogy ez lett a gyerekkori pajtásomból, de hát mi is változunk. Ki milyen irányba...

- DIVÓRA!!! - hallottam meg Deidara, Sasori hangját a bejárati ajtó felé felől, mire kapálózni kezdtem. Amint Deidara és apa is az ajtóba ért, Pedro előrántotta a bicskáját, és a nyakamnak szegezte. Ennyit arról, hogy szeret... Ha szeret, nem tenne ilyet!

- Egy lépést se! - mondta határozottan, mire én ráharaptam a tenyerére, ő meg... A meglepettség miatt végighúzta a pengét a nyakamon, bár szerencsére valamennyire elfordult. Ekkor vettem észre, hogy könnyezek. Talán mert most vesztettem el egy barátot, pedig az utolsó pillanatig próbáltam megtartani. A derekam azonban még mindig szorosan húzta magához, és nem tudom, mi lett volna a következő mozdulata, de megállt. Az ajtóban állókra néztem, és apa ujjait mozgatva irányította Pedrot, aki el is engedett, bár el nem tudta képzelni, mi történik.

- Deidara! Apa! - borultam először a szerelmem karjaiba, aki azonnal szorosan megölelt, majd azonnal felemelte a fejem, hogy megnézhesse a nyakam. Ujjaival lágyan végigsimított a bőrfelületen, én pedig felsgisszentem. Odahajolt, és... Ha jól sejtem, lenyalta a sebből csordogáló vért. Felsóhajtottam. Csípett egy kicsit, mégis furcsán jó érzés volt. Eltávolodott, és megsimogatta az arcom. Olyan jól esett, ahogy a meleg tenyere az arcomhoz ér. Teljesen megnyugtatott. Pedig fél füllel hallottam, ahogy Sasori Pedroval ordibál, hogy valami nagyot csattan és puffam, de ez mind eltörpült Deidara mellett. Ő pedig finoman megcsókolt. Hallottam Pedro ordítását, ami egyértelműen egy "Neee!!" volt, mégsem érdekelt, csak a számban kotorászó Deidara kötötte le a figyelmem. Ennyit megengedhetek magamnak, nem? Egy finom, érzéki csókot, egy nagy lelki csalódás után. Elváltunk, legalábbis a nyelveink, öleltük egymást. Körbenéztem, és nem hittem, hogy egy csóknyi idő alatt ennyire megváltozhat a szobám: a székem fejjel lefelé, a szőnyegem összegyűrve, apa zihálva áll nekem háttal, Pedro pedig az ablak alatt volt a földön. Igazán nem akartam, hogy Pedrot bántsák, mégis... Ezt most megérdemelte!

- Divóra! - fordult meg apa, és kitárta a karjait, én pedig boldogan ugrottam közéjük - Kincsem, nincs semmi bajod? - nézte ő is a nyakam, majd boldogan felsóhajtott - Semmi komoly. - már, mert Deidara elintézte. De persze erről csss! Apa megfogta a kezem, Deidara a másikat, és így mentünk ki, otthagyva Pedrot....