Akatsukirándulás ❄II. Deivóra kötet❄✔️

Álompasi és halfilé

Wow. Szóval... Wow. Jó, ez így önmagában nem sokmindent mond. Képzelj el egy rohadt jóképű srácot, akinek irtó jól áll a sötétkék farmer és a fehér-kék bemelegítő felső, alatta egy fekete póló, rajta egy bombával.
Ott álltunk, még mindig ölelkezve, egy egész terem szeme láttára. Olyat táncoltunk, mint előttünk még senki. Forró volt az ölelése, még a tanárnő sem tudott volna belém kötni. Bújtam hozzá. Annyiszor elképzeltem már, hogy újra találkozunk, de álmomban sem gondoltam volna, hogy így fogom viszont látni Deidarát.

- Nos, ez... - dadogta a tanárnő. Zso hozzá kezdett tapsolni, majd a többiek is csatlakoztak. Elengedük egymást, de még fogtam a kezét.

- Nahát, Szöszi, idetaláltál? - tette a vállára a kezét Hidan. Igencsak vigyorgott.

- Ide... Talált? - kapkodtam a fejem a két fiú között.

- Meg fogjuk beszélni, hm. - pillantott rám kedvesen Deidara. De... Hogy a többiek mikor mentek ki a teremből, az örök rejtély marad. Ugyanis mikor körbe pillantottunk az egész tornateremben csak Hidan volt, Deidara, Zso, Rami meg én.

- Kimennétek kicsit? Hm! - nézett körbe Deidara. A többiek bólintottak, majd távoztak - Divóra... - suttogta, mikor az utolsó ember is kiment. Hosszan egymás szemeibe néztünk, majd Deidara az ajkaimnak esett. Természetesen azonnal viszonoztam a csókját. Hiába csak kb. négy hónap telt el, olyan volt mintha már legalább két éve nem találkoztunk volna. Csókja szenvedélyes volt és követelőző. Nem volt durva, sőt, lágyan, finoman harapdálta az ajkaim, majd ismét táncba hívta a nyelvem az övével. A karijaim a nyaka köré fontam, ujjaimmal beletúrtam a selymes, szőke hajzuhatagba. Deidara már a karjaiban tartott, egyszerűen kihúzta alólam a lábat. Lassan elfogyott a levegőnk, így elváltunk egymástól.

- Deidara... - suttogtam a nevét, miközben homlokom az övének döntöttem.

- Divóra... Hiányoztál, hm... - motyogta enyhe pírral a fején. Bele se gondolok, én hogy nézhettem ki... Leengedte a lábaim, de ugyanúgy húzott magához. Kezem a mellkasára tettem. Arcunk ismét közelített egymáshoz, amikor Hidan benyitott:

- Hoy, Dei', Divóra, majd még lesz időtök romantikázni, de már pofátlanul sokáig voltatok bent, szóval mehetünk haza. - közölte mindezt tök természetes hangon, a cinizmus egyetlen apró jelét sem mutatva. Elvigyorodtam, majd a kezem rákulcsoltam a mellettem álló fiúéra, és kimentünk a tesiteremből. Kész szerencse, hogy tesi volt az utolsó, ugyanis teljesen megőrültem. Deidara csak mosolyogva figyelt, majd egy puszit nyomott az arcomra. Én meg vigyorogtam, mint a tejbe tök. Oké, most ti is vigyorogtok, ugye? Ugye a ti arcotokon is ott van az elfojthatatlan mosoly? Kell is!

- Nekem bezzeg nem örültél ennyire... - morgott Hidan. Összefonta maga előtt a karját.

- Én örülök neked. - közölte kedvesen, enyhe pírral a fején... Zso?!

- HEEEEEEE?!?! HOGYAZA, MIAZA, ZSO, TE NORMÁLIS VAGY?! - sikítottam teljesen kikelve magamból. Vörös barátnőm értetlenül pislogott rám.

- Persze. Miért? - kérdezte tök természetes módon. Az én állam még valahol a földön volt, mert hogy az leesett, mert egy pilanatig (jó, legyen öt, az reálisabb) azt hittem, Zsonak tetszik Hidan. Fuhh, megnyugodtam.

- Ohh, kösz, vöröske! - karolta át a vállát ősz barátom - Látod, Divóra? - csak pislogtam.

- L-Látom... - valaki hátulról átkarolta a derekam, majd a fülembe suttogta:

- Csak nem félsz, hogy egymásba szeretnek? Nem mintha mi mások lennénk, hm... - lehelete csiklandozta a bőröm. Elmosolyodtam, majd megfordultam, és szorosan megöleltem. Kedvesen megcirógatta az arcom, majd kaptam egy mézédes, lágy csókot.