Akatsukirándulás ❄II. Deivóra kötet❄✔️

Irtó sikeres...

A kis "indul a bakterház" akciónk elég sok ember figyelmét felkeltette, és (mint az várható volt) nem sikerült az összes videót vagy képet megsemmisíteni, tehát a YouTube, a Facebook, az Instagram, mindenhol, ahol lehetséges, landoltak a képek, videók. Nem, nem egoista akarok lenni, de.... Baromi menőn néztem ki! És van új háttérképem. De Deidarának csss! Éppen hátulról van fotózva, a haja látszik, és a keze, amivel egykezes pecsétet formáz. Látszik az én hajam is, ami végigdől a karján, ahogy magához húz. Tehát amolyan "awww" kép lett, és elkönyveltem, hogy valamire csak jó volt ez a kis akció... De a sebem, ami a hátamon van, nagyon nehezen akart begyógyulni. Na most, mivel egyikünk sem gyógyító, így maradtunk a hagyományos kötözős, fertőtlenítős módszernél. És természetesen ágyhoz lettem kötve. Milyen kedves...
                          ❄❄❄
Persze nem azt mondom, hogy nem épülök felfelé. Már járkálhatok, de még nem engedhetek meg magamnak olyan luxusokat, mint a mosógépbe pakolás, szennyes válogatás, takarítás, mert amint lehajolok, belehasít a hátamba a fájdalom, ezt úgy képzeld el, mintha hátul a nyakadba vágnának egy kést, és szépen végighúznák a gerinced mentén, egészen le a farcsontodig. Nem túl kellemesnek ígérkezik, ugye? Nos, igen... De hát Deidara, és mindenki, az egész Akatsuki, Zso és Rami is segítettek ahol tudtak. Ezt úgy is fel lehet fogni, hogy nagyobb rend és tisztaság volt a házban, mintha én dolgozok...
                        ❄❄❄
- Hooooy!! - dörömbölt az ajtómon Zso. Erre elszakadtam Deidarától, akivel éppen "gyógycsókot" váltottunk.

- Igen? - kérdeztem ingerülten, kezem Deidara mellkasán, ott ültem az ölében. Tehát Zso a legrosszabbkor jött.

- Találtam valakit, aki ért a gyógyító ninjutsukhoz! - újságolta. Összenéztünk Deidarával, majd egyszerre biccebtettünk. Kiszálltam Deidara öléből - Csak hát... - motyogta vörös barátnőm, mire kinyílt az ajtó. Egy fehér hajú, piros szemű lány állt az ajtóban, rajta egy bő, rojtos szürke póló "illúzió" felirattal, és egy fekete farmer meg egy fehér tornacipő. Teljesen átlagos. Akkor mégis...?

- Te mi a jó életet keresel itt?! - mordultam fel, és egy kicsit oldalra hajoltam, hogy lássam a lány mögött álló férfit.

- Divóra! - pillantott rám aggódva Deidara, mire megfogtam a kezét. A lány értetlenül fordult meg.

- Mi a baj?

- Jaj, Divóra! Mi már ismerjük egymást, nem igaz? - mosolyodott el...

- Obito... Muszáj volt neked is jönnöd? - morogtam cseppet sem kedvesen.

- Ugyan, kérlek. Alap, hogy elkísérem a barátnőmet bárhová! - vonta meg a vállát amolyan "mit eszel ezen?" stílusban - És különben sem értem, mit vagy oda, miért nem tudsz rám jó érzéssel gondolni? - vigyorgott ravaszul. Erre felálltam, kissé arrébb toltam az ajtóban ámuló lányt, aki el nem tudta képzelni, mi a fene volt köztünk. Heh, pedig igazán nem akarom magamra haragítani szegényt.

- Jó érzéssel? JÓ ÉRZÉSSEL?! KINYÍRTÁL, CSESZD MEG, HOGY A JÓ ÉLETBE TUDNÉK ÉN RÁD JÓ ÉRZÉSSEL GONDOLNI?!?! - ordibáltam.

- Divóra, fékezd magad! - szólt rám apa.

- Argh!!! - összeszorítottam a fogam, a kezem is ökölbe szorult, mikor is Deidara magához ölelt.

- A lány meggyógyítja, te pedig ha egy ujjal is hozzáérsz, megöllek, hm! - egyik keze a derekamon, a másik a fejemen, és gyilkos tekintettel méregette Obitot.

- Bocs, de épp a páromat sértegetitek! Tehát nem gyógyítok, míg nem kapok értelmes magyarázatot! És ez rád is vonatkozik!! - mutatott az Uchihára. Az könnyelműen elmosolyodott, mintha olyan elhanyagolható tényező lenne, hogy amúgy megölt. És hogy a rákba kezeli ezt ilyen higgadtsággal?!
                          ❄❄❄
- Bocs. Veled nincs bajom, de ugye nem haragszol meg, ha nem vigyorgok rá - böktem Obitora - Aki amúgy kinyírt?! - fejeztem be. Egy kicsit én, egy kicsit Deidara, és egy kicsit a hóhér beszélt, így egyszerre három ember nézőpontjából látta a dolgokat. A történet végeztével magába mélyedt, és összeszedte a gondolatait. Nem hibáztatom érte. Végül felállt, hátrébb hessegette Deidarát, aki eddig mellettem ült, majd felhúzta a pólóm és gyógyítani kezdte a hátam.

- Köszi sz...

- Fogd be! Csak örülj, hogy helyre teszlek! - morogta. Nos, ha úgy vesszük, egy szavam nem lehet. Segít, mégis érezteti velem, hogy amúgy elég rossz pont, hogy nem bírom Obitot. Aki.... A szerelme? Jó, ebbe nem szólok bele - Te miért nem gyógyítasz? - kérdezte egy idő után. Megörültem, hogy egyáltalán szóba áll velem.

- Nos, az én chakrám... Ehhez túl... Hát, hogy is mondjam... Túl éles. Szétszaggatom a bőrt, mielőtt még bármit csinálnék. A gyógyításhoz nem jó az ilyen durva chakra. - magyaráztam.

- Értem. - válaszolta.

- Mi a neved? - folytattam a beszélgetést.

- Yukine. Senju Yukine. - mondta egyhangúan.

- Így már érthető, miért értesz a gyógyításhoz. - biccentettem. Viszont az nem fért a fejembe, hogy Senju, az a Narutoban van. Ő is ott élt volna eddig?

- Kész. - állt fel, majd rám nézett.

- Hm. - biccentettem "köszönöm" gyanánt, és hátra hajoltam. Egyáltalán nem fájt. Úgyhogy hátra dőltem az ágyon, Deidara pedig felém hajolt.

- Látom, jól vagy, hm. - mosolyogott rám.

- Jaja! - ültem fel - Mivel tartozom? - kérdeztem, hiszen végül is szívességet tett nekem. Viszont arra nem számítottam, hogy megfogja a fülem (!!), ugyanezt Obitoval, majd hátrahúz az ágyam végére, leültet minket egymás mellé, ő velünk szemben törökülésben, két keze a térdein pihen, és int Deidarának, hogy üljön mellé.

- Na, gyerekek, akkor most szépen megbeszélitek egymással a bajotokat, harc nincs, duma van, lehet kezdeni! - adta ki az ukászt. Heh, két dudás nem fér meg egy csárdában...

- Még ha értem is, mit akarsz, ez az én házam, tehát nekem bizisten, nem parncsolsz! - csaptam a combomra idegesen. Ő összefonta maga előtt a karjait.

- Megkérdezted, mivel tartozol. Ezzel. - húzta fel az egyik szemöldökét, amolyan "igazam van vagy igazam van?" stílusban.

- Mmén és a nagy szám... - morogtam - Na szóóval, mélyen tisztelt Narancspofám, mit szeretnél mondani? - vigyorogtam erőltetetten Obitora.

- Divóra, kérlek. Én sem akarom, hogy mindig veszekedjetek, és a tudat, hogy veszélyt jelent rád, nem hagyna nyugodni, hm. - rázta a fejét Deidara. Csak néztem rá meglepve, majd lehunytam a szemem.

- Obito - szólítottam meg, fel sem nézve rá.

- Divóra? - fordította felém a fejét.

- Utállak. - közöltem mosolyogva - De Deidaráért hajlandó vagyok megbékélni. Szóval? - nyújtottam felé két ujjamat, amit a harc végén, béke címszóval tesznek.

- Még véletlenül sem a saját érdekedben... - ingatta a fejét, majd az ujjait összeakasztotta az enyémmel - És akkor ugye nem kell mondjam, hogy ha Yukinének baja esik miattad, újból megöllek? - váltott komolyra.

- Ugye nem kell mondanom, hogy ha egy ujjal is hozzányúlsz Divórához, velem kell számolnod, hm?! - vágta rá azonnal Deidara. Hálásan pillantottam rá. Tehát béke van...
                          ❄❄❄
- Örülök hogy jól vagy, hm! - karolta át a derekam hátulról kedvesem. Megfordultam és megöleltem.

- Én is. És...?

- Obito bármennyire is furcsa ember, van az a hülye szokása, hogy megtartja a szavát. Meg ahogy látom, Yukine kezelésben tartja, hm. - kuncogta - Azért velem nem leszel ilyen durva, ugye? - emelte fel a fejem az államnál fogva.

- Mire gondolsz? Hogy a fülednél fogva viszlek valahova? Nos, nem tervezem, de ha kiharcolod... - tettettem a gondolkodást, majd lábujjhegyre állva megcsókoltam Deidarát.