Akatsukirándulás ❄II. Deivóra kötet❄✔️

Jashinista forró csoki

- Komoly?! Egy hetet kaptál, hogy ennyi pénzt összeszedj?! Mondd csak, józan volt az az ember egyáltalán?! - fogott padlót Rami. Igen, valamiért engem is kiakasztott, hogy kemény hét nap alatt kéne leakasztanom szinte a dupláját annak, amit a szüleim küldenek havonta.

- Igen, ez teljesen komoly.

- Segítek. - közölte azonnal. Ami amúgy jól esett, csak valamiért nem tudtam elvárni tőle, hogy energiával vagy éppen anyagiakkal támogasson.

- Hagyd. Kibérlek egy új lakást, esetleg, ha nagyon nem akar összejönni, akkor nemes egyszerűséggel építek egyet. - közöltem mosolyogva - Tudod, én mindent megoldok! - mutattam magamra hüvelyk ujjal.

- Igen, tudom, de addig is n... - kezdte, de valami félbe szakította.

- Ahoy, Divóra! - jött a vidám, éles hang, majd a léptek közeledtek. Odaszaladt hozzám, majd a vállamra támaszkodva felugrott az arcom elé, hogy rám nézzen. A kis pohár, amiben a forró csoki lötyögött, kisebb csattanással esett vissza a kis tányérra. Elkerekedett szemmel bámultam az érkező férfira.

- H-Hidan?! - nyögtem ki végül. A lilás szemű nagyban bólogatni kezdett, mire felpattantam a helyemről, és szorosan megöleltem. Ismét nyugtáztam, hogy továbbra is sokkal magasabb, mint én - Hidan, te barom! - mondtam neki, miközben még mindig a nyakában lógtam.

- Divóra! - kiáltotta, majd jól összeborzolta a hajam, ahogy az öklét a fejemen forgatta - Miért is vagyok barom? - kérdezte értetlenül.

- Azért mert nekem jól esett. - válaszoltam teljesen közömbösen. Aztán végig néztem rajta: egy (hozzám képest)  bazinagy converse, egy keki színű farmer, és egy olyan mély dekoltázsú fehér ing, ami nekem fel se tűnt, hiszen a köpenyét is így hordta, de így jobban belegondolva, nem épp egy kávézóba való volt... Meg persze az elmaradhatatlan Jashin nyaklánc.

- De menő valaki! - biccentettem. Erre büszkén kihúzta magát.

- Ó, yeah! - vigyorodott el, majd hátranyalta az amúgy is hátranyalt haját. Elnevettem magam. Jó volt újra a társaságában - Ő ki? - mutatott barátnőmre, aki valószínűleg sokkot kapott. Csak bámulta Hidant, akit ez látszólag nagyon idegesítette - Megölhetem?

- Nöm!! - préseltem ki az ajkaim közül. Aztán lazítottam a gyeplőn - Ne nyírj ki senkit. Őt pedig végképp ne. - mondtam, ezúttal már halálos nyugodtsággal. Aztán mindketten a még mindig lefagyott Rami felé fordultunk.
                         ❄❄❄
- ÚRISTEN, EZ MOST KOMOLY?!?! TÉNYLEG TE VAGY HIDAN, AZ AKATSUKIBÓL?!?! - ugrált mellettünk Rami. Hidan unottan hallgatta:

- Te, Divóra, ez mindig ilyen hangos?! - nézett rám úgy, mint aki most írt meg öt tz-t. Erre unottan néztem vissza rá:

- Ha néha hallanád magad röhögni... - morogtam. Erre elvigyorodott:

- De sajna nem hallom!

- Na ez itt a probléma. - vágtam közbe. Közben lelki szemeim előtt megjelent Hidan, ahogy átváltzozva vihog, kacag, röhög, visong, vagy nem is tudom, hogy jellemezzem.

- Holnap tali! - intett Rami, majd még egyszer megbámulta Hidant, aztán lefordult a sarkon.

- Ahhoz képest, hogy egy rakás ember lakik itt, igencsak csendes ez a környék. - jegyezte meg Jashinista barátom.

- Igen. Ezért is szeretem annyira. - biccentettem.
                        ❄❄❄
  Hazaérve Hidan levágta magát a kanapémra, én pedig az ágyamon terültem el. Hát, mi tagadás, eseménydús nap volt a mai. Kis tanulás után épp a neten lógtam, mikor Hidan kiáltotta el magát:

- Divóra! Éhes vagyok! - letettem a telefont, majd vissza kiáltottam:

- Hogy mondod ezt szebben?

- Divóra, drága angyalom, csinálsz nekem vacsit? - nyitott be a szobámba, miközben ártatlan, lila bociszemeket villantott felém. Mosolyogva bólintottam.

- Ugyeugye, hogy tudsz te szépen is kérni! De az angyal az Konan, szóval én a Divóránál maradok.

- Jéghercegnő? - kérdezte. Erre igen csúnyán néztem rá:

- Nem! Engem csak Deidara hívhat így! Te nem! - mutattam rá sértődötten.

- Ez a veszekedés tök jó, de attól még kajás vagyok. - gondolkodott hangosan ősz hajú barom, izé barátom.

- Nem készültem vendégfogadásra, de persze, összeütök valamit. - sóhajtottam mosolyogva. Azért le se tagadhattam volna, hogy nagyon is hiányzott nekem ez az idióta. Felkászálódtam az ágyról, majd kimentem a konyhába. Elővettem néhány tányért, tálat, majd beizzítottam a tűzhelyet. Aztán a spájz felé mentem. Mikor kinyitottam az ajtót, kisebb sikoly hagyta el a számat. Nem tudtam bemenni a kis helyiségbe, mert valami rohadt nagy cucc eltakart mindent.

- N-Nagato?! - találtam meg a hangom - Azt tudtam, hogy a sötét, hűvös, eldugott helyeket kedveled, de... Ideadnád a zöldségkrémet? - változtattam meg az eredeti mondandómat. Ő csak megfordult, majd ideadta kis üveget. Mielőtt visszafordultam volna a konyhába, óvatosan megöleltem. (Hogy a jó életbe ne, mikor csont és bőr, ha erősen megszorítom, még összetörik nekem!)

- Amúgy neked is örülök. - suttogtam neki, majd beálltam konyhatündérkedni.

- Mi ez az illat? - dugta be a fejét Hidan.

- Raaamen! - fordultam meg két teli tállal a kezemben. Nagatonak is vittem, aki nehezen bár, de csak elfogadta.

  - Srácok, nekem holnap suli, elteszem magam holnapra, jó? - léptem ki a fürdőből.

- Divóra, aludhatok veled? - kérdezte csillogó szemekkel Hidan. Erre dühösen néztem rá, és nemes egyszerűséggel közöltem neki:

- NEM!!!

- Ch... - fonta össze maga előtt a karjait - Bezzeg ha Deidara kérné, tuti megengednéd neki! - cöccögött. Erre elégedetten elmosolyodtam:

- Pontosan! - válaszoltam, nagyokat bólogatva hozzá - Úgyhogy a kanapén alszol! - vigyorogtam a képébe. Erre pukkant valami, es mikor megfordultam, Hidan felvette Deidara alakját. Győzedelmesen vigyorgott. Úgyhogy letöröltem:

- HIDDAAAANNN! - kiáltottam, majd jól behúztam neki egy nagyot. Akkorát, hogy átesett a kanapé másik oldalára. Vissza változott eredeti alakjába, és az arcát fogta.

- Divóra, hogy a jó...!!!

- Most mit vagy úgy oda?! Jashinista vagy, nem? A Jashinistának pedig a lehető legjobban kell élveznie a fájdalmat! - vigyorogtam - Amúgy meg tudod, hogy csípem a burád.

- Tudom. - vigyorgott vissza Hidan, én pedig bementem a szobámba, és húztam a lóbőrt.