Akatsukirándulás ❄II. Deivóra kötet❄✔️

Világjáró bagázs

Igen, ez... Várható volt. De mégis mit hittem? Hogy majd engem választ a szerelme helyett? Mikor felmerült a probléma, már akkor tudtam, hogy max. 30% esélyem van arra, hogy velem marad. De hát mégsem láncolhatom le! Mindenesetre, ez most... eléggé szíven ütött... Hát... Aucs... De nem mutathatom ki, hiszen még meggondolja magát, és Aisawa-san szomorú lenne...teljesen jogosan. 

- Persze.  - bólintottam és igyekeztem, hogy ne remegjen meg a hangom - A te bőröndöd áll az ajtó mellett? - erre egy "ezt komolyan kérdezted, lyányom?" fejet kaptam.

- Szerinted nekem olyan sok cuccom van, amihez egy egész bőrönd kell? - kérdezte, és felhúzta az egyik szemöldökét.

- Ööööö....Nem? - villantottam felé egy kínos vigyort, mire biccentett, és egy... egy hátizsák felé mutatott - Na, abba már igen... - húztam el a szám, nem túl látványosan. De egy dolog mégsem hagyott nyugodni - De ha itt van a te cuccod... Akkor ki költözött ki az ajtóba? - mutattam értetlenül kifelé.

- Mondd, te hol voltál reggelinél? - ennyi kellett, bevillant. Mínusz egy...

- Hidan. Mondta is, hogy Zsohoz költözik. - biccentettem. Remek. Itt hagy az apám, meg a legjobb haverom. Még valaki? Adjuk el a házat, én meg beköltözök egy frizsiderbe, oszt vlágyívosztok, szevasztok!

- Kincsem... -fogta meg a kezem, és finoman simogatta azt a hüvelykujjával - ...Nem haragszol...Ugye? - nem, apa. Nem haragszom. Csak összedőlt bennem egy világ, de kit zavar?

- Miért haragudnék? A szerelmeddel akarsz lenni, ép eszű ember ezt teszi. - mosolyogtam rá biztatóan, és megszorítottam a kezét. Aztán a mosolyom mégis alábbhagyott - Mikor indulsz?

- Holnap reggel, hogy mikor Aisa hazaé...

- Mikor hazaér suliból, téged lásson meg elsőnek. - vágtam közbe. Valóban, igazán romantikus jelenet és gesztus, csak.... Csak ahhoz nekem már reggel el kell búcsúzzak tőle. Felálltam, nyomtam egy gyengéd puszit apa arcára és kimentem az udvarra. Már besötétedett, és a leheletem is látszott a hidegben, de jól esett. Kiszellőztettem a fejem. És még Hidannal nem váltottam egy szót sem... 

- Jól vagy, édesem? - terített rám hátulról egy pokrócot két finom, selymes kéz.

- Teljesen. De ez a pléd neked kéne. - néztem Deidarára, aki - bár mosolygott rám - egy szál pólóban meg bemelegítőnadrágban állt mellettem. Betakartam őt is, hiszen libabőrös volt, kedvesem pedig kuncogva segített, mivel még mindig magasabb nálam. Magához húzott, és ketten néztük a csillagokat. Szerencsére a hátsó udvarra nem jön be a közvilágítás fénye, és gyönyörű látványt tud nyújtani a csillagos ég. -

- Tegyük fel, hogy hallottam, mi volt a nagy bejelentés, hm. - simogatta meg a karom Deidara, mire ránéztem - Kibírod? - szeme aggodalomtól csillogott.

- Én mindent. - mosolyodtam el halványan, és magamhoz húztam egy gyengéd csókra. Forrón ölelt magához, ami már olyan biztonságot adott, hogy szinte az összes bajomról megfeledkeztem pillanatok alatt. A csók végével a mellkasának döntöttem a fejem és sóhajtottam egy nagyot - Köszönöm, Deidara. Köszönöm, hogy itt vagy nekem! - fúrtam a fejem a nyakába. 

- Te tanítottál meg rá! Hm! - nevetett fel, amit nem értettem.

- Mire gondolsz? - néztem rá, mire kedvesen mosolygott rám - Hiszen te kezdted az egészet, azzal, hogy nekem adtad a levesed. - pislogtam értetlenül - Aztán meg szintén te megtettél meg Kisamétól...

- De mikor megsérültem, valaki végig ott volt velem, vigyázott rám, és ápolt engem, hm. - suttogta, miközben a homlokát az enyémnek döntötte - Talán akkor tanultam meg igazán, mi is az a törődés. - nézett mélyen a szemembe.