Akatsukirándulás ❄II. Deivóra kötet❄✔️

Pénzes bácsi

Olyan szépet álmodtam! Erre arra kelek, hogy valaki motoszkál körülöttem.

- Css! Alszik, akkor ne azon legyél már, hogy felverd, hm! - suttogta dühösen.

- Deidara? - motyogtam félálomban.

- Na látod. Te keltetted fel. - morogta sértődötten.

- Apa? - emeltem meg a fejem, de az azonnal vissza is bukott a helyére. Még mindig nagyon fáradt vagyok... - Mi történt? - motyogtam az orrom alatt. Mert kicsit fészkelődtem, és észrevettem, hogy be vagyok bugyolálva egy ruhadarabba, aminek Deidara-illata van. Pislogtam párat, hátha a szemem hamarabb hozzászokik a helyben uralkodó sötéthez - Deidara? Ez a...

- Teljesen kidőltél és nem volt szívem felkelteni, ezért, hogy ne fázz, betakartalak a köpenyemmel, és most itthon vagyunk, illetve a táskádban kereste Sasori Danna a kulcsot, hm. - világosított fel kedvesem. Azonban valamit kihagyott...

- Ezek szerint... Te... Elcipeltél idáig? - kérdeztem halkan, s kicsit talán meghatódva is.

- Nem mondanám, hogy cipeltelek, mert az úgy hangzik, mintha kínszenvedés lett volna, mondjuk úgy, hogy a karjaimban tartva hoztam haza a szerelmem, hm! - mosolygott rám.
Viszonoztam a gesztust.

- Deidara, én... Én nem is tudom, mit mondjak... - pislogtam meghatottan. Tényleg ennyire szeret? És még ezt is megteszi értem? Ennyire... Lovagias? Most elképzeltem Deidarát páncélban... Hihetetlen, de ez is jól áll neki! Hjaj, hát én jobban szeretem, mint eddig, már ha ez lehetséges...

- Hát, mondjuk, hálás lennék, ha elmondanád, hol a kulcs. Női táskákhoz nem értek, csak a bábokhoz! - törte meg a romantikus pillanatunkat Sasori. Már válaszra nyitottam a számat, amikor Konan odalépett, belenyúlt majd kivette a kulcsom. A többiek elismerően, vagy teljesen letaglózva néztek rá, ahogy a rózsánk odamegy a fehér, műanyag ajtóhoz majd játszi könnyedséggel kinyitja azt. Deidara dobott egyet rajtam, majd mi is bementünk a többiek után. Illetve:

- Most akkor te vagy a menyasszony, én pedig áthozlak a küszöbön, ahogy a szokás tartja, hm! - vigyorgott enyhe pírral az arcán. Ugyanis tényleg van egy ilyen szokás, hogy mikor egy újdonsült pár saját házat vesz, a vőlegény, vagy a férj a karjaiban hozza át a küszöbön a menyasszonyt vagy a feleséget. Ezt Deidara onnan ismeri, hogy mielőtt még megjöttek volna, apáék megvették a házat, nem tartoztunk több hitel befizetéssel, és apa ekkor mondta, hogy most kéne áthoznia anyát a küszöbön.

- Akkor beújítunk a szokásba! - mosolyodtam el, majd kiszabadítottam a kezem, átkaroltam Deidara nyakát és jóó hosszan megcsókoltam. Borzasztó jól esett, művészuram pedig közelebb húzott magához, persze le sem téve a karjaiból. Imádom és mindennél jobban szeretem! Igazán elmélyedtünk egymás csókjában, míg végül valaki krákogott mögöttünk. Riadtan váltak el egymástól az ajkaink, és mikor Deidara válla fölött átnéztem, ki az, én azt hittem, eljátszom, hogy elájultam.

- Megtenné, hogy nem most és nem itt eszi meg a kisasszonyt?! - hördült fel a... A tulajdonos. Franc bele! Deidara pislogott párat, míg összerakta a képet, majd letett a karjaiból, rólam pedig lecsúszott a köpenye. Mögém lépett és vállamra tette a kezét majd a fülembe súgta:

- Ne aggódj, nem hagylak itt a bajban sem, hm! - mondta biztatóan, mire én hátra csúsztattam a kezeim és megszorítottam Deidara erős, markáns kezét. Erőt adott és biztonságot.

- Mit szeretne? - kérdeztem gombóccal a torkomban.

- Tudja azt maga nagyon is jól. - tartotta ki a kezét - Remélem, megvan az összeg, vagy repül. - mondta egy gúnyos mosoly kíséretében. Még erősebben szorítottam Deidara kezét, ő pedig hüvelyk ujjával simogatta a kézfejem, hátha megnyugtat. Hát... Most valahogy nem ment.

- Nos az összeg... - nyeltem egy nagyot - Az összeg...

- Nálam van. - közölte az ajtóban állva. Felpillantottam rá. A tulaj is megfordult, hogy szemügyre vegye a magas, barna bőrű férfit, aki sötétzöld öltönyben és nadrágban állt lazán az ajtófélfának támaszkodva, egyik kezében egy aktatáskával.

- Ó, ez remek! Megkaphatom? - nyújtotta felé is a kezét a Kakuzunál kb. két fejjel kisebb "Mézga Géza" alterego tulajdonos.

- Mi maga, csóró? És a pénzt reggel kapja meg, nyolc és tíz óra között. Ma már késő van pofátlanság ilyenkor ide állítani, nem gondolja? - oktatta ki a pénzügyminiszterünk.

- Lehet, de az idő pénz! - toporzékolt "Géza bácsi". Kakuzu biccentett.

- Valóban, barátom, úgyhogy azt javaslom, menjen hamar haza, ne vesztegesse az időt! - tessékelte ki az ajtón, aki meg lett kötözve, nem tudott mit visszaszólni - Sokkal jön a ti kis gerlepárotok nekem! De főleg te! - mutatott rám, ezúttal már régi önmagát mutatva. Vagyis nem éppen a "barátságos" oldalát...

- Kakuzu, először is üdv itt! Másodszor köszönöm, harmadszor mit akarsz?! Tudod jól, hogy nincs annyi pénzem, amivel a magam és a ti eltartásotok mellett még a lakbért is fizessem! - tártam szét a karom - Kérlek... - vetettem rá könyörgő pillantást.

- Valahogy sejtettem, hogy jobb lett volna, ha nem jövök. Vagy nem ma... - morogta, majd a kezembe nyomott egy köteg pénzt - Ne kérdezd meg, mivel tartozol! A te érdekedben. - tette fel a kezét, mikor nyitottam a szám. Hát... Akkor lesz házunk...
❄❄❄
- Deidara, én... - simultam az ajtóhoz, mikor végre becsuktam azt. Kedvesem már bent volt, és mosolyogva intett, hogy ne folytassam, tudja, mire gondolok.

- Nyugi. Nincs semmi baj, túl sok izgalom volt egy napra. Nem igaz? Hm? - lépett oda hozzám, majd - mivel szinte teljesen lecsúsztam - lehajolt hozzám és gyengéden megcsókolt - Vegyél egy forró fürdőt, hátha jobb lesz! Kicsit átgondolhatod a dolgokat. Én pedig várlak, és alszunk, mert holnap suli, hm! - komolyodott el. Bólintottam, összeszedtem a cuccaim, majd a fürdőbe mentem. Mindezt hangtalanul, mert a többiek már húzták a lóbőrt. Megengedtem a vizet, majd levetkőztem és bemásztam. Annyira jól esett! A fejem csak az orromtól látszott ki a vízből, meg a térdem teteje kandikált ki, ezen kívül teljesen körülölelt a forró víz. Olyan jó volt, gondolkodtam ezen-azon, aztán... Aztán elálmosodtam. És egy idő után a jó meleg víz paplanában nem bírtam tartani magam, a szemem lecsukódott...