Akatsukirándulás ❄II. Deivóra kötet❄✔️

Majdnemkaszás

Reggel arra keltem, hogy vacogok és hogy két kar közelebb húz valamihez, ami forró... Ösztönösen hozzásimultam, bár még mindig fáztam. Ami azért érdekes, mert jéghasználó vagyok. De ember is, tehát fázhatok! Összekoccantak a fogaim, és összehúztam magam. Kinyitottam a szemem, majd felnéztem és Deidara aggódó tekintete fogadott.

- Mi történt? - kérdeztem meglepetten és halkan, mivel valahogy nem tudtam összerakni a képet. Én tegnap a kádban aludtam el, és...

- Meg is fulladhattál volna, hm! - suttogta rémülten, és mire én rájöttem, mire gondol, ő már kapkodva, aggódva falta az ajkaim. Megsimítottam az arcát, közelebb bújva hozzá, s közben egy pillanatra sem szakítottam meg a csókot, ami már szenvedélyessé vált. Forró csókja teljesen átmelegített, kár, hogy csak addig tartott, míg el nem váltunk...

- Deidara, kedvesem... Megijedtél? - leheltem, mert a szánk alig távolodott el egymástól. Ő egy apró "igen!" elsuttogása után újra megcsókolt, és én hagytam, cirógattam az arcát, a nyakát, a mellkasát, visszacsókoltam, hátha megnyugszik. Lihegve váltunk el egymástól.

- Divóra...

- Deidara, mi történt? - kérdezem kedvesen, és a hangom lágyan csengett. Ő pedig sóhajtott egyet.

- Miután elmentél fürödni, kicsit elbóbiskoltam, és csak egy óra múlva vettem észre, hogy még mindig nem jöttél vissza, hm. Nem tudtam, mi történt, úgyhogy benyitottam és láttam, hogy elaludtál, ahogy azt is, hogy alig kaptál levegőt, annyira a vízbe csúsztál! Én nem tudom, mi lett volna, ha csak egy kicsivel is később jövök utánad, hm... - suttogta, miközben végigsimított az arcomon, majd a tenyerébe fogta azt - Akkor meg még jobban megijedtem, mikor éreztem, mennyire elhűlt a víz, hm! - mesélte - Úgyhogy gyorsan kihoztalak, hm. - fejezte be. Én pedig végig néztem magamon. A pizsamám volt rajtam. Pedig azt nem a kádban veszem fel...!

- Deidara, te... - döbbentem le, és a tény vörössé varázsolta a fejem - Te felöltöztettél?! - suttogtam magam elé, s csak a mondat végére néztem fel kedvesemre.

- Igen. - közölte, mintha ez tök természetes lenne.

- D-De....! - kapkodtam levegő után. Szégyelltem magam! Deidara valószínűleg rájött, mi bajom, és megsimogatta a hátam. - Divóra, nyugi! - suttogta - A szerelmed vagyok, tehát nem baj, ha én látlak ruha nélkül. Akkor lenne baj, ha más... - pillantott oldalra - És tegyük hozzá, hogy nincs is mit szégyellned, hm... - mondta, az utolsó mondatot halkabban, mintha valami elhanyagolható tényező lenne!! De... De...!!! Én... Szóval... Úristen. A fejem Deidara mellkasának döntöttem, és markoltam a ruháját a vállánál - Naa, Divóra! - emelte fel a fejem az államnál fogva - El tudod mondani, hogy most mi a baj? Hm? - suttogta, majd gyengéden megcsókolt. Ez engem azonnal megnyugtatott, és úgy éreztem, képes vagyok beszélni.

- Hát... Szégyellem magam. Obitoval szembeszállok, de ha te nem jössz, megfulladok a saját kádamban. És... Szeretlek, Deidara, mégis borzasztó zavarban vagyok attól a ténytől, hogy... Te láttál engem... Úgy. - motyogtam. Azonban, mielőtt válaszolhatott volna, folytattam - Mégis... Köszönöm, Deidara! Köszönöm... - suttogtam, majd átkaroltam a nyakát és megcsókoltam. Hogy mi milyen sokszor csókolózunk, csak ma reggel... Várjunk... Reggel.... Hétfő... Reggel. Nekem ma... Suli van!! - Öhh, Deidara... Nekem suliba kell mennem! - lihegtem két csók között, mivel szőke hercegem nem is foglalkozott a ténnyel, miszerint románc miatt el fogok késni.

- Ma nem mégy suliba, elintéztem, Rami szülei leigazolják neked, hm. - tette a mutató ujját a számra - Ma orvoshoz megyünk, mert szerintem megfáztál, hm. - ismertette a mai programot. Tudja, mennyire nem szeretek orvoshoz menni, és szinte már várta, mikor kezdek el hisztizni, de ezt kapta helyette:

- Köszönöm, hogy vigyázol rám! - mosolyogtam - Hányra van időpontunk? - kérdeztem, miközben levettem magamról a takarót és felültem, hogy kivegyem a mai ruhám. Aztán megéreztem, milyen hideg van...

- Majd csak negyed tízre, úgyhogy még feküdj vissza és pihenj, hm. - ült fel Deidara is, majd a vállamra terítette a takarót és a nyakamba csókolt. Mosolyogva megborzongtam, majd visszafeküdtem, és Deidara karjaiban nem is olyan soká megint elpilledtem...
❄❄❄
- De én nem akarok egy csomó beteg ember közé bemenni! - toporzékoltam az ajtó előtt.

- Ehh, sejthettem volna, hogy nem hagyod ki, hm... - törölte meg az arcát Deidara - Kedvesem, kérlek... - fogta meg a kezem, mire Sasori elénk állt:

- Divóra, ha nem mégy be, te leszel a következő bábom! - közölte rezzenéstelen arccal és szúrós szemmel. Deidara azonnal magához rántott:

- Na de Danna!!! - kiabálta.

- Apa! - közöltem határozottan, mire mindkettő elhallgatott - Engem te ne fenyegess, mert a lányod vagyok, és mert ha én fenyegetlek, az nem lesz ilyen kedves és kíméletes!!! - emeltem meg az öklöm - Most már csak azért is bemegyek! - makacsoltam meg magam, majd beléptem az ajtón.

- Végül is... A célt teljesítette. Bejött. - sóhajtotta apa, feloldódva a sokkból.

- Mmm, de az nem jelenti, hogy a dokihoz is be fog... Hm... - morogta Deidara. Áhh, túl jól ismer!