Akatsukirándulás ❄II. Deivóra kötet❄✔️

Rendezvényszervező

- Nos - csaptam össze a tenyerem - A jó hír az, hogy nem kell kinódjak a ház díjának kifizetésével. A rossz az, hogy nincs lakásom. - ismerettem a helyzetet mosolyogva. Eddig Zso házában voltunk elszállásolva, azonban nem szeretek más nyakán élni, főleg, ha van velem pár plusz fő... - Úgyhogy ideiglenesen anyámékhoz költözöm, és onnan kell majd bejárjak suliba. Holnap szombat, tehát lesz idő megismerkedni egymással! - újságoltam, úgy téve, mintha ez olyan marha jó hír lenne. Hát pedig nem az...

- És mondd - kezdte Hidan - Vannak olyan jófejek az őseid, hogy megengedjék, hogy a csajomat is vigyem? - kérdezte. Unottan néztem rá.

- Szerinted.... Az édes kicsi lányka hazamegy minden cuccával, visz még durván tíz főt. Ne menjünk már többen, mint amit ígértem! - emeltem fel a hangom.

- Miért mit mondtál nekik? - fordult felém Konan.

- Ígértem Deidarát, Sasorit, téged, Konan, Hidant, Itachit, Kisamét, Kakuzut, Peint, Nagatot, és aszem ennyi. - magyaráztam.

- És Obito? - kérdezte Pein. Erre egy lenéző pillantást vetettem felé.

- Ő jó helyen van a nőjével. Félreértés ne essék, semmi bajom Yukinével. De a pasija maradjon távol tőlem, mert nem marad egyben!! - morogtam.

- Heh, én még nem láttam Divórát így berágni valamiért! - röhögött fel Hidan.

- Bocs, nem vagyok haragtartó, öt éven belül elszáll a dühöm, de hát de basszus, kinyírt!!! - tártam szét a karom amolyan "banyek, te mit csinálnál?!" stílusban.

- Nyugi, ők nem azt élték meg, ők mást, hm. - lépett oda hozzám Deidara és a hajamba puszilt - Én átérzem. Elvett tőlem! Hm! - mondta, és a végére már hallatszott a hangjában a düh - Ne haragudj rájuk, rendben? - suttogta.

- Hmm, még meggondolom. De egy csók lehet segítene dönteni... - vigyorogtam, majd megfordultam, hogy szembe legyek Deidarával, ő pedig lágyan megcsókolt. Ezt most szabad volt, mindenki mással volt elfoglalva. Hidan Zsoval játszott, behúzta az ölébe a lányt és nem akarta elengedni, aki viszont ki akart menni fantáért. A Jiraya csapat is öszegyűlt és beszélgettek, Kakuzu és Kisame viccet mesélt egymásnak, Itachi csukott szemmel ült a kanapén, mint aki meditál, és apa... Apa egyedül volt. Amint ez megfogalmazódott bennem, elszakadtam Deidara ajkaitól és a szememmel Sasorit kerestem. Nem is kellett sok, a falnak dőlve figyelte a társaságot. Kívülről. És ez nem tetszett - Odamegyek apához, jó? - néztem rá kedvesemre. Ő biccentett, majd elengedett - Apa! - léptem oda hozzá, mire rám nézett - Ne legyél antiszoc! - néztem rá rosszallóan, mire egy apró mosoly kúszott fel az arcára. Megöleltem.

- Kösz, kincsem... - suttogta a hajamba és viszonozta az ölelést. Valóban, anyáék szoktak "kincsemnek, csillagvirágnak, vagy bogaramnak" hívni. És ez most nagyon jól esett.

- Ugyan! - vigyorogtam.

- Aztán nehogy a vérszerinti apád előtt is így hívj, mert szerintem úgy kivág a házból, mint annak a rendje! - mondta, és hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Még az - sóhajtottam - Azt sem tudják, hogy van fiúm, hát ha rájönnek, hogy az Deidara... - motyogtam. Apa megsimította a hátam.

- Félsz, hogy nem fogadják el, igaz? - suttogta, mire elmosolyodtam.

- Nem véletlenül vagy te az apám. Pontosan erre gondoltam. - mosolyogtam a vállába.

- Nem lesz baj. Elfogadják majd, hogy szereted, és hogy ő is téged.

- Legyen igazad! - még szorosabban öleltem, majd elengedtem.

- Heh, már kezdtem féltékeny lenni, olyan sokáig ölelkeztetek, hm! - jött oda hozzánk Deidara. Rámosolyogtam.